Biztonsági kamera - Egyéb hardverek fórum

üzenetek

hozzászólások


YanoStar
(csendes tag)

Szervusztok!

Egy építési területet szeretnék bekamerázni a következő képpen:ből fakad az első kérdésem
Azt szeretném, ha az egyik kamera figyelné magát az építési területet, a másik pedig az építkezéshez vezeő út bejáratát, és magát az utat (nagyfelbontású, nagyzoomú, ugyanis rendszámot kll látnom (gondolom egy ifravető is kell oda lámák miatt éjszaka)). A kamerák helye megoldott, 2 kamera elég lenne, hogy megfigyeljem, ami számomra érdekes.
Azonban ugy szeretném a rendszert kiépíteni, hogy a kamera küldje a jelet az irodámba (nemtom VON-nel megoldható-e), a pc-mre, amely rögzítse a videót, ebből fakadna az 1. kérdésem: mekkora HDD-re lesz szükségem? (Ha kell rakok 2 terrát is, nem érdekel, csak tudjam:) )
2. kérdés: milyen eszközökre lesz ehhez szükségem? (nem tudom, hogy éjjellátó ifrás kamera beszerzése mennyi töbletköltséget jelent, ugyanis nem feltétlen érzem szükségesnek - egyelőre). Igazából laikus vagy, gondolom szükségem lesz valamilyen jeltovábbítóra, szünetmentes árramforrásra (külterületen, vilanyoszlopra szereltetném a kamerákat).
3. kérdés: milyen módon tudnám a kamerák képét távolról, valós időben nézni (ne fetétlen abból az irodából ahonvá a jelet átjátszom - ami egyébként kb. 600 méterre van az épitési területtől.
Milyen eszközöket érdemes tehát beszereznem és honnan ?

Előre is kösz: YS


Rover623
(félisten)
Blog

Ha laikus vagy, jobban jársz, ha megbízol egy vagyonvédelmi vállalkozást, hogy adjon neked ajánlatot a rendszerre...ha elfogadod, ők majd fel is szerelik, beüzemelik...
Meg ki is fizetik helyetted a bírságot a villanyoszlopra való "rátelepedés" miatt...;]


whatnot
(őstag)

Otthoni használatra keresek biztonsági kamerás megoldást tkp.

A társasház udvarán áll szüleim kocsija és apám mániákusan figyelni akarja, mi történik az udvaron, főleg akkor, ha autóval állnak ki vagy be.
Mivel pont az én szobámból lehet normálisan látni az udvart, természetesen állandóan ide járkál áll.
Ez az alapprobléma.

Ami kéne: olyan kamera, amit fel tudunk szerelni ablakba vagy ablakon kívülre, ez gondolom részletkérdés, és a kamera képét számítógépen valós időben követni tudjuk.
Mivel a kérdéses számítógép nem az ablaknál van, ezért célszerű lenne vezeték nélküli rendszert alkalmazni.

Sajnos egyáltalán nem értünk a témához, ezt a honlapot találtuk csak:
http://onlinecamera.net/
Műszaki dolgokban nem szeretek találomra választani, ezért kérek tanácsot, hátha van valaki itt, aki tudna segíteni, hogy merre mit mennyiért.


#24862976
(csendes tag)

Sziasztok!

Kicsit halott ez a topik, úgyhogy felhozom...

Üzlet nyitása előtt állok, és biztonsági szolgálatok horror árait kikerülve, csináld-magad-módszerrel szeretnék kiépíteni egy teljesen alap, max 3 kamerából álló figyelőrendszert, hogy lássam, ki igyekszik lopni és ki nem...

Semmi komoly high-tech dologra nem gondoltam, csupán 2-3 db webcam-ra meg egy pc-re (lehetőleg laptop), ami fogadja a cam-ok jeleit.

HOGY S MIKÉNT LEHET KIÉPÍTENI EGY ILYEN REAL-TIME RENDSZERT? Mire kell figyelni, mi kell hozzá, hol érdemes beszerezni a cuccokat, milyen szoftverek kellenek hozzá? Nem hiszem, hogy túl bonyolult dolog lenne...

A válaszokat várom és előre is nagyon köszönöm minden szakértőnek!
Üdv,
Z

[ Szerkesztve ]


littlemole
(őstag)

Szerintem sokkal egyszerűbb ha veszel egy dedikált DVR felvevőt.
Én korábban próbálkoztam PC+CCTV kártyás megoldásokkal de egyik sem volt az igazi. Igaz én nem is akartam százezreket költeni rá ezért sokáig csak egy számítógépbe rakható kártyát használtam. Ebay ről vettem. A kártya ment, a szoftver is használható volt, de mégsem volt az igazi. A program mindig a szoftverrel volt. Csodát nem vártam ezektől a kínai dolgoktól, de amit akartam azt nem tudták maradéktalanul teljesíteni. Ez pedig az volt hogy ha kell akkor mobiltelefonról, számítógépről, bárhonnan a világon tudjam ellenőrizni a kamerák képét.

A kártyás módszernél előfordult gyakran hogy a gép lefagyott és nem vett fel semmit. Mondjuk ott hagytam 2 napra és szinte biztos volt hogy mire visszajövök le lesz fagyva a gép. Most hogy ez OP rendszer driver stb volt nem tudom. Próbáltam megoldani de nem ment.

Egy pár héttel ezelőtt vettem egy ilyen egységet. Ez volt a legolcsóbb, de mégis a leghasználhatóbb. :)

AVTech KPD-674 4 Channel H.264 Real Time Networkable DVR

Amire nekem kell tökéletes. 4 kamerát tud kezelni. Internetről (IE stb), mobiltelefonról meg lehet nézni a kamerák képét. Egyszerű érthető menü. Beállítása is könnyen megoldható. Beledobtam egy régi 250GB os vinyót és azzal használom. Azt hiszem 1TB osat tud max kezelni. Folyamatos fevételnél 250GB 3 napra elég kb,utána felülírja a korábbi adatokat. De ha mozgásérzékelőre van állítva akkor jóval hosszabb ez az idő.
Le lehet tölteni hozzá egy ingyenes szoftvert amit mobilra feltelepítve lehet használni.
Én 100 fontért vettem Angliában a DVR-t. Nem tudom mennyi lehet egy hasonló tudású egység MO on. Talán ott is árulják. Mondjuk szerintem szállítanak Mo-ra is talán. Ehhez jönnek sajna még a kamerák kébelek árai. Minőségtől és igénytől függően.

Energiatakarékos felhasználóknak külön öröm hogy 7-10W ot használ óránként. Ennyit mutat a fogyasztásmérő. Ez a PC esetén legjobb esetben is 70W volt. Integrált videókártyával, energiatakarékos procival. Laptopot nem tudom. De így mehet 24 órában.

Remélem tudtam segíteni, bár nem a te általad felvázolt laptopos megoldásban.


janos666
(nagyúr)
Blog

Nos, nekem is ajánlhatnátok valamit durván bruttó 100 kHUF-os büdzséből.

Apám telephelyén mostanság rendszeresen porzik a gépek tankja reggelente (vagy ő szívja le és helyezi biztonságba, vagy "elpárolog"), mert mióta balhé volt belőle, hogy izmosan megharapott egy [cenzúra] gyereket a kutya (aki nyilván nem kártyázni ment oda, mert nem véletlenül csak a kutyák várták...), azóta csak ugatásra alkalmas kiskutyák vannak eleresztve este, ami nem zavarja a [cenzúra]okat (és ezek szerint a szomszédpkat se annyira, hogy kinézzenek, vagy telefonáljanak nekünk...).
Sőt, mióta az üzemanyagot nem hagyjuk párologni, azóta a csavarkulcsok és flex korongok kezdtek vaporizálódni, úgyhogy ha beválna, már pár hónap alatt behozhatná az árát a megfigyelő rendszer (ugyanakkor a lopások nélkül sem vagyunk eleresztve anyagilag mostanság, úgyhogy nagy tételt mégsem akarunk beletenni).

Úgy számoltuk 4 kamera elég lenne, viszont nem ártana, ha használható minőségű éjjeli képet adna (amin akár egy arc is kivehető), mert hétvégén is gyakran dolgoznak ott többen, így csak este mászkálnak arra a [cenzúra]ok.

Arra is gondoltam, hogy talán ki kéne hagyni az éjjeli módot, és inkább csak nappali üzemmódú, de nagy felbontású és éles képet adó kamerákat telepíteni mozgásérzékelős reflektorokkal, hogy belevakítson az arcukba, a kamera meg mondhassa, hogy csííííz. :))

Az internetes funkció nem fontos, de nem is hátrány. (Szerintem hasznos és jó -főleg telepítés után lenne poén nézegetni, és odaszaladni kocsival meg rendőrrel, mikor mozognak-, de apám azzal érvel, hogy ő úgy se nézné, és engem sem érdekel majd annyira hogy figyelgessem, a netre viszont elő kéne fizetni - csak havidíjban lenne extra pár ezres, az alapcsomagos kábelTV és az IPtelefon már bent van modemestől, úgyhogy még ilyen összevont szolgáltatásos akciós is lenne az ára, bekötés pedig nulla...)


janos666
(nagyúr)
Blog

Ja, igen... Nagyjából mekkora sávszélt eszik egy ilyen? (Csak hogy mekkora netcsomag illene hozzá...)


janos666
(nagyúr)
Blog

Egy ilyet tudnánk venni bruttó 100k-ért: ELRO DVR320SET

Szerintetek össze lehet ettől jobb cuccot pakolni ennyiből darabonként? :U

A DVR részből igazából csak a netes távoli elérést hiányolom, de ez nem kritérium.

Kamera... nem igazán értek hozzá, a gyári adatlapokból pedig nem igazán lehet kihámozni, hogy gyakorlatban milyen minőséget képvisel, és hogy viszonyulnak egymáshoz az egyes termékek (na jó, a drágább általában jobb, és a nagyobb felbontás is jobb, mint a kisebb..., csak hogy ha ránézek a videóra, akkor mit látok, az egy más kérdés, mert nyilván egyik sem studió minőség -- nem is kell ---, csak azért legyen kivehető, különben szart nem ér, ha maszatos, mákos, pacás akármit rögzítek...).


littlemole
(őstag)

Hello
Amennyire en ertek a kamerakhoz meg ahogy hasznalom oket azt tudnam mondani neked,hogy a kamerak kivalasztasanal ha szeretned az arcot is felismerhetoen latni akkor egy legalabb 480 as felbontasu kamerara van szukseged. A masik fontos dolog hogy milyen lencse van a kamerakban. Amit te linkeltel nem talaltam infot roluk. 3.6mm es szeles latoszogu kameraval nagyobb teruletet latsz be de a reszletessege nem lesz annyira nagy hogy arcot is lehessen azonositani rola egyertelmuen. Kiveve ha valaki 2-4 m en belul van. 6mm es lencse mar nagyobb zoomot ad de kissebb teruletet fed le. A harmadik opcio amikor egy manualis zoommal rendelkezo kamerat hasznalsz. Peldaul 8-16mm igy te allitod be mekkora zoomot akarsz es hova.
Ennel a kameranal mar nagyon jo reszletes kepet kaphatsz arcrol is, vagy ha egy bizonyos pontra iranyitja az ember akkor rendszamot is le lehet vele olvasni. Nekem ezek vannak. 3.6mm 480 as, 6mm 420, egy zoomos 520 meg egy infra 3.6mm 540. Az infravoros kameraknal fontos a ledek erossege. En a 10m-t kevesnek erzem . Idovel csokken az erejuk es a hatotavolsaga. Az ip kamerak szerintem eleg dragak ahhoz hogy otthoni szinten hasznaljuk oket meg szerintem.


littlemole
(őstag)

En a kamera es lampa felallast jobban partolom. Szerintem hasznalhatobb kepet kapsz mint csak infrakameraval. Az infrakameraknal van egy fokusz kozepen ami vilagosabb, oda vilagitanak a ledek, mig a tobbi resz normal v sotetebb lesz.
Egy mai alap szelessavu interneteleres boven elegendo a tavolrol valo nezgelodesre.


janos666
(nagyúr)
Blog

Kösz az infókat.

Végül ezeket rendeltem meg:

A későbbi bővíthetőséget is figyelembe véve: GenesisPRO GPRO 6308AD-F
A viszonylag nagy sorfelbontás, közepesen jó IR teljesítmény és elvileg jó általános ár/érték arány miatt 4db NEON F 2610A (ha szükséges lesz, akkor a későbbi bővítés a problémás helyeken nagyobb IR teljesítménnyű, vagy sima D&N kamerával + izmos IR sugárzóval lesz hozzácsapva, ezek pedig átkerülnek oda, ahova még elég ez is).
+Távoli felügyelet miatt 2 router, amik Wireless Bridge módban kölcsönöznek majd néha egy kis sávszélt a szomszédtól.

Igazából azt remélem, hogy már maga a kamerák és IR LED-ek látványa is a tankokban tartja majd a gázolajat, de főleg akkor, ha valaki mégis megkockáztatja, és hall majd róla, hogy a rendőrség látta a felvételeket (akár felismerhető, akár nem), és többet nem kockáztat (se ő, se az ismerősei, akiknek elpanaszolja a kocsmában, és bár csúnya dolog ezt mondani, de inkább máshoz mennek lopni, ahol nincs kamera...).


turbobusa
(senior tag)

Sziasztok!

Kamerába szeretnék ruházni, megfigyelés céljából, ugyanis éjszaka sok vandál jár-kell előttünk.
Előttünk 3-4 méterre van egy erdő s 40m található egy körforgalom, mely hihetetlenül jól kivan világítva, odavezető út is.
Kapunk előtt járda megy végig, 10-14m hosszúság közt van.
Járdát, utat, mögötte lévő erdő szélét szeretném minél jobb minőségben figyelni.
Valószínűleg két kamera szükségeltetik majd.
Fontos lenne a nagy hatótáv, jó képminőség, tehát arcok, valamint rendszámok jól kivehetőek legyenek, ezenkívül ideális fényerő kéne, mert előttünk a kapu mellett van egy lámpa, ami nem minden esetben ég, 10/4 kb, ilyenkor korom sötét van előttünk s járdán, ami elég veszélyes.
Szükségem lenne még rögzítőre, élőképre.
Vezeték nélkülire kívánnám megoldani.

Ha van rá igény, készítek fotót az "objektumról", melyet megfigyelés alá kellene vonni. :)

Előre is köszönöm a segítségeteket!

Üdv.: Busa

[ Szerkesztve ]


janos666
(nagyúr)
Blog

Hosszadalmas munkával felszereltem végre mindent a helyére (a DVR-t és a routereket már itthon bekonfigoltam), és ma alkonyatkor értem el az első próbaüzemhez.

Viszont a 12V tápoldali csatlakoztatása után egyik kamerán sem láttam kigyulladni az IR LED-eket, és a laptopomon sem láttam semmit, csak az OSD-t fekete háttéren (bár egyelőre még sűrűn -pár másodperc után- szakadozott a WiFi kapcsolat).

Amíg a routert és laptopot próbáltam jobb helyre mozgatni, addig rendesen be is sötétedett, de nem találtam meg az IR LED-eket a korom sötétben se. :U

Nem igazán értem hol lehet a hiba, mert mind a 4 kamera tápcsatlakozójánál be is forrasztottam a vezetéket (olyasmi rézköteg, ami elbír egy hajszárítót is), a kamerák csatlakozásánál pedig körbetekertem szigetelőszalaggal is (nehogy szerelés közben most én, vagy később a szél kirántsa...) és figyeltem rá, hogy mindig egyazon színű szigeteléssel ellátott rézpárt forrasszam a belső henger érintkezőjére (egyetlen nagy kötegről tekertem le mindet, nem kevertem a kábeleket).

De ha véletlenül mégis felcseréltem volna egy kamera csatlakozójánál az áramirányt, akkor is működnie kéne legalább egynek...

Ha pedig ne adj isten zárlatos lenne valahol, akkor gondolom csapott volna egy kis szikrát az első érintéskor, és már biztos kinyomta volna a biztosítékot is (de néztem közvetlenül a csatlakozónál, és még mindig adja a 12V-ot), vagy legalább felmelegedett volna a kábel a 10A-től 20 perc után...

A tápnál pedig megintcsak nem tudtam felcserélni az áramirányt, mert a biztonság kedvéért kimértem bekötés előtt multiméterrel is, hogy tényleg 12V-ot ad-e le a táp ott, ahova kötni készülök (nem volt hozzá semmiféle leírás, egyetlen felragasztott papírfecni segített beazonosítani a váltóáram helyét, és volt két COM illetve két V+ is, ezért ellenőriztem, nem-e 6 vagy 24V az egyik, de mindkettőn 12V-ot mértem, végül az első COM és első V+ párosra kötöttem a tápkábelt - a multiméter pedig pozitív értelmű 12V-ot igazolt vissza ha az ő COM csatiját a táp COM csatijához dugtam, ellenkező esetben pedig negatívat).

A kamerák papírját is megnéztem, hogy biztosra menjek, és ott is le van rajzolva, hogy a külső hengerpalást a "-" és a belső hengerpalást a "+" (szokás szerint, de külön megnéztem...), ennek megfelelően dugtam a belső hengerpalást érintkezőjéhez forrasztott rézeret a táp V+ jelű csatlakozójára.

Mégis áll minden kamera (se kép, se vörösen pislákoló IR LED a sötétben).

Mind a 4 kamera sem lehet egyaránt selejtes, még akkor sem, ha koreai gyártmány. :U

Ma már késő volt, de holnap próbálok áramerősséget is mérni a V+ csati és a "+"-os rézér közt, hogy van-e bármi (és ez esetben mekkora az) áramfelvétel. :((

[ Szerkesztve ]


janos666
(nagyúr)
Blog

Hihetetlen, hogy mi volt a hiba:
Egyetlen tápcsatlakozó dugó sem érintkezett a kamerák csatlakozójánál.

Először próbáltam áramfelvételt mérni a tápnál: nulla
Próbáltam ellenállást mérni közvetlen a táp előt lekötve: végtelen
Végignéztem minden tápcsatlakozó dugónál: 12V megfelelő polaritással

Már kezdtem komolyan elkeseredni, hogy valami nagy gáz van, és most bonthatom szét az egész rendszert, aztán megint vissza több napon át.

Aztán fogtam egy üres tápcsatlakozó dugót (plusz egyet rendeltem), bedugtam a kamera csatlakozójába, és közvetlenül az érintkezőkön próbáltam ellenállást mérni, amikre a többin a kábelt forrasztottam -> végtelen

Megmértem az ellenállást közvetlenül a kamera csatlakozójában, és nem jegyeztem meg az értéket, de hihető, messze nem végtelen vagy nulla értéket mutatott a műszer.

Megmértem az ellenállást a tápcsatlakozó dugó két oldalán, és ~0

(Persze mindezt létrán állva, azt egyik helyről a másikra cipelgetve... :o)

Na most már éreztem hogy közel vagyok, de nem akartam hinni magamnak: Egyszerűen nem érintkeztek.

Felhívtam a webshopost, hogy megkérdezzem garanciavesztéssel jár-e, ha levágom a csatlakozót, és összeforrasztom a kábeleket.
Azt mondta csináljam, de nem hiszi el, hogy 5-ből 5 csati hibás, vagy hogy ne lennének kompatibilisek.

Fogtam egy kombináltfogót, ellipszis formára összenyomtam mind a négy tápcsatlakozó dugót, jó érővel beletuszkoltam őket a kamerák csatlakozóiba, és láss csodát, mind a négy kamera életre kelt. Olyan jól összeszorultak, hogy meg is hagytam így őket.

Hihetetlen, hogy pont ennyire nem passzoltak egymáshoz a csatlakozók, hogy még véletlenül sem érintkezett egyik sem, pedig egy helyről rendeltem őket, és elvileg egymáshoz valók. (Illetve hogy ha tényleg nem egymáshoz valók, akkor az a hihetetlen, hogy még csak én hívtam fel emiatt a webshopot...)

[ Szerkesztve ]


janos666
(nagyúr)
Blog

Hú, hát valahol sejtettem, hogy nem kell megijedni a 14kHUF-os NEON F 2610A kameráktól, de ettől azért egy picit többet vártam.
Nappal még nagyon biztató volt (bár oda is picit élesebb képet reméltem, de bőven jó), de este közelében sincs a láthatár se a beígért max 15m-nek (jó, tudom, MAX, de gondoltam azért ~10m meglesz tiszta időben...), se annak, amit a terület minimum igényelni látszik. (Ezt mondjuk nagyon nehéz volt besaccolgatni látatlanul. Hiába rajzoltam egy CAD helyszínrajzot googlemaps térkép alapján, amire felpakoltam a 15m-es sugarú 69 fokos körszeleteket, a végén élesben a helyszínen mégis kicsit máshogy adta ki magát hogy hova lenne érdemes tenni.)




(A felvevő maximális constans bitrátára és felbontásra van állítva, egyelőre folyamatos rögzítéssel, mert 1Tb-on így is elfér ~10 napnyi anyag...)

Nem tudom mi lenne a legjobb megoldás:

1: Minden marad így, csak veszek melléjük kiegészítő IR LED-eket.

2/1a: Megpróbálom eladni ezeket a kamerákat közel vételáron alig használtként.
2/1b: Most már megtartani ezeket is, de áthelyezni őket zártabb területekre, ahova elég lenne ez a látótáv (most 4 van kint és 8-at bír el a vevő, igaz max 100fps-t rögzít D1 felbontásban, de tetszés szerint osztható szét...)

2/2a: Vennék még pár drágább és erősebb IR kamerát (mint ezek, csak több LED-el és talán jobb CCD szenzorral, bár erre is Sony-t írtak...).
2/2b: Vennék rendes fizikai IR szűrős (lencse elé motorosan beforduló filteres) kamerákat külön IR sugárzókkal.

A baj csak az, hogy nem véletlenül vettem kínai cuccokat most sem, szűkös volt a büdzsé. (Úgy próbáltam belőni, hogy kb. annyit költsek, amennyi értéket egy év alatt biztosan -tehát amiről tudunk is, mert egyértelműen hiányzik, nem csak"elpárolgó kacat"- el szoktak innen hordani az illetéktelen behatolók.)

És hát ugye aki besétál olajos kannával a kezében és gumicsővel a vállán, aztán feltűnik neki, hogy világlanak az IR LED-ek, és "huhhh, nem tán kamera???", az nem feltétlenül tudja, hogy véletlenül sem lehet őt felismerni a felvételeken, és legközelebb inkább valahova máshova megy lopni a biztonság kedvéért. (Ilyen megfontolásból akartam szorosra fogni a keretet, hogy már egy álkamera is sokat jelentene kevés pénzért, ahhoz képest egy fullos rendszer viszont lehet hogy többe kerülne, mint évente pár kanna gázolaj vagy motorolaj és néhány csavarkulcs vagy fúró. --- Na persze ki tudja mit hoz a jövő, ha nem teszünk semmit a kis lopások ellen, akkor könnyen bártabbak lesznek és legközelebb ki tudja mit visznek el...)


janos666
(nagyúr)
Blog

Még egy érv a filteres kamera + külön IR sugárzó mellett: bogarak!

Most próbáltam behangolni a mozgasérzékelés érzékenységét, és még mindig kaptam néha egy-egy "bogárrisztást" (olyanok a képen, mint valami hatalmas izzó üstökös), mikor a két egymással játszó, ugráló, futkosó kutyákat már ignorálta. Szóval így el is lehet felejteni hogy csak akkor rögzítsen, ha mozgást lát, mert akkor is majdnem egész este menne, csak talán épp akkor nem mikor kéne :P , illetve annak sincs értelme hogy E-Mailt küldjön, mert csak teleszemeteli a ládát és letiltják a fiókját spamolásért (most tesztelés közben megtörtént! :U).


Dajkusz
(tag)

Sziasztok!
A következő kérdésem lenne. (kamera biztonsági hálózat)
Mi a legjobb megoldás erre a problémára?

A házunktól körülbelül 300 méterre van a telephelyünk, amit vezeték nélküli kamera hálózattal szeretnék felszerelni, legalább 4 kamerával. Majd a házunktól van egy másik épület ami kb 800 méterre van légvonalban. Oda minimum 2-őt szeretnék.
Hogy lehetne azt megoldani, hogy az összes kamerát itthonról tudjam kezelni, nézni?
Mi a legkézenfekvőbb megoldás erre?
nagyon szépen köszönöm előre is a segítségeteket.


Kriza
(őstag)

1. megoldás: IP kamerák + kültéri wifis (5GHz) adó-vevő, otthon meg egy PC-amivel rögzíted az IP kamerák képét. Előnye, hogy a távoli helyeken nem kell netelőfizetés.
2. megoldás: mindkét helyre külön-külön rögzítő, rajtuk a kellő számú kamera, és a rögzítőket neten keresztül egy szoftverrel felügyelheted. Ehhez olyan rögzítő kell, amihez van valami CMS szoftver. Hátránya, hogy minden helyen kell netelőfizetés.

Az 1. megoldás a drágább, de lényegesen jobb képminőséget tudsz elérni.
Ha kell, tudok ajánlani típusokat.


Kriza
(őstag)

Azt elfelejtettem, hogy az 1. megoldásnál feltétel az optikai rálátás az antennák között.


rii
(nagyúr)

hello

ma a lépcsőházba 3 besurranó volt

lehet mondani a háznak, hogy tegyen ki? Vagy ez valamibe ütközik?

üzenetek