üzenetek

hozzászólások


sziliv43
(csendes tag)

Szevasztok!

Előre is bocsánatot kérek mindenkitől ha kicsit hosszúra sikerült a hozzászólás és esetleg valakit megbántottam az igazsággal a kész tényekkel.

Először is kezdjük azzal, hogy ez a hír vagy hoax vagy egy igen kivételes eset. Csak mert sokkal durvább esetekben soha semmi nem történik rendszerint, még annyi se megtalálják ki volt az elkövető nem hogy felelősségre vonják. Az meg megint más téma ha egy pofakönyv admin, modi kezeli X Y fiókját jogtalanul és írogat a nevébe, felülírja az üzeneteit, posztjait, adatait. Mert ugye ennek semmi nyoma nem marad, mivel nem kerül feltörésre a fiók, ha meg marad is nyoma az admin tevékenységének, hogy a másik nevébe kavarja azt a... és okoz ezzel anyagi erkölcsi kárt az illetőnek, az állami titoknak számít cukorhegyéknél. Tehát ebbe az esetbe mindig a fiók tulajdonosa lesz meghurcolva a semmiért. Ettől függetlenül a 48 óra kevés büntetés.

Másik eset, amiért bezzeg senkit nem vontak felelősségre a mai napig, pedig több száz fiatal lánnyal megtette, teszi az illető. De hát a pofakönyvnek dolgozókat védeni kell, bármit megtehetnek szankciók nélkül, pont mint maga a pofakönyv.
Menjünk vissza 2011-be, adott egy akkor 11 éves kislány, aki a már korábbi hozzászólásokba taglalt okokból (az idióta pofakönyv függő tanárok és iskola miatti kényszerből) volt fent azon a szutykon. Megjegyzem a 11 éves kislány nem akart soha fent lenni, mert gyűlölte akkor is. A szülei nem tiltották csak alaposan felvilágosították miért ellenzik fent legyen ott, ennek hangot is adtak a suliba.
A kislány a pofakönyvtől elzombúlt és függővé vált tanárai és osztálytársai cseszegetésére csak felment arra a szutyok szennyre. Meg is lett az eredménye, pár hét után megzsarolták küldjön magáról meztelen képeket vagy ez lesz az lesz. Csak mondom a kislánynak csak 3 képe volt, egy a szüleivel, kettő az arcáról, és mégis betalálta egy pedó, akiről később kiderült a pofakönyvön moderátor-admin féleség.
Persze a kislány nem adott, el is kezdődött a nevébe írogatás, megalázása, a szülei megalázása majd a fiókja klónozása legalább 6 példányba. A szülei rendőrségi feljelentést tettek eredménye szinte semmi nem volt, annak ellenére a kislány már többször próbált meg öngyilkosságot elkövetni a megaláztatások miatt. Ekkor már írtak a pofakönyvnek miket művelnek a kislánnyal ott és ideje lenne ha tennének is valamit ellene. A pofakönyv flegmán azt válaszolta nekik tekintsék a egészet egy haveri tréfának ne vegyék komolyan és legközelebb angol nyelven legyenek szívesek írni, mert nem foglalkoznak velük. Eredmény, később ideiglenesen pár hétre eltűntek a klón fiókok de az eredeti fiókot hackerrel kellett a szüleinek feltöretniük, hogy megszüntessék, mert a pofakönyv tett rá magasról hogy alázzák meg őket és nem törölték a feltört fiókot se. Később újból jöttek a klón fiókok úgy a kislány eredeti fiókja már nem élt, ezeken nagyon kemény megaláztatásokat műveltek. Ekkor a szülők már a médiához is fordultak volna nem csak írtak újból a pofakönyvnek intézkedjenek,mert nyilvánosságra hozzák a történteket, akik ekkor már válaszra se méltatták őket az angolul megírt szöveg ellenére se. Csak hitelrontás címén 15 millióra perelte, ezzel kitéve őket az utcára a saját házukból. Csak hogy a média meg elküldte őket, ha csak nem milliomosok és nincs jó ügyvédeik, mert nem mernek szembemenni a pofakönyvvel és ilyen negatív színbe feltüntetni őket.
Felhasználták az adatai mellett azt a 3 képet ami volt és a közös képet a szüleivel úgy tették fel "itt vagyok anyával és apával, akit anyával együtt szoktunk le.....i". Olyanokat írtak a nevébe akár nyilvános hírfolyamra, hogy az apja megveri őket meg megerőszakolja, szexel vele és még részletezték is mit hogyan tesz vele.
Meg olyanokat tettek ki a nevébe a profiljára is pár ezer forintért le....p bárkit, 15-ért elvehetik a szüzességét és el is bele a p.......a. Az idióta barom rendőrség meg mit csinált? A Saját apját vitték be nemi erőszak és családon belüli erőszak vádjával, a munkahelyükről meg kirúgták őket, mert a kislány nevébe mindennek lehordták a munkáltatót és a céget ahol dolgoztak, meg úgy az egész várost is.
Gondoljatok bele már ez magába az akkor már 12 éves kislánynak mekkora csapás, hogy úgy érzi miatta tönkrement a családja az apját elvitték a rendőrök az emberek meg elfordultak tőlük. Akkor erre mit tettek vele? A sok pofakönyves függő marha, agyhalott zombi az utcán, boltba, suliba, tömegközlekedésen nekiestek, "nézzétek ott megy a kis k.....a aki pénzért árulja magát pofakönyvön" megfogdosták a tömegközlekedésen, mert hogy ő úgy is k.....a a boltba meg még olyan is volt " ne haragudj, de aki 12 évesen pénzért szexel pofakönyvön az az én boltomba ne járjon". A sok barom függő zombi pofakönyves, még a rendőrség is inkább hitt annak amit ott látnak azon a szemétdomb oldalon, mint a való életnek, a valóságnak. Hiába próbáltad meggyőzni őket nem lehetett, nekik szentírás ami azon a szemét oldalon van fent. Még a rendőrségnek is akiknél nem mellesleg lezáratlan ügy volt ennek a történetnek, ügynek az első hulláma.
A kislány összesen 9x lett öngyilkos, de szerencsére túlélte. 13 éves korába ismertük meg személyesen, már akkor jól főzött, sütött, ma 19 évesen remek szakács. Erre mi történik a héten? Diszkriminálva és semmibe nézve a jogait, az esélyegyenlőséget nem veszik fel egy munkahelyre, csak mert NINCS pofakönyv fiókja. Mert a munkáltató csak is kizárólag mindent ott közöl az alkalmazottaival. Ja meg a munkáltató nem tudom honnan szedte elő, de felhozta még kifogásnak ezt a régi ügyet, hogy ő olyat nem vesz fel aki 12-13 évesen pénzért szexelt pofakönyvön, mert az ő jó hírét ez károsan befolyásolhatja.

U.I.

Elég érdekesnek tartom, hogy aki egy böngészőbe mentett pofakönyv fiók jelszavával visszaélve kezeli a fiókot az büntetést kap, de aki egy kislány fiókját ellopva, jelszóátírással, feltöréssel és egész családja életét tönkretette meg ki tudja hány kislány és családja életét még azóta, az a mai napig semmilyen büntetést nem kapott, csak mert a pofakönyvnek dolgozik. Se a pofakönyv nem kapott büntetést, ami magasról tett rá hogy tesznek tönkre egy kislányt és családját ott és teszik ki ők maguk utcára őket 15 milliós hitelrontási perrel, mert nem tetszik nekik a szülők nem hagyták annyiba a dolgot és megvédték volna a maguk meg a kislányuk becsületét.

A szennybook egy 12 éves kislány és családja életét is tönkretette.

[ Szerkesztve ]


JoshaJosh
(csendes tag)

Remélem elolvastad az utolsó hozzászólást. Összeesküvés elmélet?
Hát persze, amikor az emberek olyannal találkoznak, amit nem akarnak elhinni az összeesküvés elmélet. Bankok deivza alapú hitelnek csúfolt csalással kifosztják az embereket? Összeesküvés elmélet.
Tízezreket lakoltatnak ki? Összeesküvés elmélet.
Foszforbombákkal égetnek halálra embereket? Összeesküvés elmélet.
Gyerekeket rabolnak el? Összeesküvés elmélet.
Gyerekek dolgozzák magukat halálra a bányákban és a brazil ültetvényeken, napi egy tál meleg ételért? Öszeesküvés elmélet.
A facebook emberek életét teszi tönkre? Összeesküvés elmélet.
A facebook kimossa emberek agyát? Összeesküvés elmélet. (Mert ugye azokat a tudományos cikkeket, amelyek like gomb tudatra gyakorolt hatását, vagy a facebook színeinek, a felépítésének, a különböző linkek és hírek egymáshoz kapcsolásának tudati hatását elemzik, azokat messze elkerülitek. Csak a azok a tudományos cikkek érdekesek, amelyek szerzői hatalmas pénzekért nevetségessé tesznek mindenkit, aki nem hisz a rendszerben, azokat viszont faljátok.....)

Minden ami megbolygatja a szegény konzumidióták virtuális világát és kizökkenti őket a kényelmes kis buborékéletükből az összeesküvés elmélet.

Csak van egy kurva nagy baj....

Ez a sok összeesküvés elmélet, milliók számára a megvalósult nyomor, rémálom és valóság! Nagy hamis ál-demokrácia ocsmány rabszolga társadalma, amit a nyomott agyú, szerencsétlen kunzum idióták akkor se vesznek észre, amikor mellettük történik. Mert ha szembesülnek a valósággal mit tesznek? Talán megpróbálnak változtatni? Neeeeeeeeeem
Inkább beszavaznak egy olyan kormányt a Parlamentbe, aki törvényekkel gondosgodik róla, hogy ne találkozzanak egyetlen kilakotatottal, egyetlen koldussal, egyetlen hontalannal, egyetlen banki károsult tüntetővel se. Meg persze azokkal se, akiket a facebook nyomorít meg és tesz tönkre egy életre. Eltüntetik őket a börtönök mélyén és akkor minden frankó!

Szóval én nem olvasok összeesküvés elméleteket, én ezeknek a megvalósult valóságában élek sajnos. Nem pedig egy hagymázas, sosem volt, csodálatos, virtuális valóságban, ahol minden demokratikus, jogállami és tökéletes......Mert a valóság sajnos nem ez.


sziliv43
(csendes tag)

Szintén bocsánatot kérek mindenkitől ha kicsit hosszúra sikerült a hozzászólás és esetleg valakit megbántanék a leírt igazságokkal a kész tényekkel.

Csak azért írom ezt le ide, mert sokan leírták a saját történeteiket az iskola ráerőszakolja a diákra szülőre a pofakönyvet és a húgommal is ez történt. Az egész azzal kezdődött 2012 őszén a 14 éves húgom középsuliba került és rendszeresen csesztették a függő, zombi agyilag visszamaradt tanárok, osztálytársak, miért nincs pofakönyve, mert az milyen hú de jó meg menő, meg nem is létezik, nem is él akinek nincs. Az meg a hab a tortán folyamatosan hozta haza az egyeseket mert lemaradt a háziról a tananyagról és a suli, tanárok által közölt fontos információkról, amiket csak is kizárólag a szutyok pofakönyvön közöltek a diákokkal. Az osztálytársakra meg nem számíthatott, mert csak a fejéhez vágták neki nincs pofakönyve meg még semmibe is nézték érte.
Most mondom a szüleinknek sose kellett tiltani a pofakönyvet, mert engem sose érdekelt az a szenny, szutyok és őszintén szólva én is utáltam(lom) annak ismeretébe mik mennek ott és milyen szenny az egész oldal, miket művelnek veled ha nem vagy fent azok akiknek van vagy miket művelnek cukorhegyék az adataiddal ha fent vagy. Na a húgom szívből gyűlölte 14 évesen is azt a szutykot és elég egyértelműen kinyilvánította a tanárok osztálytársak felé is, miért nincs neki fész undorítója(ő így hívja és teljesen illik rá ez a megnevezés), mi a véleménye róla és azokról akinek van. Szerintem teljesen jogosan, mivel ha őt véleményezhették mert nincs neki, akkor ő is mondhat véleményt arról aki az életét éli azon a szenny szex társkeresőn.
Na a szüleink ott sokalltak be a 14 éves lányuk azért nem kap meg sorozatosan házit, tananyagot meg minden más sulis infót, mert nincs fent azon a szenny, szutykon, ami eredeti célját nézve szex társkereső volt a Harward Egyetem diákjainak, azt már ne is taglaljuk miket művelnek az adatokkal, mennyi szenny van ott, ami nem 14 éveseknek való. Szépen be is mentek a suliba és számon kérték mi jogon kérik számon, köteleznének egy 14 éves kislányt arra a szennyel telített, szutyok pofakönyvre, méghozzá úgy az a 14 éves kislány elég egyértelműen tudtukra adta nem kér belőle. Erre az volt a válaszuk "ha nem tetszik pofakönyvön küldenek el minden információt és nem fognak egy emberért e-mailezni, el lehet menni, de szerintük ma már mindenkinek van és más intézménybe is ez lesz a követelmény". Apám ott egyből megmondta akkor feljelenti az egész intézményt az egész tanári karral együtt súlyos megkülönböztetésért, diszkriminációért és az esélyegyenlőségek súlyos megcsorbításáért. Na a suli erre azt reagálta ha azt akarjuk holnap a húgom még mehessen és ne legyen kirúgva, akkor fogadják el szépen a pofakönyvön küldenek ki mindent.
Apámék megtették a feljelentést, mert a suli semmit se tudott felmutatni mi jogon teszik kötelezővé azt a szutyok szemetet. A suli ennek ellenére se akarta beadni a derekát és még ők fenyegetőztek. Csak ekkor megtörtént az, hogy a húgomat lefogva akarták megfogdosni az idióta barom szex központú osztálytáraiból páran és az egészet feltenni pofakönyvre azzal a címszóval "ő is engedi bárkinek, hogy fogdossák, mint a többi csaj". Magyarul k.....t akartak csinálni a húgomból a pofakönyvön úgy fent sincs azon a szutykon. De ő nem hagyta magát, nem tudták lefogni és nem tudták feltenni pofakönyvre, mert kiütötte a fényképezőt a kezükből. Persze ebből már lett botrány és még velünk akarták kifizettetni a fényképező meg teló árát, meg hát még a húgom lett bűnösnek kikiáltva károkozásért meg azért ő tehet róla erőszakkal akarják megfogdosni és ribancként beállítani pofakönyvön.
Na ezen apámék mellett én is úgy bepipultam és azt mondtuk ha nem megy szép szóval majd megy másképp. Szépen feltörtük a tanárok és a suli pofakönyvét is, hogy bizonygassuk nekik mennyire biztonságos az a szemét, hullafék oldal, ha már ők annyira azt szajkózták ott biztonságba van mindenki, biztonságos meg feltörhetetlen, stb. Hát ekkor derült ki mekkora zombik és agyhalottak a tanárok, mivel volt a húgom osztályába egy lány aki akkor is 5*-t kapott ha egy betűt nem tudott. Megnéztük a tanárok mit írtak neki és ő nekik, ledöbbentünk, mert megszexeltette magát a tanárokkal meg sz egész sulival szinte, amiről az egész tanári kar tudott és ezért kapott mindenre 5*-t a semmiért is. Ja és a tanárokat még zsarolta is ez a kis ribanc lány, mert tudtak róla aki neki megtetszett fiú azt feljelentette nemi erőszakért meg zaklatásért.
Hihetetlen ezt így végignézte az egész tanári kar. Mindenesetre mikor ezzel bementünk a suliba apámékkal és eléjük lett rakva mennyire biztonságos a pofakönyv amitől ők ájuldoznak meg az amit megtudtunk. Még ők fenyegetőztek feljelentéssel csak apám eligazította őket mekkora botrány lesz az a sulinak meg a tanárokra nézve ha kiderül összefeküdtek egy 14 éves kis ribanc-al, aki ártatlan fiúkat jelentget fel ha az nem szexel vele. Na ettől kezdve csendbe maradt mindenki, még a nagy pofakönyv mániás szülők is akik továbbra is verték az asztalt. Ennek ellenére rengeteg tanagyagot meg infót nem kapott meg a húgom, mert nincs pofakönyve és az osztálytársak egyre inkább rászálltak miatta a suli meg egyre inkább arra hajlott kirakják a húgom.
Apámék erre azt döntötték legyen magántanuló és ennek költségeit a suli állja vagy botrány lesz a kötelező pofakönyvből és abból az osztálytársa összefekszik a tanárokkal ügyből. A suli jól megszívta mert 3 évre rá jogerősen is kaptunk kártérítést súlyos diszkriminációért, egyenlőtlen bánásmódért, megkülönböztetésért és mert nem volt joguk rákötelezni a húgom meg mást se a pofakönyvre ha nem akarja hátrány érje vagy lemaradjon valamiről.

Mindenesetre köszönöm szépen a pofakönyvnek és a sok életképtelen, függő zombi, agyhalott, idióta felhasználóinak, tanároknak, osztálytársaknak, hogy a húgom miattuk nem tud elmenni főiskolára, mert ezek miatt a barmok miatt és a függőségük miatt kötelező ott is az a szemét trágya szutyok. Hogy a húgomnak, ami nem kevés pénzbe volt magántanulónak kellet lennie miattuk és az ő eszméletlen hülyeségük miatt. Tehetnek egy szívességet a....... fel magukat. Mégis a pofakönyvesek mi jogon pofáznak így bele mások életébe, annak jövőjébe úgy, ha az illető nem akarja kiszolgáltatni az adatait cukorhegyék bűnbandájának, akkor nem boldogulhat a mindennapi életben és előrébb se juthatnak? Mi jogon csorbulhatnak a jogai és esélyei annak, aki nem akar kiszolgáltatottá válni cukorhegyék bűnbandájának? Akik csak annak nem adják ki az adatokat, akik nem tejelnek nekik vagy akiknek nem akarják. Mi jogon pofáznak bele annak az életébe, aki nem kér a pofakönyvből és abból az intelligencia, erkölcs és empátia romboló szutyokból, szennyből és agysorvasztó szemétből, ami ott van?


sziliv43
(csendes tag)

Érdekes gyerekeid lehetnek, ha csak azért regisztráltak a pofakönyvre mások szóba álljanak velük. Na ezek a haverok/barátok fognak a legkisebb baja kámforrá válni, mert csak addig érdekli őket a másik még tetszikezi a sok szemetet amit felraknak. Ha valakik azért nem barátkoznak veled, mert nincs pofakönyved nagy baromság azért regisztrálni arra a szutyokra, hogy barátkozzanak veled. Akik ilyenek azokat jó messzire el kell kerülni a való életbe is, mert ezek nem barátok. Nem írom le inkább mekkora b........k.
Hiába tudják értelmesen használni, ha Pistike feltöri a fiókjukat és olyat tesz ki amiért a rendőrség fog kopogtatni náluk, vagy épp másokat mocskolnak porig a nevükbe, esetleg kislányokat zaklatnak, vagy róluk írnak ki olyat amit a sok függő barom elhisz, mert pofakönyvön minden szent és sérthetetlen. Nem mellesleg ha a pofakönyves admin-modi tesz ilyet nincs fióktörés így nyoma se marad, a gyerekedet veszik elő olyanért amit meg se tett anélkül lenne esélye bizonygatni az ártatlanságát.


tuki2200
(senior tag)

Pedig teljesen valid, mióta Messenger van az én környezetemben is ott kommunikál mindenki hívásban, textben egyaránt. A céges, sulis csoportok is ott vannak, az egyetemen is ott lehetett megszerezni a jegyzeteket, cuccokat másoktól stb. ha nincs facebookod 10-en, 20-on évesként egyszerűen baromi sok mindenről lemaradsz. Ez nem az embereket degradálja, nem azt jelenti, hogy már nincs személyes kontakt, hanem egyszerűen praktikus és kényelmes, hogy 0-24ben minden és mindenki "ingyen" elérhető(ha csak a tizedét küldeném el annak SMS-ben amit messengeren, akkor is tönkre mennék), annyira a mindennapi élet része a rajta valo kommunikáció mint a víz ivás. És már nem lehet kiváltani, legalábbis az én közegemben, ahhoz több 100 embernek egyszerre kellene platformot váltania..

[ Szerkesztve ]


sziliv43
(csendes tag)

Azt is a gyereked előnyére fordítod aki tegyük fel értelmesen használja azt a szutykot, de feltörik a fiókját és olyanokat írnak a nevébe ami nem csak őt de téged is megaláz? Vagy már a rendőrség is kimegy hozzád, mert annyira durva dolgokat írnak a nevébe rólad? Biztos nagyon előnyére válik egy 13 éves lánynak hiába használta értelmesen, mértékkel, ha feltörik a fiókját mert nem ad magáról meztelen képet aztán a rendőrség viszi el az apját mert mindenkinek kirakják a nevébe hogy szexeli meg meg stb. Vagy ezzel együtt másokat is elkezdenek mocskolni a nevébe és azért is ő kap.
Vagy az is a gyereked előnyére válik ha külön csoportot hoznak létre amibe porig alázzák? És csak les mi van mert ő ki van alapból tiltva onnan.


sziliv43
(csendes tag)

Akkor ezek szerint te is ráerőszakolod a másikra, ha kéri ha nem azt a szutykot? Csak kérdem én, mi jogon? Mi jogon nincs jogom eldönteni mit használjak, mit ne és minek ne szolgáltassam ki magam? Márpedig cukorhegyéknek nem fogom kiadni az adataim főleg úgy hetente jön valami baromi nagy botrány mit művelnek az adatokkal és azok gyakorlatilag bárkinek hozzáférhetőek. Például CA Adatbotrány.

Hasznos olvasnivaló!

[ Szerkesztve ]


tuki2200
(senior tag)

És ezeket akkor nem lehet megcsinalni, ha nincs faced? A csoportbol akkor is kimaradsz, sőt esélyed sincs bekerülni révén nem vagy jelen. Kamu profilt a nevedben igy is tudnak csinalni, hogy nem vagy fent, semmiből nem tart és rosszabb mivel később tudod meg, és se informálni nem tudod róla minden ismerősöd, se töröltetni másnapra...


tuki2200
(senior tag)

Miert eroszakolnam? Ez egy helyzet, olyan mint az internet, ha "szörfölni" ( :D imádom ezt a szót) akarsz, kell net. Ha kenyeret akarsz vágni, kést használsz. Ha sok mindenkivel kell kontaktot tartanod, különböző csoportokkal, a messenger a legkönnyebb. Ha nem vagy NASA tudos hidd el senki nem kivancsi az adataidra a hirdetőkön kívül, azt meg egy alap pluginnal is letudja tiltani egy 5éves is..

[ Szerkesztve ]


sziliv43
(csendes tag)

Csak ha nincs pofakönyv fiókom nem fogadtam el a tisztességtelen szerződésüket, amibe lemondatnak a jogaimról, az adataim feletti jogaimról és arról hogy az az én szellemi tulajdonom. Így ebben az esetben ha te a nevembe csinálsz egy fiókot jobban fogok tudni érvényt szerezni a jogaimnak és arra is számíthatsz sokba fog az kerülni neked, hogy visszaéltél az adataimmal. Míg ha van pofakönyvöm rgyből elém rakja a bíróságon a vádlott ügyvédje, hogy lemondtam az adataim feletti jogaimról, abba a pillanatba, mikor regisztráltam arra a szutyokra.
Másik dolog. Ha nem akarom használni azt a szart, mindamellett hogy nem adom ki az adataim egy illegálisan létrejött oldalnak, ahol minden létező adatod eladják ki tudja kiknek, mert nem érdekel az a sok szemét szenny ami és a sok függő zombi aki ott fent van, akkor mi a francért nem lehet megérteni, hogy nem kell, nem érdekel, nem szeretem.
Te nem háborodnál fel ha mindenáron mindenhol rád akarnák erőszakolni amit nem szeretsz, sőt gyűlölsz?

Érdekes de én semmi lényeges és fontos dologról nem maradok le pofakönyv nélkül se, ezzel ellenben a sok baromságról, a sok agysorvasztó, agymosó szutyokról, szemétről, és a sok szennyről oda nem való szex képekről és a 12-16 éves korosztály szexuális életéről, a kamu életről, kamu virtuális barátokról és a virtuális nem létező élet adta burokról lemaradok. Ja és arról maradok le életképtelen agymosott függő zombi legyek aki 24 órába virtuális életet él. Marha sokat veszítettem tényleg. :C :DD :)) :)

Ha nektek ez kell csináljátok, de ne a másik kárára és ne b@szogassátok már egyre durvább és agresszívebb módokon a másikat, ha az nem akarja ezt a baromságot csinálni. Ennyi.


tuki2200
(senior tag)

Már bocsi, de te kezdted el oktatni a forumtarsakat, hogy milyen rossz lesz nekik meg a gyerkekenek :D Egyébként az ASZF egyik első pontja, hogy ha nem valos vagy sajat adatokkal regisztralsz fel, súlyos szabályt szegsz. Úgyhogy a kifakadásod meg is dőlt :D Felőlem legyél technológiai ősember a 21. században nyugodtan, meggyőződésből. Voltak emberek a tégla házak meg a kocsik ellen, rengetegen hitték, hogy a fénykép elrabolja a lelket.. a ti dolgotok, csak ne próbálj hittéríteni :D

[ Szerkesztve ]


sziliv43
(csendes tag)

Ember! Te nem látod mi történik körülötted. Szinte minden héten, de legalább is havi szinten van valami botrány a pofakönyvnél az adatokkal összefüggésbe, hogy fűnek fának odaadja. Olvastad ezt?

Volt rengeteg alternatíva csak ti pofakönyvesek a pofakönyv imádással tönkretettetek mindent. Gratula hozzá. :W :Y :R

Ha tartani akarom a kapcsolatot a számomra fontos emberekkel, akkor azt érdekes mód megoldom pofakönyv nélkül is. Nem fura kicsit? Szóval elég rosszak az érveid mellette. Főleg úgy a saját személyiségi jogaid adod fel ha reggelve vagy. Ja és mi van ha feltörnek? Már pedig ha a Megtekintés mint funkcióval lelopják a fiókod (90 millió fiókját ellopták így) anélkül ismernék a jelszavad, akkor ott komoly baj van az oldallal és az adatbiztonsággal.


tuki2200
(senior tag)

:D :D :D :D :D kérlek folytasd, okíts mester, hadd igyam szavaid mint az életet adó oázis vizét a szaharában :R

[ Szerkesztve ]


sziliv43
(csendes tag)

Inkább legyek technológiai ősember a 21-ik századba, mint sem kiadjam az adataim egy olyan cégnek akinél minden héten jön egy cikk az adatszivárgástól és arról hogy él vissza az adatokkal és mondatja le az embereket a szellemi tulajdon jogáról. Te se gondolod komolyan a cégek, akiknek kiadják az adataid nem adják tovább az adatokat, és azok így tovább? Az alkalmazások mind lenyúlják az adataidat évek óta, ez volt az egyik fő botrány a CA adatbotrány idején. Ha az ismerősöm megvesz tőlem egy filmet 4 ezerért és csak 3 fele tovább adja féláron a másolatokat már nyeresége van. Akinek meg tovább adta az meg eladja annak a feláráért 10 embernek a 10 másolatot már nyert 8 ezret. Az adataiddal így megy a kereskedés, mivel korlátlan számba másolható, sokszorosítható, eladható, tovább adható.


JoshaJosh
(csendes tag)

"Ha nem vagy NASA tudos hidd el senki nem kivancsi az adataidra a hirdetőkön kívül, azt meg egy alap pluginnal is letudja tiltani egy 5éves is.."

Van ezzel néhány aprócska probléma.....
1.) De bizony nagyon is érdekelnék az adataim egyeseket. Amikor még volt facebookom és tagja voltam egy deviza hiteles csoportnak, gyakorlatilag nemzetbiztonsági kockázatnak számítottam és néhány állást nem is kaptam meg emiatt. Ma amikor a migránsok mellett a deviza hitelesek a bűnbakok a kormány nyáladzó agymosottjai körében, és a "Nem adom a házam mozgalom" vezetőit terrorizmus vádjával csukdossák le, az adataink bizony rohadt sokat érnek!

2. Az appjaid szart se érnek, ha egy facebook admin valamiért megharagszik rád. Úgy változtatja meg a beállításaidat, hogy észre se veszed. Például vannak olyan posztjaid, amit nem szeretnél, hogy a közvetlen barátaid vagy rokonaid kivételével bárki lásson. Csakhogy egy admin bármikor megváltoztatja a beállításodat és hopp, már ki is rúgtak, sőt a volt céged berepel és fizetheted a tízmilliókat kártérítésként.... ha valami olyan szarságot tapasztalsz, ami elég kényes, de ugyanakkor nincs rá egyértelmű bizonyíítékod, viszont megosztod a legjobb barátoddal.... csak példaként.

De még akár 100 különböző helyzetet is fel tudnék sorolni, amikor bizony de, igenis fontosak az adataid. Fontosak voltak annak a 11 éves kislányak az adatai is, akit az edzése után a sportpálya közelében akartak elrabolni, barátnőjével alig tudtak elmenekülni. Mint később kiderült a bűnözők feltörték a FB fiókját és ott látták, hogy bizonyos estéken egyedül megy edzésre és gyalog jár haza.....
Ha nincs facebookja, sose kerül veszélybe!!!!

Ennyit meg erről. Persze te könnyen vállalod a kockázatot más nevében.... de lehet, hogy ehhez azoknak a másoknak is lenne egy-két szavuk netán....

[ Szerkesztve ]


tuki2200
(senior tag)

értem, és akkor szerinted mi lenne a jó megoldás Mester? :R


sziliv43
(csendes tag)

Rengeteg közös platform volt csak a pofakönyv mindet kinyírta a ti függőségetek és beszűkült látásmódotok, hozzáállásotok miatt, hogy csak is kizárólag a pofakönyv semmi más nem jöhet szóba elv miatt. És látom ez mai napig nem változott, pontosabban még inkább a csak pofakönyv és más semmi nem jöhet szóba elv erősödött. És a szóba se állok veled, lesz@rlak és nem is tartom veled a kapcsolatot ha nem vagy fent, mert nem vagy ember akkor, nem is létezel, nincs életed elv is előretört.


JoshaJosh
(csendes tag)

:( :( :( :(

[ Szerkesztve ]


tuki2200
(senior tag)

"Nagyon ritka, ha valaki olyan mesterre lel, aki méltóságot, szeretetet és szabadságot ad. Aki nem gúzsba köt, aki nem azt akarja, hogy az árnyékává válj, hanem azt, hogy önmagad légy. Ha egy ilyenmestert találsz, életed legnagyszerűbb pillanata közeleg. Ne mulaszd el! Csalókból nagyon sok van, de az igazi mester nagyon ritka."

Köszönöm, hogy vagytok! Köszönöm, hogy rátok találhattam és úgy öntitek rám bölcsességeiteket mint részeg csöves vizeletét az aluljáróba! :R Mivel Facebook mellett gondolom IWIW-et meg MyVip-et sem használtok, kora hajnalban utjára bocsájtom hozzátok a postagalambom, szívből jövő hálámmal!!4!


JoshaJosh
(csendes tag)

Nem dőlt meg semmi, a facebook azt hazudja 13 év alatt nem lehet regisztrálni,de valójában hallgatólagosan eltűrik, hogy 7-9 éves gyerekeke tömege lógjon azon a szennyoldalon, a pedofilok legnagyobb örömére.....
Egy rendőr ismerősöm azt mondta, hogy ma már a pedofil oldalak képei 95%-ban a facebookra feltett fényképek ellopásából állnak.

Ha valamelyik kislány feltesz magáról egy fürdőruhás képet a nyaralásról vagy az idióta szülő a gyerekéről egy fürdetős képet, fél óra se telik el és máris fent van a darkneten milliós példányban. Még akkor is, ha csak privát cseten küldik el az ismerősüknek.....

Szerinted ez hogy lehet? Úgy kisbarátom, hogy a facebook adminjai kapcsolatban állnak a bűnözőkkel. Szerencsétlen. Az ilyen tudatlan agyhalottak miatt, akik szakembert játszva terjesztik az ostobaságot, hiszik azt a gyerekek és a szülők, hogy ott biztonsgában vannak pedig nem!


JoshaJosh
(csendes tag)

Használtunk IWIW-et, amíg a tulajdonosa a T-Com ki nem egyezett a facebookkal, hogy tönkrevágják....
Ma már pontosan lehet tudni, hogy az utolsó napokban is tízezrek voltak fent. És ha nem árasztják el reklámokkal, mint a facebookot és nem próbálják a facebook másolatává degradálni, akkor soha nem ment volna el onnan annyi ember, amennyi elment. Azt is lehet tudni ma már, hogy több mint 100 vételi ajánlat volt az IWIW-re, de ragaszkodtak a megszüntetéshez.

Sőt ma, amikor egyre több ember számára nyilvánvalóak a facebook aljasságai, ugrásszerűen nőne vissza népszerűsége - de már nem tud, mert kicsinálták.

[ Szerkesztve ]


tuki2200
(senior tag)

Köszönöm iránymutatásod mely segít épp oly tisztán látni a múltat, mint a jelent s a jövőt!!4! Kik a felelősök Mester? A New Yorki kampósok? Putyin? A Kínaiak? Vagy netán maga Hitler? :R


sziliv43
(csendes tag)

Kicsinálják ott a pofakönyveseket is, mint a sok devizahitelest is. Velük is elhitették milyen jó aztán meg földönfutóvá váltak mert bebukott. Ez vár a pofakönyvesekre is, meglesz a baj aztán sírnak hiába lett nekik szólva előre. De ahogy sokan azzal jönnek a devizásoknak nem volt kötelező felvenni a hitelt és nem tartott senki fegyvert a fejükhöz, én is ezt fogom reagálni majd a rinyáló pofakönyveseknek ha megvan a baj és rínak. Senki nem tartott fegyvert a fejükhöz reggeljenek és ott éljenek nem létező életet.


sziliv43
(csendes tag)

Én csak azt nem értem egyikőtök se aki velem egyetembe ellenzi a pofakönyvet és pofátlanságnak meg köcsögségnek tartja ráerőszakolják a gyerekre, szülőre, miért nem említi meg mi van ha a szülő nem tiltja csak ellenzi, felvilágosít, de a gyerek maga mondja nem kell neki, gyűlöli, nem érdekli és ennek elég nyomatékosan hangot is ad a tanárok és az osztálytársak felé is? Erről érdekes senki semmit nem írt mi van ha maga a diák nem kér abból a sz@rból, vajon miért?
A húgomnál pont ez volt, apáméktól függetlenül, hogy ők ellenzik vagy sem, tiltják vagy nem kijelentette, ő nem kér a fész szennyből, ahogy ő hívja és ha ezért valaki nem áll szóba vele, nem tartja vele a kapcsolatot az tehet egy szívességet. Mert ha valaki csak azért barátkozna, tartaná vele a kapcsolatot mert fent lenne ott, akkor azt már rég megette a fene és ilyen emberekre nincs szüksége. Ahogy szokott fogalmazni "ezek az igazi fész undorítós hulladékok akik nem azért keresik a másikat akik, hanem mer érdekeik úgy kívánják és akiket nem érnek el ott, azokra nem is kíváncsiak". És így hogy nincs neki legalább tisztán lát, hogy ki barát aki önmagáért lett a barátja és keresi a társaságát azért aki pofakönyv nélkül is. És ki az ál-érdek virtuális barát, aki arra lusta elérje ott ahol elérhető, aki csak azért keresné, mert fent van azon a szutykon és ott kényelmesebb az adott illetőnek elérni, vagy hogy legyen aki tetszikezi a sok szemetét amit felrak.
Érdekes jelenség ez a akinek van pofakönyve és akinek nincs emberek közti éles megkülönböztetés, hogy akinek van azzal tartják a kapcsolatot, akinek nincs meg le van sz@rva nem is érdekel hozzáállás és elv. Velem ne azért tartsa a kapcsolatot valaki mert fent lennék azon a szutykon, hanem önmagamért aki vagyok. Ha valakinek hiányzok ne azért hiányozzak mert elér azon a szaron, hanem mert én magam hiányzok neki. Ezért kerülöm én is most már a pofakönyveseket amennyire csak lehet. A képmutató önimádó agyatlanokra meg a hülyeségeikre és vitáikra nekem miért nincs, nincs szükségem.

Nonszensz hogy egy embernek ma már csak akkor lehetnek barátai és csak akkor tarthatja a kapcsolatot a neki fontosakkal, ha kiszolgáltatja magát egy pofakönyvnek nevezett közösséginek hazudott, személyiségi jogokról lemondató, adatkiszivárogtató, kiadó, eladó oldalnak-szolgáltatásnak. Amiről szinte heti szinten jönnek felszínre újabb és újabb szemétségek miket művelnek az adatokkal meg hogy szolgáltatják ki azokat.


sziliv43
(csendes tag)

Ugye azt tudod 5 milliárdra van büntetve a pofakönyv messengeres hang és videóhívások felvételéért és azok kiadásáért, eladásáért harmadik felek számára? Mindezt úgy tette meg a pofakönyv a CA adatbotránykor ígéretet tett rá nem lesz több adatkiszivárgás, Azóta rengeteg adatkiszivárgási botrányuk volt, van, lesz is.

üzenetek