Ablak mögül - Logoszféra fórum

üzenetek

hozzászólások

(#1) rdi


    rdi
    (veterán)
    Blog

    hmmm
    **
    ez ma nem fog menni, na mind1

    majd holnap

    (#2) rdi


      rdi
      (veterán)
      Blog

      Ma a fatáv segített egy yó kis összeomlással, h ne kelljen írnom semmit.

      ***

      Nem akarom erre felé elvinni a blogot, de ma az egyik diák, amikor +kérdeztem, h milyen számítógépe van akkor azt mondta, hogy windóz 98-as. :))

      ***
      Na ennyit mára exhibicionizmusból.

      [Szerkesztve]

      (#3) rdi


        rdi
        (veterán)
        Blog

        Vegyük úgy, hogy máris holnap van.
        ****
        Ezért most itt nagy hirtelen valami hitvallást / kiálltványt kéne összerakni.
        Ami.
        Ha nem is egészen, de megvilágítaná mit is takar tulajdonképpen az a cím, hogy ablak mögött.
        Telán egyfajta visszafogottságot?
        Amit.
        Ha olyankor érzek, amikor.
        Van úgy, hogy egy ablak csöppet poros - ilyesmi mifelénk az alföldön szinte mindennapos.
        Amikor.
        Ilyen ablakon kinézel, és az élet homályosabb mint kinnt. Egyrészt.
        Ahol.
        A nap szembe süt, akkor meg te nem látszol kivülről.
        Öreg asszonyok szoktak így ülni szecessziós házak ablakaiban. Ilyenkor befogadják magukba az életet. Ez erő.
        ****
        Hmmm. Erő és visszafogottság.

        (#4) rdi


          rdi
          (veterán)
          Blog

          Na szerdától néhány napra kimerészkedtem a szobámból. Külfödre.
          Érdekes élmény volt, hogyan hat az emberekre a hosszú buszos utazás.
          **
          A határokon a helyzet változatlanul változó. Sokat megélt idegenvezetők elrettentésül beszélnek kezdő zöldfülűeknek a különböző kelet-közép - európai határokról.
          Most viszont Európa ránk köszöntött. Egy óra helyett már csak 10 percet kell várni a salgótarjáni határnál. Ami mostmár nem is tarjáni. Somoskőűjfalu?
          A Cseh-szlovák (Cseszlovák) borderen + lenyúlták a buszost :((
          ***

          Hamar visszaértem a biztonságos szobába. Mint Cseh Tamás. Már csak egy kamera kellene.
          ##
          Tutajoztál már a Dunajecen ?


          teszik nekem Sick Boy blogja, csak nagyon vénnek éreztem magam, ahogy átfutottam.
          Eszembe jutott az a lengyel lány, 1983-ból, aki papír szakra járt az egyetemre, vhogy soha nem sikerült az ágyban kikötnünk, de ha vártam rá a portán és nem jött, akkor egy kicsit mindíg ''behallt'' belém a világ, innen nézve az is szép volt. Nostalgia rulez?


          [Szerkesztve]

          (#5) rdi


            rdi
            (veterán)
            Blog

            Ma ismét kimerészkedtem. Csak a kertig. A kert az jó dolog. Lehet ott pihenni, napágyon feküdni, pillangókat, szitakötőket bámulni [szeretem a szitakötőket, nem tom mér], sörözni.
            Csak. Tévét nem lehet, mert az nincs a kertben. De viszont vannak máshol.
            Ezért mindíg sürgősen máshova megyek.

            Ma rákúrtam a kertre, mert sehol egy szitakötő, egy pillangó. Csak gaz volt elszáradt, mert bio módon glialkával >> bioglialka!!<< kezeltem egy hónapja.
            Na ma ''összegerebtem'' [milyen jé betű kellen ide?] és kihordtam villával a kertből. Szép, tartós munka volt.
            Utána jött a traktor és feltárcsázta, nemsoká fű lesz benne (+ gaz, hmmm).

            Akkor már nem lehet glialkázni sem, de biztosan lesznek sokan szitakötők és pillangók.
            Hogy legyen mit szeretni. :)
            Nem vagyok magányos.
            Lehet, hogy beüvegeztetem a kertet. Csak úgy, a biztonság kedvéért.
            A biztonságom.
            Kert és üveg, az gigagantikus üvegház.
            Biztonságos üvegház. Hmmm.

            [Szerkesztve]

            (#6) rdi


              rdi
              (veterán)
              Blog

              Csak benéztem, hogy kinézzek....

              (#7) rdi


                rdi
                (veterán)
                Blog

                Ma azt ötlöttem ki, hogy megtükrözöm a blogomat, hadd lássa a nagyvilág is, ne csak a péhások. De az is lehet, hogy rossz az ötlet, mert minél többen látják, hogy az ablakban ülök, annál többen akarnak bejönni hozzám. Nem tudom mitől lehet, mert se nem szép, se nem gazdag, se nem ismert nem vagyok.
                Se nem.
                ''Se veled sem nélküled, sej haj fémes szellők!''
                ************
                Aztán letettem a tükrözésről, hogyan is nézne ki az ablakom egy tükörben, ahogy mögötte ülök és tükröződöm egy tükörben...

                ''Több- e egy ablak mögött ülni, mint egy elefántcsont toronyban? - Sziszegte nekem a kérdést Kicser a holdkóros szomszéd.
                Hát mittom én, egyébként is mijaz a toronyelefántcsont? - felkérdeztem vissza. [felkérdez: kérdéssel válaszol kérdésre]

                Ez meglepte egy kicsit, ugyanis szakmájára nézve ellenőr [ Kontroll - őr - érted ugy-e?], azoknak meg nem szokás visszakérdezni. Meg egyébként is felszíni. Nálunk ugyanis nincs metro.

                Mire eszébe fordult valami értelmes válasz, már réges régen becsuktam az ablakot : szellőztetésből mára ennyi.
                Ennyi. Érted? Ez kész.



                [Szerkesztve]

                [Szerkesztve]

                (#8) rdi


                  rdi
                  (veterán)
                  Blog

                  Ma átmentem kőbaltába, annyira világháború utáni kedvem van.
                  Most nagyon óvatosnak kell lennem.
                  Kőbalta + ablak => kőballak => kőbal =>bal =>bal[eset]
                  A kőbalta _ üvegablak párosítás már eleve rosszat sejtet.
                  Sejt.

                  (#9) rdi


                    rdi
                    (veterán)
                    Blog

                    Mindíg is vágytam egy rózaszín szemüvegre.
                    **********
                    Most befestem rózsaszínre az ablaküveget.

                    Végre megtudom milyennek látják a boldog emberek az eget, füvet.
                    Hamár boldog nem lehetek, legalább lássak úgy, mint a boldogok.

                    (#10) rdi


                      rdi
                      (veterán)
                      Blog

                      Ma olvastam, hogy Bush zakója ''gyanúsan'' kidudorodott, mert alatta súgógép volt.

                      És megindult az agyam:
                      ilyesmiket írtam:

                      Képzeljétek mi lesz itt 2006-ban?
                      *
                      Mindenki a másik zakóját fogja lesetni a lesifotósokkal hátulról. [Természetesen furcsa lesz, hogy fidespresses fotósok fognak állandóan a ''komcsi'' jelöltek mögött loholni, de mit nem a győzelemért!]
                      #
                      Az mszp kijelenti, hogy náluk egy demokratikus pártban egyrészt természetes, ha valakinek van adóvevője, akkor arról szavaz a pártelnökség, de másrészt ők egyébként se használnának ilyet, ők a nyilvánosság és őszinteség hívei, de harmadrészt pedig, náluk demokrácia van ezért senki nem kötelezhető a zakója levételére.
                      #
                      A fidesz moddolt álfotókkal fog szórólapokat terjeszteni a Gyurcsánról, ahogy kidudorodik a zakója, és a balatonöszödi nyaraló előtt kifejtik, hogy ezek a [fujj, undorító arckifejezéssel] ''szerkezetek'' nem vízállóak, tehát az állam veszített azon, hogy Gyurcsány ilyet vásárolt magának mint válalkozó. A fidesz szerint az szdsz azon szándéka, hogy súgógépet akar adni mindenkinek, velejéig sérti az oktatás érdekeit, és ezek a ''liberális reformok'' [pfujj] tönkre teszik az oktatást, egészségügyet, stb, stb.
                      #
                      Az szdsz szerint ez is a technikai fejlődés és a műszaki haladás esete és különben is itt az ideje visszaadni az ország vezetését a műszaki technokratáknak, és egyébként is ha nyernek, akkor bevezetik, hogy minden magyar állampolgár ingyenesen használhassa a súgógépeket. Demszky idegesen rágni fogja a szája szélét és bejelenti, hogy neki nem tellik ilyenre, lízingelni meg nem mer.
                      Kuncze lenyilatkozza, hogy szerinte azok akik most zakóznak, azok nagy zakót fognak kapni a választásokon.
                      #
                      Az mdf szerint az egész álvita, és nem az ország érdekeit nézi az a párt, amelyik ilyesmivel foglalkozik, a fidesz meg már régen megegyezett az mszp-vel 30 - 70 arányú súgógéphasználatról, és különben is balról akasztja a vállára a berendezést. Dávid Ibolya pedig egyébként sem hord zakót.
                      #
                      A jobbik nyilatkozatában kifejti, hogy íme ismét láthatóvá vált a demokraták és demokráciák posványosodása, bizony le a zakókkal!
                      #
                      Csurja megírja, hogy a tanácsadó készülékeken keresztül a nyújorktelavív tengely irányítja a politikusokat.
                      #
                      Kulcsár ujabb vallomásáról a bírósági tárgyaláson kiderül, hogy zakója alatt, súgógép volt, tehát csakis kisporcsi és Bp. 29. kerületi mszp -és poltikusok érintettek az ügyben.

                      A munkáspárt, bár modernizáció párti, még sem támogatja a súgógépes privatizációt ...

                      A centrum tagjai divatos zakókat vásárolnak, csokornyakkendőkkel.

                      copyright by
                      rdi


                      [Szerkesztve]

                      (#11) rdi


                        rdi
                        (veterán)
                        Blog

                        Ma bepárásodott az ablaküvegem. Előszőr csak pont pont vesszőcske. Aztán egy kicsit összekeveredtek a betűk. Mert. Eszembe jutott neduddki.

                        Írtózatosan nehéz szándékosan az Ő stílusában írni. Vagy nem is lehet.

                        Ma berápádosott az albakügevem. Előzsör cask pont pont vescsőszke. Atzán egy kiscit öskeszerevetdek a betűk. Mert. Emeszbe juttot detudomki. :))


                        *****

                        _az - nek üzenem, hogy kapja be ő a sajátját. :))

                        [Szerkesztve]

                        (#12) rdi


                          rdi
                          (veterán)
                          Blog

                          Valahogy úgy képzelem, hogy mindnyájunknak van egy ''halálhatárértéke'' amelyet ha elérünk, akkor már közel lehet az elmúlás.
                          Minden szerettünkkel, közelebbi távolabbi ismerősünkkel egy kicsit mi magunk is együtthalunk, és ez a sok, kis halál csak gyűlik és gyülemlik, amíg összértéke túl nem csordul.
                          És akkor már akár meg is halhatunk, de nem, még akkor is élünk, mert az életlimitünket még nem merítettük ki.
                          [Vagy lefagyunk. :) ]

                          (#13) rdi


                            rdi
                            (veterán)
                            Blog

                            Szép írást közölt le Fejtő az MH-ban. Tetszik, hogy nyíltan vállalja kötődését, még ha nem is kedvelem különösképpen azokat akiket Ö pedig.
                            Mindenki a szocialistákról beszél, a forradalomról. Amit jobboldalról elnevezhetnek majd palotaforradalomnak - üres szóbeszéd, teljesen mint az országban, hát ott is felülről kezdik a reformálást. (Re - formáció ???) hihi.
                            Itt lennt, a mélyben pedig továbbra is folyik az élethalálharc, bikacsök és ostor, ha jobbra nem futja.
                            Ami ''odafőnt'' egy bo mon, az idelennt istentelen szidása a másiknak, pálesz és sör mellett.
                            * ebben a bo mon-ban nem vagyok egészen biztos, mert jó társaságot jelent. Én meg jó beszólást szeretnék írni. Nqa mind1.
                            *Furcsa, hogy a halálelméletemmel senki nem foglalkozik. Ki kéne vinni a fáradtgőzbe...

                            (#14) rdi


                              rdi
                              (veterán)
                              Blog

                              tükröm: http://erdei.blogspot.com/
                              csak ne hidd, hogy ott bármi mást találsz :))

                              (#15) rdi


                                rdi
                                (veterán)
                                Blog

                                na ma gonosz napom van.
                                legyen neked is jó...
                                egyébként Te, igen Te aki most olvasod ezt a blogot, nem írnád meg a véleményedet, nem szólnál hozzá ?
                                Tényleg mitől is blog a blog ?

                                itt akár hozzá is szólhatsz: http://erdei.blogspot.com/

                                [Szerkesztve]

                                (#16) rdi


                                  rdi
                                  (veterán)
                                  Blog

                                  Ma (és tegnap is) egy kurva nehéz fordításon esetlenkedek. Tényleg nehezen megy, néha percekig utána kell gondolnom, hogy bizonyos szavak mit jelenthetnek, és még mindíg van bizonytalanság bennem.
                                  Na mindegy, remélem a gázpedált nem tévesztettem össze a fékkel :))
                                  Apropó fék:
                                  alaposan befékezett az élet körülöttem, elég nehezen viselem, mert nem tudom, hogy a körülöttem lévők túl lassúak, vagy én vagyok túl gyors.
                                  ***
                                  Meg kéne nézetni a pajzsmirigyemet.
                                  Egyrészt.
                                  Másrészt aki gyorsan él az sokat él, vagy gyorsan hal ?

                                  (#17) rdi


                                    rdi
                                    (veterán)
                                    Blog

                                    na túl vagyok a fordításon, ilyesmikkel teltek a napjaim, hogy eketest, ekefej, csoroszlya, váltvaforgatás, ekeszár, tengely, ekegerendely, stb.

                                    Úgyhogy mától visszatérhetek >>mostanábani << fő problémámhoz, az elmúláshoz. Amúgy is október van és 24 - e.


                                    (#18) rdi


                                      rdi
                                      (veterán)
                                      Blog

                                      Önidegesítem magam.
                                      Önidegenítem magam.
                                      Önelidegenítem magam.


                                      És ez nem a hosszú szavak jegyzéke.

                                      Önjegyzem magam.
                                      Önmegjegyzem magam.
                                      Önjelölöm magam.
                                      Önmegjelölöm magam.

                                      Játék. Oktalan.

                                      Önjáték. Önoktalan.

                                      --------------------------------------------------------------------------------------------------------

                                      Felönidegesíti magát.
                                      Elönidegeníti magát.
                                      Elönelidegeníti magát.

                                      (#19) rdi


                                        rdi
                                        (veterán)
                                        Blog

                                        jelszavaim:

                                        Mindenki menjen haza, és vigyen magával még egy embert.

                                        Mindenki menjen haza és vigye magával a feléségét.

                                        Mindenki menjen haza.

                                        Torzó: sokan vagyunk, a feleségemmel ketten...

                                        (#20) rdi


                                          rdi
                                          (veterán)
                                          Blog

                                          Már a csak egy jelmondat:

                                          Kiskorodban sokat gondolkodtál azon, hogy milyen leszel ha nagy leszel?
                                          És hogy leszel - e egyáltalán?
                                          Ezért, ami ma vagy, nos ezért igazán kár volt annyit gondolkodnod.

                                          üzenetek