Az a baj, hogy teenager korom óta szeretem a kávét.
Lassan (szerintem) már nincs is akkora hatása rám ennyi év távlatából... de szeretem az ízét, illetve azt a kis rituálét körülötte.
Olyankor arra a pár percre megáll a világ körülöttem, és mindenki hagyjon békén.
Most kávézok...

Igazából számomra a "hogy lehet kávé nélkül élni?!" ugyan akkora rejtély, mint a koránkelés

@lorcsi
Milyen motiovációra gondolsz? Alapvetően az vagyok felkelni, mégse megy... akkor sem ha nem munkával folytatódik a napom, hanem számomra kedves tevékenységgel.

Szüleim egymás gyökeres ellentétei.
Ahogy említettem fentebb anyukám a korán kelő, ráadásul magától.
Apukám mozdonyvezető volt, leélte az életét úgy, hogy gyakorlatilag a bioritmus szó neki maximum a szótárból lehetett ismerős, rendszeresség az életében dupla 0.
Cserébe ha párnát ér a feje, alszik. Bárhol, bármikor
Viszont ha kell ő az aki szinte bármeddig elketyeg.

Rá hasonlítok, cska mint a legtöbb szellemi foglalkoztatottat engem is utolért már az átok.
Hiába fekszek le, még pörög az agyam. Amíg meg nem áll... addig hiába fekszem csukott szemmel