köszcsi, megnézem, és majd veszek valamilyet jól. Nem lenne baj, ha rendszerezném már ezeket, csak persze most valóban minden 100-ast meg kéne fontolnom. No mindegy, majd lesz valahogy
Analóg fényképezés - Digitális fényképezés fórum
hozzászólások
Smogus
(őstag)
Meglaboráltam életem első negáját
hát vegyes élmények
Rohadtul oda kell figyelni, a nega sajnos már az elején el volt cseszve mivel egy pajtással csak gyorsan elnyomogattam, de sajnosn rosszul húzta a filmet és ezért egymásra lettek húzva a képek, kb a nega felén van 10 kocka
de az első az jó lett, hívás is jól sikerült, csak hát a képek nem érnek egy kapal szart sem kivéve az elsőt
Szóval majd a következő jobb lesz remélem
Smogus
(őstag)
Na látom egyedül örülök a sikeremnek
Na mindegy, azért felteszek egy kérdést hátha valaki errejár és tudja rá a választ vagy tud javasolni valamit.
Szóval az a lényeg hogy amikor a negáét kiveszem a tankból hívás után a felesleges vizet hogyan bírom normálisan eltávolítani, valami házipraktikát jó lenne hallani
Egyszóval ki hogy szokott csepteleníteni?
adik
(őstag)
még sose hívtam, és még nem is láttam hogyan csinálják, de állítólag van egy ''lehúzó'' nevű ketyere, aminek semmi köze a wc-lánchoz. az index fekete-fehér fórumán [link] vannak a dzsanisták. ha rászánom magam, és veszek pár teki ff filmet, tudunk beszélni egy muti meg hívást élőben?
Smogus
(őstag)
Hát az a baj hogy ez a ketyere újonnan boltban drága és mindenki azt mondja hogy egyszer használta addig amíg végig nem karcolta vele a negát, és ez igaz lehet, mondjuk ami nekem van annak berepedt a gumija lehet hogy egy teljesen új nagyon jól müxik
Csak mindenki mondja hogy nem azzal csinálja és szeretnék érdekes praktikákat tanulni
A hívásról meg ha majd belejövök akkor szívesen.
csiga997
(őstag)
Lehet kapni csepptelenito folyadekot amit a vegso mosovizbe kell onteni es utana foltmentesen szarad. En egy ilfordot vettem anno, vagy 100 tekercsre eleg egy flakonnal. Ez tkp egyfajta szappan, ugyhogy akar normal folyekony mosogatoszer is jo lehet (persze, nem a szuperszonikus dorzsolos ecetes almaillatu..)
Smogus
(őstag)
Hmm ennek utánanézek ha van ilyen és tényleg sokáig kibírja akkor veszek szerintem
Meg éri ha tényleg csak belcseppentem majd lerázom felteszem száradni és jó is lesz
Ja még egy kérdés, fixálás után meddig szoktál álltalában mosni?
pacorro
(aktív tag)
''Na látom egyedül örülök a sikeremnek ''
Grat!
Szekkancspet
(csendes tag)
Sziasztok!
Volt szerencsém rátenni a kezemet egy marha régi gépre. Nem tudom a tipusát, mert sajnos nem európai nyelven van ráírva, de egy csomó hasonlót találni mindenféle árveréses oldalon a neten. Két optika van rajta, az egyiken csak keresztülnézek, de semmi szerepe nincs a képalkotásban. Felülről nyitott, az egész, onnan kell belenézni a ''keresőbe'', és fel tudok pattintani egy kis nagyítólencsét a kererső felett. A gép nem a hagyományos 35mm-es filmet haszálja, hanem a régi 120as szabványt. Vannak valakinek tapasztalatai ilyesmi fényképezőgépekről? Szeretnék kicsit játszani vele, mert marha hangulatosnak találom, és szeretnék otthon előhívni néhány ff képet. A hívás mechanizmusa ugyanaz a 120as filmeknél mint a normál kisfilmnél? A két film anyaga ugyanaz, csak méretben különböznek? Akkor viszont sokkal nagyobb felbontással számolhatok?
BEE
(addikt)
Az egy ruszki Ljubityel lesz.
Jó kis tüköraknás gép ha működik még.
Azt hiszem a digifotó topikban kép is van róla,
keress vissza ott.
BEE
Szekkancspet
(csendes tag)
Bocs, de nem találom a topic-ot se. Ha adnál egy linket, nagyon megköszönném.
BEE
(addikt)
Digitális fényképeim a pontos neve, de keresgélned most neked kell.
BEE
Szekkancspet
(csendes tag)
Egyik archívumban sem találtam meg, de a google megoldotta. Igazad volt, tényleg pont ilyen a gép. Köszönöm szépen.
adik
(őstag)
nem akarok hülyeségeket beszélni de más is gyártott olyat, bár abban igazad van, hogy valszeg a Ljubityel lesz a cirill betűl miatt (ami egyébként európai )
viszont itt érdemes szétnézni: [link], a hívásról biztosan tudnak okosat mondani, és a gépről is. szerintem még olyanok is vannak, akik mai napig használnak ilyet.
Smogus
(őstag)
Na nekem is van egy ilyen gépem, használtam is már és folyamatosan használok 120-as rollfilmet, a film ugyan azzal az eljárással készül mint a kisfilm, középformátum és ezért nagyobb felbontásra és szép képekre számíthatsz, feltéve ha géped lencséi épek.
A filmet ugyan úgy kell hívni mint a kisfilmet, csak több vegyszer kell hozzá ehhez a tank alján lesz utasítás.
Szívesen segítek ha van kérdésed
Egyébként az enyimé így néz ki [link]
BEE
(addikt)
Ha jól csalódok akkor a Mamiya csinált ehhez nagyon hasonlót.
BEE