Isaac Asimov Alapítvány-Birodalom-Robotika univerzuma

A fenti széria első harmadát, a robottörténeteket tartalmazza a lehető legkevesebb spoilerrel a következő bemutató. – írta: szcsaba1994, 5 éve

Isaac Asimov leghíresebb szériája az Alapítvány-Birodalom-Robotika ciklusban játszódó, egymással összefüggő novellák, regények. Az emberiség több mint 20.000 évnyi jövőjét mutatja be, részletesen kidolgozva és a lehető leglogikusabban felépítve. Ennek a világnak az első harmadát képezik Asimov robottörténetei, amelyek nemcsak az olvasók, de a későbbi sci-fi írók számára is meghatározó történeteket tartalmaznak.

A történet kezdete számunkra már a múltban történik, a novellák középpontjában Susan Calvin, a Föld egyetlen robotpszichológusa áll. Az ő elbeszéléseiből ismerhetjük meg a robotika történelmét az első pozitronikus aggyal rendelkező géptől kezdve az első „Külső Világok” felfedezéséig.

Ezek a novellák általában a robotika három törvénye hiányosságait és az ezek által kialakult döntésképtelen helyzeteket mutatják be. A robotika három törvénye pedig a következő:

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.

3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Ezt a három törvényt minden egyes robot „agyába” betáplálják, ezzel lehetetlenné téve az emberek elleni lázadást vagy bármilyen fájdalomokozást. De arra nem készítik fel a robotot, ha például két ember közül kellene választania, illetve valódi erkölcsi érzékük sincsen. Minden egyes emberrel ugyanúgy bánnak a robotok, legyen az egy bűnöző vagy egy robotszakértő.

Az emberek számára a három törvény sem okoz teljes biztonságérzetet, így a mindennapi életben nem használják az emberek a robotokat. Ezt Asimov Frankenstein-komplexusnak nevezte el. Hiába nem okozhatna semmilyen gondot egy robot az ember számára, még kötelessége is lenne segíteni bármilyen emberen, nem tudja az átlagember elfogadni a jelenlétüket. Szerintem ez a való világban sem lenne másképp, az emberek nagy része fél az ismeretlentől és az új dolgoktól. Pedig vannak olyan területek, ahol egy robot sokkal jobb munkát tudna végezni, mint egy ember. Például egy rendőrrobotot nem lehet lefizetni, nem érdekelné, hogy a támadott félnek milyen előélete van, minden esetben megpróbálná megvédeni, de a támadó sem szenvedne sérüléseket.

A tökéletes kiszolgálás című novellában az egyik dolgozó házában tesztelik a háztartási robotok egyik modelljét (TN-3/Tony). A feleség (Claire), akinek kisebbségi érzése van más nőkkel szemben, eleinte tart tőle, kerüli a vele való találkozást. A történet végén vendégség érkezett Claire-hez, de még a találkozó elején megcsókolta Tony Claire-t. Ezt mindenki látta, így mások azt hitték, hogy egy nagyon jóképű szeretője van Claire-nek. Az első törvény értelmében kötelességének érezte Tony, hogy segítsen az emberi lény gondján, ehhez pedig ez a megoldás tűnt a legcélravezetőbbnek.

Ez a történet feltesz egy fontos kérdést: Ha a robotok egyszer a nyilvánosság számára is elfogadottak lesznek, meddig mehetnek el velük szemben az érzéseink?

A robottörténetek következő fázisa pontosan erre a kérdésre keresi a választ.
A legszélsőségesebb eset az Öcsi című novella, ahol egy tűzeset tört ki egy családi házban. Az anyának csak egy „gyereket” volt ideje kimenteni, és ő a robotgyereket választotta a saját hús-vér gyereke helyett.

Egy másik történetben pedig egy robotban felmerül az a gondolat, hogy: „bár ne kötnék a robotika törvényei”. Ehhez mindössze annyi kellett, hogy egy emberi lény folyamatosan sértegesse és megpróbálja fizikailag is bántani. A három törvény alapján ilyen gondolatnak eszébe se szabadna jutnia, nemhogy ki is mondania.

A legfontosabb robottörténetek azonban csak ezek után következnek. A korábbi, maximum 50 oldalas novellák helyét átveszik a 300 oldalas regények. Az Elijah Baley, R. Daneel Olivaw és R. Giskard főszereplésével készült regények a sci-fi irodalom legjobbjai közé tartoznak. Az Acélbarlangok, A mezítelen nap és A Hajnal bolygó robotjai egyaránt egy-egy bolygó társadalmát mutatja be.

Az Acélbarlangok idején a Föld lakossága átlépte a 8 milliárdot, az emberiség a föld alatt létrehozott Citykben (vagy ahogy az emberek hívják, Acélbarlangokban) laknak. A korábbi évszázadokban kivándorolt „űrlakók” és a Föld lakossága közti viszony az utálattal írható le legjobban. Egy ilyen helyzetben az egyik leghíresebb űrlakó robotszakértőt meggyilkolják a Földön. Ha nem sikerül megtalálni a gyilkost, jelentős politikai következményei lesznek. Elijah Baley nyomozót bízzák meg, hogy egy űrlakó segítségével oldja meg az ügyet. A társa, R. Daneel Olivaw, az első humanoid robot lett. Mint minden földi, Baley is irtózik a robotoktól, de talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a regény végére barátoknak tekintik egymást. Maga a nyomozás is nagyon izgalmas, az utolsó oldalig nem lehet tudni, hogy ki is volt az elkövető és mi volt az indítéka.
De a jövőbeni Föld bemutatása teszi felejthetetlenné a könyvet. Ahogy a Föld lakossága közeledik a 8 milliárdhoz, egyre aktuálisabbá válik annak a kérdése, hogy egyáltalán hol fér el ennyi ember; az élelmezési problémákról már nem is beszélve. A teljes társadalmi rendszert újra kell gondolni, hogy hatásosan lehessen ennyi embert irányítani.

Ha a jövőbeni Föld víziója nem tetszik, a Solaria bolygó társadalma már maga a pokol az olvasó számára. Itt is folyik egy nyomozás a háttérben, szintén Baley és Daneel főszereplésével, ha lehet, itt még inkább az emberek leírásán van a hangsúly. A bolygó lakossága 20.000 fő, de őket 200.000.000 millió robot szolgálja ki. Az embereket kiskoruktól kezdve úgy „nevelik” (már embriókortól kezdve egy farmon élnek, ahol robotok és pár ember található csak a gyerekeken kívül), hogy nem kell találkozni az emberekkel, a „látás” már fizikai fájdalmat okoz számukra. 3 dimenziós távnézővel „találkoznak” csak egymással, a házastársi kötelességüket is csak nagyon ritkán teszik meg, és ettől is szinte undorodnak. Így nagyon váratlanul jött egy haláleset híre, emiatt kérték a Solaria lakosai egy földi nyomozó segítségét. (Bűntett hiányában rendőrök sincsenek.)

Az Acélbarlangokhoz hasonlóan itt se lehet tudni, ki és hogyan hajtotta végre a gyilkosságot; az egyetlen szóba jöhető ember (Gladia, a sértett felesége, ő az elkövetkezendő robottörténetekben is fontosabb szerephez jut) mindent tagad. (Ha ennél többet árulnék el a történetből, az már hatalmas spoiler lenne, de minden sci-fi kedvelőnek ajánlom ezt és az előbb említett regények elolvasását. A szórakozás garantált.)

A két világ, bár teljes mértékben ellentétei egymásnak, én olvasás közben úgy éreztem, hogy A Solaria és a Föld társadalmának negatív részei bizonyos szinten a közeljövőben valóságossá válnak.

Egyre kisebb jelentősége van a személyes kapcsolatoknak; ha valami megbeszélnivalónk van, azt interneten keresztül tesszük meg. De a Földön lévő helyzethez is veszélyesen közel állunk, gondoljunk csak a szinte teljesen mesterségesen előállított ételekre, amik már csak egy lépésre vannak az élesztős táplálkozástól.

A Hajnal bolygó robotjai számomra a leggyengébb Baley-regény, de egy olvasást még így is simán megér. A krimiszál itt is jelen van, a történet talán jobb, mint az előző könyvekben. De az Aurora világa engem közel se fogott meg annyira, mint a jövőbeni Föld vagy a Solaria bemutatása. Lehet, hogy azért, mert túlságosan is jónak mutatja be a legnagyobb űrlakó világ társadalmát. A lakosság létszáma ideális, az átlagéletkor 400 év fölött van, a robotok száma még elfogadható szinten van.

Egy dolog miatt viszont megkerülhetetlen az olvasása: (SPOILER!) ő pedig Giskard karaktere.

Az egész regénysorozat folytatását befolyásolta a karaktere, talán ő a legnagyobb hatású szereplő az egész univerzumban. Végül az Alapítvány történetekben teljesedik ki a hatása. Én először az Alapítványt olvastam, és nagyon érdekes volt látni, hogy honnan jön a pszichohistória tudománya. Lehet, hogy a nagy Hari Seldon mégse volt olyan nagy ember, mint amilyennek hitték?

Az utolsó robottörténet a Robotok és Birodalom. Itt már nem szerepel Elijah Baley, csak Daneel, Giskard és Gladia, valamint pár új, kevésbé fontos karakter. A Föld és a Külső Világok közti ellentét itt már a háborúval fenyeget, ennek legfőbb oka a galaxis benépesítéséért folytatott verseny. A Külső Világok, élükön az Aurora egyes politikusaival, nem engednék, hogy a primitív és barbár földlakók elterjedjenek az egész galaxisban, arról tudomást se akarnak szerezni, hogy egykor az ő őseik is a Földről származtak.

A történetben Daneel és Giskard mindent megtesz azért, hogy a Föld vagy az űrlakó világok semmi sérelmet ne szenvedjenek, tisztában vannak vele, hogy a válság már nagyon közel van. De eközben Daneel rájön, hogy a robotika három törvénye megköti a kezét, így nem tud annyit tenni a világért, amennyire képes lenne. Megfogalmazza a robotika nulladik törvényét, amely az első törvény fölött áll. Még Giskard sem elég erős hozzá, hogy az első törvény helyett eszerint döntsön, de nyilvánvaló, hogy végül erre lesz szükség. Ez a törvény pedig így szól:

0. A robot nem árthat az emberiségnek, és nem nézheti tétlenül, ha az emberiséget veszély fenyegeti.

De mi is az emberiség? Honnan lehet tudni, hogy mi káros az egész emberiség számára, vagy mi nem az hosszú távon. Ehhez hasonló kérdések merülnek fel a főszereplő robotokban, és nagyon nehéz rá biztos válaszokat adni.

A Robotok és Birodalom utolsó mondataival véget ér Isaac Asimov robottörténeteinek sorozata is, hogy a Galaktikus Birodalom, majd az Alapítvány történeteivel folytatódhasson minden idők legjobban megírt sci-fi univerzuma.

Hirdetés

Előzmények