üzenetek

hozzászólások


Fecogame
(veterán)
Blog

Elmondta, hogy a perkeresetben szerepel a Google és az Apple közötti megállapodás kifogásolása is. A két cég közötti megállapodás értelmében az Apple a számítógépeiben és az okostelefonjain alapértelmezéssé teszi a Google megjelenítését a Safari szolgáltatásában.

Amiért a Google eszméletlen sok pénzt ki is pengetett az Apple-nak, de ez eddig is tudható volt.


Diabolis
(tag)
Blog

Remélem, hogy a faszabúk is felkészülhet valami hasonlóra....

Úgy pedig nehéz bárkivel is versenyezni, hogy a kvázi végtelen pénzéből minden értelmes ötletet felvásárol. Nem, nem lehetetlen. Csak nehéz.


Tigerclaw
(nagyúr)
Blog

Meg az Apple, Amazon is. Nemreg ujra elovettek ezeknek a tarsasagoknak a szetdarabolasat. Persze jo kerdes, hogy melyiket mi menten lehetne szetdarabolni. Az biztos hogy ezek a cegek evente tobb milliard dollart koltenek a kepviselok lefizetesere, es ott ez ugye meg legalis is. Raadasul se Trump, se Biden nem tunik olyannak aki moge allna egy ilyen drasztikus megoldasnak.


dajkopali
(addikt)
Blog

a korábban bejelentett elképzelések szerint - bár ezek sosem száz százalék, hogy megvalósulnak -, a többiek is számíthatnak ilyesmire
Trump megválasztása óta támadja az Amazont, a Facebook sem a szíve csücske, a Twitterrel meg most épp háborúban áll
vagyis várható a folytatás :)


sh4d0w
(nagyúr)
Blog

"...csak a Microsoft ellen még az 1990-es években indított trösztellenes eljárásokhoz hasonlítható – igaz, azok az eljárások sem jártak drasztikus következményekkel, például a vállalat kötelező feldarabolásával, mivel közös megegyezés zárta le őket..."

Ez nem egészen így volt. Megszületett a feldarabolásról szóló ítélet az IE miatt, aztán vmelyik adminisztrációtól kegyelmet kaptak.


UnA
(Korrektor)
Blog

Hiba volna a kérdést Trump személyéhez kapcsolni – a Google mindenképpen veszélyes monopólium.


dajkopali
(addikt)
Blog

persze, igazad van, a "Trump" szót igazából nem az elnök személye értelmében használtam, hanem a jelenleg működő kormányzatot akartam vele megnevezni
és persze az is igaz, hogy ez egy rég feszítő probléma, és ilyen-olyan okok miatt a jelenlegi amerikai kormányzat próbál lépéseket tenni - hogy mennyire őszintén vagy hatásosan, azt ma még nem látjuk


tha_answer
(őstag)

A kapitalizmus egyik hazajaban nem ertik a kapitalizmus lenyeget.

A kugli azert tud az lenni ami mert a legjobb es egy nagyon jol skalazhato iparag legobb szolgaltatasat nyujtja a keresojevel. A monopolsag csak kovetkezmeny.

Ezt (ki)hasznalni kell, nem uldozni. Adoztassak meg kemenyen. Ennyikeh :D

[ Szerkesztve ]


Tigerclaw
(nagyúr)
Blog

Azert a kapitalizmusnak eseten is vannak szabalyok amikkel terelgetni lehet jobb iranyba. Maskent mar egy sokkal csunyabb disztopiaban elnenk.

Mar igy is tulsagosan liberalis a szabalyozas es keves a fek es ellensuly. Jellemzoen az ilyen is csak akkor kerul elo amikor mar nagyobb baj van.

Pl. az Amazon kb. mar agyonnyomta, megolte mind a kiskereskedelmet, mind a legtobb kozepes kereskedelmi vallalkozast szinte minden fajta arut tekintve, megis epp csak ebredeznek az emberek...es az egeszbol a profit egy ember zsebebe vandorolt/vandorol.


sh4d0w
(nagyúr)
Blog

A keresőpiaci természetes monopol helyzetét nem használhatja ki arra, hogy egy másik piacon (pl. hirdetések) mesterséges monopóliuma legyen.


bLaCkDoGoNe
(veterán)

"az emberek azért használják a Google szolgáltatásait, mert ezt választják, és nem azért, mert erre kényszerítik őket, vagy ne találnának más lehetőséget"

Ezt a cinizmust.


Tigerclaw
(nagyúr)
Blog

Arrol nem is beszelve hogy sok bongeszoben mar az address bar is at van iranyitva a google-hez, sok eve.


pakesz
(aktív tag)

emlegetik nagy boszen a Big Tech -eket, de a gugli a jutyubbal lofing ahhoz kepest amit a facse a twitterrel osszehozott
van egy hunter biden nevu crack addict seggfej, aki leadta a laptojat es/vagy elloptak tole, es ott vannak erdekes dolgok, na most az USAban az elnokvalasztassal kapcsolatban midnent letiltott a facse+twitter duo aki mereszel errol beszelni


tha_answer
(őstag)

vigyazz, kitudja nem-e kibannolnak ezert innen. :DD


janeszgol
(félisten)

De én ezt sosem értettem. Most rajta van a saját notiján, ahogy drogozik, meg örömlányozik?
De mindig ez van. Újdonsült nagy emberek, akiknek a laptopján, meg a telefonján ilyen videók vannak. Hihetetlen(ül nagy seggfejnek kell lenni hozzá)!


hcl
(félisten)
Blog

Hehehehe
Az utóbbi idők működése alapján meg is érdemelték. Pedig korábban szerettem a cuccaikat.
A védekezésük meg nevetséges. A legtöbben azt sem tudják, hogy léteznek más keresők is (már aki egyáltalán keres :S )
És végre valahol felismerték, hogy az innováció lassítása akkor is rossz, ha maga a Google rengeteget fejleszt. (Ld. még potenciális konkurrencia felvásárlása, stb.)

@Pakesz : Vagy kamu az egész, az nem lehet? :D


Tigerclaw
(nagyúr)
Blog

Pont azert tiltottak le, mert 4 eve is elarasztottak az USA-t fake news-al, a valasztasi hajraban, az utolso hetekben a weben, telefonon, kozossegi platformokon, foleg az utobbin, az elterjedtsege miatt. Nagyreszt Orosz penzbol.

Akkor Trumpnak alig jelentett volna valami ha veszit, neki csak a mediacirkusz kellett. Most viszont ha veszit, az elnoksege vegevel talan bortonbe megy es elveszit mindent, annyival tartozikes. Kozben o a fake news kiralya is. Emellett tamogatast kap a gyikemberes szintu osszeeskuves-elmeletek terjeszto Qanontol.

Mar korabban is komolyan elovettek a Facebookot a legutobbi valasztas befolyasolasa miatt, igy most jobbnak latjak ha legalabb a felszinen ugy tesznek, mintha harcolnanak a fake-news ellen. Ha nem tennek es Biden nyer, nagy bajban lennenek.


floatr
(veterán)
Blog

Hiba volna figyelmen kívül hagyni a cégek politikai hátterét. Most nyilvánvalóan olyan cégek vannak nyeregben, akik a republikánusok támogatását élvezik. Azok mostanában nem lesznek veszélyes monopóliumok


dabadab
(titán)
Blog

Az biztos hogy ezek a cegek evente tobb milliard dollart koltenek a kepviselok lefizetesere

Ez egészen addig hangzik jól, amíg utána nem nézel a valós számoknak, ami nagyságrendekkel kisebb.


dabadab
(titán)
Blog

Pont miattad van letiltva, aki készpénznek veszi egy pletykalap feltűnően megalapozatlan állításait.

üzenetek