iPhone topik - Okostelefonok fórum

üzenetek

hozzászólások


lugosi
(MODERÁTOR)
Blog

Nem tudom mi van velük. Az ios 11 táján elvesztették a fonalat, azóta minden verzióban vannak olyan bugok, amik az előzőben nem voltak. Például ez a hívásfogadás. Nem értem, hogy mit változtattak rajta, ha maga a funkció egyébként semmiben sem változott, azaz nincsenek új lehetőségek a hívás fogadásával kapcsolatban, tehát nem látok rá okot, hogy miért kellett volna újraírni, ha egyáltalán újraírták. Azaz nem értem, hogy került bele bug. És nem ez az egyetlen dolog, aminél nem látok semmi változást, azon kívül persze, hogy valami bug került bele.
És vannak más bugok is. Például a mail-ben nem tudom hány ios alverziót kellett várni arra, hogy kijavításra kerüljön az a hiba, hogy a feladó család- és keresztnevét felcserélve mutatta, a beállításoktól függetlenül. De ha már a mail-nál tartok be is fejezem, mert jut eszembe egyből a következő bug, és arról is eszembe fog jutni egy következő.
Valahol valami probléma lett náluk és görgetik maguk előtt úgy érzem.

üzenetek