Olcsó kínai barebone-ok 2023 elején

Mivel továbbra is az olcsó és kisfogyasztású pécék érdekelnek, ezért szemléztem az AliExpress kínálatából. – írta: gabor.79, 1 éve

A gyengébb versenyzők

SZMZ 4/32, 4/64 (110-115$)

Mivel az előző gépem (Atom Z3735F processzorral) háttértára hat év után megadta magát, egy SZMZ márkájú Atom x5-Z8350-es egybegépet használok 2022 nyara óta, és nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek. Az olcsóbbik, harminckét gigabájt tárhelyes változat a rajta lévő Windows 10-nek viszonylag kevés, bár aki ért hozzá, a felesleges szolgáltatások és frissítések kikapcsolásával elég sokat ki tud hozni a hardverből. A 4/64-es nem sokkal drágább, viszont itt már aggódnunk sem kell amiatt, hogy a sok swap-elés hatására elhasználódik a lemez.

Ezeknek az egybegépeknek a hátránya, hogy sem a memória, sem pedig a háttértár nem bővíthető, pontosabban, ez utóbbi USB kulccsal, külső SSD-vel vagy notebook merevlemezzel igen, csak így romlik az esztétika. Előnyük, hogy a Microsoft licenszprogramjának hála jogtiszta Windows 10-et kapunk hozzájuk, míg a barebone-ok esetében ezt nekünk kell külön beszereznünk.

Használhatóság szempontjából szerintem ez a legjobb kivitelű készülék, mert hátul van két USB 2.0 kivezetése, így az egeret és a billentyűzetet ide tudjuk dugni, nem rondítja a sok kábel az előlapot, mint a barebone-ok esetében. Előre került négy USB port, amiből az egyik 3.0-s változat, a többi 2.0-s. A tétlen fogyasztás 6 W, teljes terhelésen 10, sajnos ez jelentősen romlott az előző generáció óta, ami megelégedett 4/7 Wattal.

A tervezők józan eszét dicséri, hogy a hang be- és kimenetet az előlapra tették, nem hátulra, azaz vezetékes zenehallgatás közben nagyobb a mozgásterünk, mert tovább elér a „madzag”. Sajnos az csak a vásárlás után derült ki, hogy a fejhallgató kimenetébe csak hagyományos, háromosztatú 3,5 mm-es jack dugóval rendelkező csatlakozót érdemes dugni, például az iPhone mikrofonnal kombinált négyosztatú érintkezős fülhallgatója nem igazán működik vele.

Kipróbáltam a pécét Debian 11 Live rendszerrel, amit USB-ről indítottam, és teljesen jól használható Linux alatt is. Két ablakkezelőt is teszteltem, az XFCE-t és az LXDE-t, tudásban hasonlóak, indítás után az előbbi 520, az utóbbi pedig 380 megabájt memóriát használ, azaz rengeteg marad a programok futtatásához. A hardveres gyorsításhoz Linux alatt valamiért több erőforrás szükséges, ugyanannak a videónak a Firefoxban való lejátszása Windowson negyedannyi processzorterhelést okoz.
Mivel jóval kevesebb RAM-ot igényel, ha Linux mellett döntünk, pár dollárt megspórolhatunk, ha egy két gigabájtnyival felszerelt Wintel Pro-t rendelünk (a Windows 10-nek ez valószínűleg kevés).

Celeron N2840 barebone (109$)

Ez a legolcsóbb nagy barebone, azaz nincsen benne memória és háttértár. Inkább csak érdekesség miatt tettem be, megvenni szerintem akkor éri meg, ha számít a tétlen (idle) fogyasztás, ami nagyjából 3 Watt körül van SSD-vel, míg teljes terhelésen 7-8 Watt.

A bővíthetősége átlagos, van rajta három USB 2.0 és egy USB 3.0 port, egy VGA és egy HDMI csatlakozó a monitoroknak, két gigabites LAN, a mikrofon és a fejhallgató kimenetét pedig érthetetlen módon előre vezették ki. Igazi ipari gép, elöl-hátul egy-egy soros porttal, ami jól jöhet méréseknél.

A processzor legfeljebb négy gigabájt DDR3L memóriát tud kezelni, amit ma már egész olcsón meg lehet kapni. Amennyiben nem rendelünk a kereskedőtől mellé háttértárat és RAM-ot, akkor Wifit sem kapunk, bár szerintem egy egyébként nem túl sűrűn mozgatott számítógép esetében nem nagy hátrány, az Ethernet úgyis eleve sokkal gyorsabb és megbízhatóbb.

A házban találunk egy mSATA és egy hagyományos SATA csatlakozót, ez utóbbi esetében a lemezt a hátlapra tudjuk erősíteni a kapott csavarokkal, bár ilyenkor kissé szűkös a hely.

Celeron N3160 barebone (101$)

Ez a legkisebb és legolcsóbb barebone, száz dollár körüli áron adják a négymagos Celeron N3160-at, tízzel olcsóbb a kétmagos kistestvére. Ezek már az Intel ötödik generációs processzorai, beépített VP8 dekódolással, hasonló fogyasztással és nagyjából harminc százalékkal nagyobb teljesítménnyel, mint az első blokkban található Atom.

A bővíthetőség vegyes, ebben is van egy SATA és egy mSATA csatlakozó, memóriából legfeljebb nyolc gigabájtot pakolhatunk bele, viszont csak két USB 3.0 portot találunk rajta, valamint hangot HDMI-n keresztül hallgathatunk, a jack dugó elhagyásával valószínűleg a költségcsökkentés volt a mérnökök célja.

Egy ideig volt egy Celeron N3150-em (ami picivel lassabb, mint az N3160), Android és iOS programozásra szerettem volna használni, ez utóbbi sajnos azért nem sikerült, mert videokártya-meghajtót csak i3, i5 és i7 processzorokhoz készítettek az Apple-nél, így ezt a gépet lecseréltem, de összességében elégedett voltam vele, bár az ízlésemnek kissé túl gyors volt a napi munkára webfejlesztéshez.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • RTX3070 16 GB VRAM-mal?

    Készítsük el! Avagy nem baj, ha még nem csináltál ilyesmit, csak bátran és átgondoltan.

Előzmények