üzenetek

hozzászólások


PR0JECTNR56
(addikt)
Blog

A cikkért köszönet, nekem a következőek voltak a meglátásaim az idei Pro-val kapcsolatban:

Még mindig tetszik a minimalista külső, az anyaghasználat és kivitelezés, valamint SSD-k nagyon hasítanak és az OS is gördülékeny.

A név Pro, a koncepció és a kivitelezés azonban az Apple részéről eléggé Lite lett, egy pro gépen több csatlakozót is el tudnék képzelni, mivel ez nem Starbucks-ban netezek kicsit az Air-el kategória.

A billentyűzet szerintem pocsék lett még a legfrissebb kiadások esetében is, de ez inkább személyes preferencia, egy idő után megszokható.

i9 és a vékonyka ház - nos ez az a dolog, amiről még notebook-os berkeken belül jó előre tudni lehetett, hogy az i7 8750H háromszor ilyen vastag, szeparált két körös hűtőrendszerrel rendelkező gépeket is alaposan próbára tesz, szóval az i9 finoman szólva merész marketing húzás volt.
A gép jól egyben van, de most vagy ne legyen benne i9, vagy legyen vastagabb a shell kicsit, a hűtéshez pedig mehetne a vapor chamber.
Tekintve, hogy annyi feleslegesen fájdalmas dolgot sikerült már lenyomni a visszatérő vásárlók torkán az elmúlt időszakban, talán néhány plusz mm és gramm is belefért volna, mert ez tipikusan olyan hiba, amelynél egy szoftveres patch elfedi az eredeti problémát, de nem fogja megváltoztatni a fizika törvényeit, lásd 98 fokos CPU package temp.

Alapvetően egy szimpatikus laptop lenne, viszont néhány olyan fájdalmas konstrukciós hiba van benne, ami számomra ezen az árszinten megbocsájthatatlan és az elődökhöz képest is meglehetősen méltatlan.


Hiftu
(senior tag)

98 fokos CPU, kis házban. :(
Remélem nem lesz igazam, de gyors amortizációt érzek ebben a konfigban.


Gdi
(senior tag)
Blog

Who cares? Addig a 2019es CTO majd váltja.


#82351360
(csendes tag)

Trollkodást félretéve, miért éri meg ennyiért ilyen gépet venni?


nemlehet
(őstag)
Blog

Nem vagyok apple tulaj, iPod classicom volt utoljára, még jó régen.

Amit mondani szoktak az almások:
- Jó a design
- Az apple ökoszisztéma (pl airplay)
- Célprogram (asszem zeneszerkesztőből az Mac-es az egyik ha nem a legjobb)
- Fekszik nekik az OS
- Azonos kategóriát és felszereltséget nézve ritka, hogy a windows-os alternatíva olcsóbb lenne (pl ez az Air-re kifejezetten igaz)
- Hosszú terméktámogatás szoftveresen, visszafelé kompatibilitás
- Jó a support (ez mondjuk inkább az amcsiktól és a britektől hallottam)

A kijelentések igazságtartalmáért nem vállalok felelősséget, csak csatornázom amiket nekem szoktak mondani.


Zicokuka
(senior tag)
Blog

Akinek munkára kell megveszi,játékra biztos nem ezt veszed eleve,vagy ha igen szimplán nem érdekel a pénz.Jók ezek az almák,de annyira még se.


TBMC
(addikt)
Blog

ez ~100%os terheltség mellett...

sosincs ennyire terhelve a gép munka közben, kb nem is lehet, max fcpx 4k rendereléssel, de ott is mozog 80-95%között.. ez csak stressz teszt volt, ráadásul teszt gépen.
munka mellett 72fok fölké még nem sikerült vinnem. pedig 0-24 használom, elég sok nagy fileval dolgozok. Egyelőre tényleg nagyonjó.
Aztán majd idővel elvállik, lesz-e bárm iféle gyermekbetegsége.
Biztonság kedvéért ott az Applecare. Ő minimum 2-3évet nálam lesz.


CsabaZz
(tag)

Én ugyan kevesebb mint fele ennyiért vettem a 2016-os 13 colos Macbookomat, de egy percig sem bánom, hogy dobtam a korábbi 17 colos Lenovo laptopot. Hatékonyan és gyorsan tudok rajta dolgozni (szoftverfejlesztés), Parallelsben tudok Windowsra is fejleszteni, plusz játszani is a régi kedvenceimmel. Kevesebbet áll le gondolkozni, mint a korábbi gépem, a háttérfolyamatok nem akasztják meg olyan hatalmas mértékben az előtér folyamatait, mint Windowson. Egyszer volt egy nagy krach, mikor bejött az APFS a High Sierrával, újra kellett formáznom és telepítenem a gépet, mert a Finder kb. 1 vagy 2 héttel a frissítés után többé nem nyílt meg, és lefagyasztotta a gépet. Amúgy a váltás közben kb. 1 vagy 2 hétig Windows helyett Linux Mint került fel, az is marhára tetszett. :)

[ Szerkesztve ]


MineFox54
(őstag)
Blog

98°... Nem is sok ;)
A 2. gen i5 2560p-m nem megy 82 fölé stressztesztben, pedig ráférne a tisztítás.


UnA
(Korrektor)
Blog

"... a háttérfolyamatok nem akasztják meg olyan hatalmas mértékben az előtér folyamatait, mint Windowson"

A Windows hagyományosan lomha, mind a process indítás, mind pedig a filekezelés (főleg megnyitás) terén. Ezért is halálos sok apró file-t kezelni vele, míg ez pl. Linuxon sohasem gond.


pengwin
(addikt)
Blog

Egyébként szörnyű, hogy a Linux HDD-n gyorsabban keres és olvas be állományokat, mint a Windows SSD-ről.

Én nagyrészt a fájlrendszereket és indexelő szolgáltatásokat okolom emiatt, és egyszerűen nevetséges...

Asztai gépem gyorsabban dobott eredményeket 500GB-os WD Blue-ról, mint a céges laptop 256GB-os SSD-ről.

(#4) MorcosMacska
Ahol pénzt termel ez a gép, ott nem számít olyan drágának.
Grafikai, videós, zenei munkáknál egy év alatt bőven vissaz tudja hozni az árát egy ilyen gép.
Azt se felejtsd el, hogy céges eszközállományba vétel után tök jól termeli az " adminisztratív veszteséget".

(#7) TBMC
Nem tudom egyébként, hogy te hogyan látod, de szerintem vérlázító, hogy az Apple egy ilyen "Pro" gépet mesterségesen lekorlátozott memória terén.
A konkurencia már 4-5 CPU generációval ezelőtt kínált 32GB RAM-os gépeket (majdnem hasonlóan borsos áron), és ott már 3 generáció óta van lehetőség 64GB-ra is.
Ezek nyilván rétegigények, de lehetőségként akkor is ott keleltt volna lenniük, hogy az ilyen törzsvásárlóknak, mint te, ne kelljen csak ezért generációt váltania. Undorító üzleti stratégia és hatalmas antifícsör.

[ Szerkesztve ]


Joshi
(titán)

A fizika törvénye akkor is adott, laptop szinten ez nevetséges. Ez kb olyan, mintha 5-10 éven belül elvárnák az Apple fanok hogy az Iphone-juk is tudja ugyan ezt. Lehet hogy el fog jönni, de akkor is nevetséges.


joysefke
(veterán)
Blog

Egyébként szörnyű, hogy a Linux HDD-n gyorsabban keres és olvas be állományokat, mint a Windows SSD-ről.

Ne mondj ilyen ökörségeket mert még valaki elhiszi... :U


mindanee
(tag)

Ezek nyilván rétegigények, de lehetőségként akkor is ott keleltt volna lenniük, hogy az ilyen törzsvásárlóknak, mint te, ne kelljen csak ezért generációt váltania. Undorító üzleti stratégia és hatalmas antifícsör.

Azért ha a másik oldalról nézed - és most maradjunk annál az egyszerű feltételezésnél, hogy ez a cég is egy profitmaximalizálásban érdekelt cég -, akkor biztos megvan az ok arra, hogy még mindig nem lehet 64 gigás Apple laptop-ot vásárolni.

Valószínűleg annyi az egész, hogy a potenciális vásárlók száma a 64 giga RAM-mal rendelkező laptopokra annyira kevés, hogy jelenleg egyszerűen nem térülne meg az a K+F-re költött összegek.

Nyilván nem fog az Apple dollármilliókat beleölni alaplap újratervezésbe (meg ki tudja mi mást érinthet még), ha azt látják, hogy egyelőre nincs rá valós igény.

A 32 gigás opció is azért került be, mert már van az a "kritikus tömeg", ami miatt megéri ez az opció az Apple-nek.

Egyébként meg az se véletlen, hogy 2018-ban még mindig 8 giga van az összes 13-as macbook-ban alapfelszereltségként. Ha ennyiből nem futna el a gép normális használat mellett, akkor 16-tal adnák (vagy 12-vel, lényeg, hogy többel).

De a tömegigényt a 8 giga RAM is kielégíti. A 16 meg kielégíti a komolyabb "pro" usereket. A 32 meg ott van azoknak, akik még "komolyabb pro-k". A 64-et igénylők klubja meg még egyszerűen túl kicsi.


mindanee
(tag)

Saját tapasztalat windows-zal: otthon nyomom a laptop-ot, hibernálom, hogy vigyem megbeszélésre magammal.

Megbeszélésen bekapcs, projektorra ráköt, ppt-zés, aztán hibernálás.

Otthon gép bekapcs, jelszó beír, belép, aztán az egész kifagy. Hmm, jól van, adok neki 1-2 percet, hátha magához tér. Nem tért. Jól van, megebédelek, addig csak magához tér. Fél óra után ugyanazt a kifagyott gépet mutatja. És ekkor jött a kikapcs gomb mágikus 5 mp-ig tartó lenyomása.

És akkor ez csak egy a sokból. (Remélem azért nem kapom meg a hibernálásról a mantrát. Benne van az oprendszerben mint opció, és ezzel az akksit sem eszi "kikapcsolt" állapotban, nem úgy mint a sleep.)

Én még nem vagyok macbook tulaj, de augusztus végétől az leszek. Inkább fizetek egy prémium árat és megnézem hátha van jobb, mint a windows. A mac-esek szerint jobb, de persze majd én is megtapasztalom, aztán kiderül.

(Btw: Andriodról tavaly váltottam iphone-ra hasonló dolgok miatt, az iphone nagyon bejött)


Joshi
(titán)

"És ekkor jött a kikapcs gomb mágikus 5 mp-ig tartó lenyomása."
Még ez sem kellene ha alapból kikapcsolnád a gépet. :B Egyébként a MacOS se tökéletes ne hogy azt hidd. Viszont drága. ;]

[ Szerkesztve ]


pengwin
(addikt)
Blog

Személyes tapasztalat, hogy Btrfs-en, XFS-en és ext4-en is gyorsabban talál meg a linux fájlokat, gyorsabban olvassa be és frissíti egy-egy mappa tartalmát, mint a Win10 ugyanezen a hardveren, vagy a céges laptopon.

Nem egy csúcs NVMe SSD-re kell azért gondolni a céges laptopban, hanem egy szutyok LiteOn-ra. Valamint a Linux rendszer is SSD-n van, de merevlemezen tárolt adatokat gyorsabban kezeli.
Szerintem csak agyament alapbeállítások és szar indexelés miatt van ez, gyanítom a Linux az indexet a rendszer SSD-n tartja, és ezzel korrigálja a HDD lassúságát.

Az asztali gépemen a Win azért tudott akadni ha éppen használtam volna a merevlemezt, és szerintem egy gyengébb SSD-t is meg tud ma már fektetni a Win lényegesen a nagyobb háttér terhelésével.

Azt már meg sem emlíŧem mi történt, amikor 200-300 XML fájlból és SVG grafikából álló dokumentum forrásokat kellett megnyitnom Winen. Olyankor főztem kávét. ;]

[ Szerkesztve ]


mindanee
(tag)

Nem feltételezem, hogy tökéletes, viszont inkább adok neki egy esélyt, minthogy ne adnák. Rosszul nem járok, max lepasszolom a gépet, ha nagyon nem jönne be.

Egyébként meg te is a usert hibáztatod, miközben a windows a f*s. Miért kéne kikapcsolnom minden egyes alkalommal a gépet, amikor éppen nem használom? Pont az a lényege a hibernálásnak, hogy ott tudjam folytatni a munkámat, ahol éppen abbahagytam.

Na érted. Ne az én hibám legyen már, hogy az egyik funkciót szeretném használni, csak éppen az nem mindig képes normálisan működni.


Joshi
(titán)

Nem a te hibád, de ha van egy mód ami hibátlanul működik, akkor alkalmazkodok. Most nyilván magamról beszélek, ha te nem tudsz alkalmazkodni, akkor válts MacOs-re. ;) ;)


TBMC
(addikt)
Blog

tökéletesen igazad van :K


Chaser
(titán)

alma-körte
12" vs 15"
lepkefing' cpu vs terminator
___

elég szomorú látni, h ilyen kategóriás gépeknek is milyen hibája lehet


MineFox54
(őstag)
Blog

Na én ezt értem, de a 12"-os gépben szarabb hűtésnek _kéne_ lenni.
Igaz, rosszul emlékeztem, azt hittem a 2540M is 45W TDP, de csak 35, így visszaszívtam.


Syl
(nagyúr)
Blog

>Valószínűleg annyi az egész, hogy a potenciális vásárlók száma a 64 giga RAM-mal rendelkező laptopokra annyira kevés, hogy jelenleg egyszerűen nem térülne meg az a K+F-re költött összegek.

Mert a 3200 dollár feláras 4TB SSD tárhely az megéri... :B


levente13
(csendes tag)

Trollkodás ide, vagy oda. Ha az ember üzleti/munka felhasználásra vesz gépet, akkor csak abban az esetben fontolja meg a 200e körüli gépeket ha nagyon meg van szorulva.

Egész egyszerűen ha egy mobil munkaállomásra van szorulva az ember akkor nem nagyon tud alább adni bizonyos elvárásokból. Nálam ez a FullHD kijelző, 16GB RAM, >=256GB SSD, 8 szál minimum 2,5 GHz. És nem lenne baj ha nem 4 kiló lenne. Ezeknek a feltételeknek már nem nagyon tesznek eleget csak a 300ezer plusszos gépek. A jelenlegi eszközömért 600ezer körüli jó magyar forintot kértek 3 éve.

Szóval ha vannak igényeid, és ha a munkaeszközödről van szó akkor csak azok vannak, akkor belenyúlsz a pénztárcádba, akár fájó szívvel is de kifizeted az összeget, és gond nélkül dolgozol rajta.


weiss
(addikt)
Blog

Egyébként fura, mert vannak 3rd party eszközök NTFS-en való keresésre, amelyek pillanatok alatt találnak meg akármit. Nem is értem Win miért nem tudja ezt alapból.


Chaser
(titán)

ezért mondtam h alma-körte, ennyi erővel xyz pc-hez is hasonlíthatod
a tdp csak egyet jelent, a max fogyasztási határt, ettől független ha max 20w-ot eszik a cpu 35w tdp osztályban rendben van, 2540 az nem fog enni soha 35w-ot, még max turbon se mikor véletlen belenyal, és azt se felejtsd el, h mellette ott van az igp is ami szintén fogyaszt/fűt
2560/70-ben pont h gyenge a hűtés:) de a gyári cpu-kat lehűti, akár 4 magos i7-et is vért izzadva


UnA
(Korrektor)
Blog

+1

És nem véletlen, hogy ha elmész egy céghez, és (pl. a policy miatt) saját laptopot adnak, ott sem lesznek olcsó gépek.


maximilian4
(addikt)
Blog

Ráadásul szerintem nem kéne megtörni magát dollármilliárdos kutatással az apple-nek hogy 64 giga ramot ráforrasszanak neked az alaplapra. Bár...ha már a ddr4 is hatalmas innovációnak minősül. Ez az ár meg egy vicc. Elhiszem hogy van aki jobban szereti az OS-t, de ilyen felárat elkérni érte. Ráadásul alig vannak rajta portok. De legalább megveheted azt is jó drága pénzért ha szükséged van rá.

[ Szerkesztve ]


hallador
(addikt)

Köszönöm a cikket, sok sikert kívánok a géphez. Komoly hardver és komoly minőség. Én nem tervezek ilyet venni, de maga a gép minimalista designja szép.


#92063744
(tag)

Ha ez a csúcs gép 1,3M, miről beszéltek, hogy 2,5M a vége?


maximilian4
(addikt)
Blog

Úgy hogy 4 terra ssd-vel még rájön annyi hogy 2,5 millió legyen. Ami elég vicces lássuk be, mert más gépbe megveszed ugyanazt a gyorsaságú ssd-t 500-600 ezer ft-ból (2db 2 terrás high end samu nvme). Ráadásul ha van galiba ki is tudod cserélni, mert nem forrasztják neked oda.

[ Szerkesztve ]


#92063744
(tag)

Meg is néztem közben, köszi. Hát, majdnem elsírtam magam. A legpofátlanabb az egész MacBook-szériában a belső tárhelyért elkért felár - de ez most engem is ledöbbentett. :U


Chaser
(titán)

ezeknek a feltételeknek kb 160-70e-s gép is megfelel
250-es ssd? bakfitty:) 21-22e ft újan számlával 5 év garral, bármelyik értelmes gépben cserélhető
memória az már drágább, de az se indokol ekkora felárat
magában a fhd kijelző már nem kunszt, volt h 100e-s gép is tudta, kicsit feljebb mentek a belépő árak is, de 120-ért már van - megint más kérdés kalap kaki kategória, de akár a több száz ezres gépekben levő is -
egy _korrekt_ ips paneles gép ilyen hw-rel már valóban 300e körül van, de nagy csodát nem kell várni a paneltől, az igazán jók 4-500e-s gépekben és felette vannak, de simán beleraknak 500e-s gépbe is ultra gagyi kijelzőt
business class gép ami mögött valós support van és valóban értelmes kijelző, az nem jön ki 300e ft-ból ilyen hw-rel, pláne nem ha értelmesebb vga is kell bele
az is hozzátartozik, h egy-két konzumer gép jobban sikerült mint egy-két business gép, és megint más belépő business mint az általad említett munkaállomás, az lazán 500e ft fölött van ilyen hw-rel
aki dolgozik vele és pénzt termel megéri, megint más téma, h sokszor akár újan- akár pár hónaposan listaár feléért is kifoghatók ezek a gépek számlával - de magánszemélytől sincs gond, aam tételként elszámolhatóak -


t72killer
(titán)
Blog

6db mag 3.2GHz-en 100 fok alatt egy ilyen vékony házikóban? Ha ez tényleg valami komolyabb stressz (FPU, linpack, prime v hasonló) és tényleg minden mag ennyin ment, akkor le a kalappal! Nagy Apple-hater vagyok (ill. erősen szkeptikus vagyok bármilyen lapos gépben a 2nél többmagú procikkal szemben), de ez így egy teljesen használható munkagépnek tűnik nekem. Az ára persze már egész más kérdés, azt nem szivesen köhögném ki jelenleg.

Kíváncsi lennék, tartósabb videófeldolgozós melóra mennyire jó a gépezet?

[ Szerkesztve ]


kraftxld
(nagyúr)
Blog

Hátő... volt ilyen gép nálam, 20 perc után a falat kapartam.
A billentyűzet kriminális, a portok hiánya meg már vicc.
Ja, sok sikert pl WPA2-Enterprise wifin megcsinálni a migration assistant-ot :D


joey04
(titán)
Blog

a vásárlónak nem, de az Apple-nek igen. A feltételezés (a potenciális vásárlók száma a 64 giga RAM-mal rendelkező laptopokra annyira kevés, hogy jelenleg egyszerűen nem térülne meg az a K+F-re költött összegek.) viszont az Apple-nek nem éné meg.


Syl
(nagyúr)
Blog

Szerintem pont ugyanakkor igény van 64 giga ram-ra egy laptopnál, mint 4 tb tárhelyre. De mindegy is :B
Valahol olvastam, állítólag az Apple azzal magyarázza a max. 32 gigát, hogy egyelőre nincsenek nagyobb mobil memóriacsipek.


Cingáriusz
(őstag)

Olyan jókat mosolygok, amikor azt írják emberek, hogy 400-500ezer Ft alatti gépen már létezni sem tudnak xD
Én DJ-ként dolgozom. Használtan vettem Lenovo T530 Thinkpadot i7-el, 8Gb rammal, 250-es Ssd-vel, DVD helyére beépített 2Tb-os hdd-vel. Az egész megállt 130 ezer Ft-ban. Szerintetek nem szolgálja ki az igenyeimet? Oké, nem 2018-as modell, de abszolút prémium munkagép. Az biztos, hogy 2-3 évig mindenre bőven elég lesz, aztán eladom 50-60-ért és 120-130 körül veszek egy T550-T560-ast.

[ Szerkesztve ]


UnA
(Korrektor)
Blog

"WPA2-Enterprise wifin megcsinálni a migration assistant-ot"

Értem én, hogy egy Windows rendszergazda a group policy és társainak bűvös vonzásában él, de azért talán van élet ezeken túl is. :)


UnA
(Korrektor)
Blog

De mixert is olcsóbbat vettél? ;)


Cingáriusz
(őstag)

Keverőt bolti áron, újat, DJ kontrollert féláron használtat. Tökéletes 😉


PR0JECTNR56
(addikt)
Blog

"Én DJ-ként dolgozom."

Mások pedig nem. ;]


sanzi89
(addikt)
Blog

Kicsit drága 16->32GB memória upgrade volt. ;]

:))


Silenzio
(addikt)
Blog

Egyetértek. Ez a gép valószínűleg épp arra kockázatos (értsd: szar), amire szánták a mérnökök és a marketingesek: a komoly, igényes munkára.


t72killer
(titán)
Blog

Éppenséggel videószerkesztésnél el tudom képzelni, hogy gyorsan megtelik az a 4 tera (egyetlen sima HD-s felvétel is foglalhat 30-40gigát kitömörítve). Modern fotógépek is komoly, darabonként 30+MB-os nyersképeket köpködnek magukból.

#44: arra ott a normálisan behűtött 17 colos Dell Precision és HP Zbook, illetve az asztali gépek. Ez egy ilyen középmegoldás, alacsonyabb hardverigényű médiás feladatokra (pl hangsáv-szerkesztgetés videóban, egyszerűbb vágási feladatok, manuális photoshop munka) jó. Persze erre egy 3éves Broadwell kétmagos + 1 percnyi türelem is jó ötödennyiért...

[ Szerkesztve ]


Robert_F
(tag)

Belepo gyanant: nincs Macbook-om, nem IT teruleten dolgozom, csak hobbista vagyok. De. Lassan csak sajnalni tudom azokat akik a munka - okoszisztema miatt Apple termekekre 'kenyszerulnek'... Beragado - gyorstuzelo billentyuzet? Alaplapcsere zsinorban 3-szor? Bovithetoseg szinte semmi? Mindezt 1300 lepedoert... En nem is tudom elkepzelni, hogy ilyen arcatlan felarert kinalt de sok szempontbol szanalmas termekre szavazzak. (Maganvelemeny. (nem a film)) : )


t72killer
(titán)
Blog

Zsinórban 3 alaplapcserét sajnos a Dell elitkategóriás E7450-em is produkált, egész gépcseréig fajult a dolog. Kollégámnál pedig az SSD pusztult ki belőle(!!).
Sajna nulla a QC a modern IT-iparban:(. Viszont az is tény, hogy az Apple sem valamiféle hibátlan "felső kaszt".

Ami az árazást illeti, tény, hogy drága, de az i9-8950HK-val szerelt laposokat senki se méri olcsón, 3000EUR alatt nemsokmindent találsz. Valóban van némi "almás felár", de ez korántsem a riogatásokban szereplő 2x-es szorzó vagy hasonlók.

[ Szerkesztve ]


Robert_F
(tag)

Ez a masina/kategória az I9-cel van pariban? (noob kérdés...)


t72killer
(titán)
Blog

Olvasd el a speckóit, nem "pariban van vele", hanem i9-8950HK procival szerelték. Más kérdés, hogy a proci leterhelve a ~3GHz-es alapfreki környékén jár, de ezt rakták bele.


Chaser
(titán)

az xps is ugyanúgy túlárazott jószág, kár linkelni:) majd amikor kommerszebb gépekben megjelennek akkor lesz érdekes, persze az "i7" már magában túlárazott, ami most már "i9"-cel még ráhúz
ssd meg bármikor bármelyik eszközben megpusztulhat, pont úgy mint egy hdd, egyik sem biztonságosabb a másiknál

üzenetek