üzenetek

hozzászólások


Cifu
(nagyúr)
Blog

Ezen megakadt a szemem mert ez azért nagyon degradáló... a Playboy fiúk a mának és a hedonizmusnak élő felszínes nőcsábász ficsúrok, akik a kurváik seggéről szívják fel a kokót a luxusjachtjukon.

Mit is csinált Musk a 2Zip-ből kapott millióból? Igen, ez lett részben a későbbi PayPal alapításikor beletolt összegének forrása, de közben luxusautókra és magángépre is költött rendesen. Nem ilyesmit csinál egy Playboy?

Vagy összeakad élete párjával (Jennifer Justine Wilson, egy írónő), aki szül neki 6 gyereket, majd a váláskor Musk lazán nekiáll olyanokat állítani, hogy a barátainál lakik, nincs semmi pénze, és a felesége olyan vagyont akar tőle, ami nem létezik. Eközben viszont magángéppel megy lobbyzni Washingtonba a Tesla érdekében. 12 alkalommal egy év alatt.

A válás egyébként egy színésznő miatt következik be (Talulah Riley, lehet rá googlizni), akitől kétszer is összeházasodott, majd kétszer elvált (2010-2012 és 2013-2016). A két válásért a színésznő összesen 20,2 millió dollár fájdalompénzt kapott...

Vagy 2013-ban holmi 78 millió dolláros fizetést kap a Tesla-tól (megj.: úgy, hogy amúgy a cég még egy évben nem volt nyereséges - azóta sem), és ebből többek között vesz egy 17 millió dolláros házat. Miután felhördülés történik, hogy ez mégis mi, merthát ez nem az a Musk, akiről eddig ódákat zengtek, azóta a Tesla minden évben közli, hogy 33-37 ezer dollárt kap évi apanázsnak (azt nem teszik hozzá, hogy részvényopciókat is).

Ezek az infók amúgy ennek a cikknek, amelynek a kommentelésénél vagyunk. az első oldalán mind olvasható, forrásokkal megjelölve. Tehát nem az ujjamból szoptam az egészet, hogy a Musk mítoszt leromboljam a sárga földig.

Félreértés ne essék, én nem sajnálom tőle. Nem vitatom el, hogy megküzdött mindenért. De akkor már szimpatikusabb számomra, ha az ilyesmit felvállalja az ember, és nem marketing-alapú képet igyekszik kialakítani magáról, amely szerint ő egy megszállott jövőbelátó, aki nem a pénzért csinálja az egészet. Mert Musk ezt teszi.

ha valamilyen jogsérelem érte akkor szerintem jogos ha beperli akár a NASA-t is, sőt kifejezetten imponál ha valaki be meri perelni a híres és nagy NASA-t. Persze fogalmam sincs mi ez az eset, lehet pofátlanság volt tőle, nem tudom.

Az USAF beperlése teljesen érthető lépés volt (azt sérelmezte, hogy az EELV tenderen, amely az USAF számára szolgáló katonai megrendelésekről szólt, esélyt sem adtak neki, csak a Boeing és a Lockheed jöhetett szóba a zsíros megrendeléseknél) - a NASA beperlés kicsit cikibb eset, de végül is abból is jól jött ki.

(Megjegyzem ha a NASA-ra várnánk, a büdös életben nem jutnánk el a Marsra...).

Én egy kicsit másképpen látom. Javaslom olvasgasd el az amerikai űrhajókról szóló kétrészes cikksorozatomat itt a Logouton...

A NASA meg tudná oldani, csak hát akkor ne a politika mondja meg, hogy mire költheti a pénzt... Sajnos a NASA iszonyatos vízfejet növesztett, ezt le kéne csapolni, dehát az ilyesmi nem megy könnyen, hiszen a vízfej rendelkezik önvédelmi mechanizmusokkal.

Kíváncsi leszek, hogy a most az ajtóban toporgó új adminisztrátor-jelölt meg tudja-e valósítani a reformterveit. De csodára nem számítok.

Az hogy lobbi-erőnek megy neki, az sem feltétlenül lehet rossz, pl. neki nagy klasszikus repülőgép (és fegyver)gyártók a konkurensei (pl. a Lockheed) sokunk szemében kifejezetten antipatikus óriások, és akiket nem az innováció vágya, meg a Mars-hódítás romantikus vágya hajt, hanem csak és kizárólag az hogy minél több politikust felvásárolva minél nagyobb állami megrendeléseken gazdagodjanak meg a lehető legjobban.

Pro és kontra. Igen, a Lockheed és a Boeing sajnos csúnya vágányon vágtat. De az 1990-es években a Lockheed nagyon támogatta az X-33 / Venture Star programot, ami innovatív volt, előre mutató volt, a saját pénzét kockáztatta érte... aztán jött egy szenátusi döntés, és az egész alól kihúzták a szőnyeget... Ez is összetett kérdés, a Lockheed sem fekete bárány, a SpaceX sem a szent szűz. A szürke árnyalataiban pompázik mindenki...

Nekem valahogy egy szimpatikus, alázatos és persze céljaiért fanatikusan hajtó ember képe jött le róla.

Musk gyakorlatilag az első időben végig maga képviselte a SpaceX-et. Ő tartott előadásokat, Ő mutatta be a rakétákat, űrhajókat, Ő áll neki Mars-propagálást végrehajtani... Gyakorlatilag pár évvel ezelőttig Shotwell (a cég COO-ja) se nagyon tűnt fel saját magában. Egy ideje már ő is tart előadásokat, de Musk a rivaldafényt nagyon szereti, és igyekszik magát a középpontba állítani. Emiatt az alázatosság nem feltétlen igaz rá.

A felvázolt tervei jó részben mások ötletei, szépen becsomagolva. A Marson való üzemanyag gyártás Robert Zubriné, a hajón való landolást Jeff Bezos cége, a Blue Origin levédette, még mielőtt egyáltalán a SpaceX elkezdett vele foglalkozni... Ezek is ott vannak az első oldalán a cikknek....

Na mindegy, megmérgezted a bennem élő Musk-képet, többé már nem tudok úgy lelelksedni mint eddig

Én nem akartam senki idolját lerombolni. De a világban szinte minden nézőpont kérdése. Én szeretném, ha az emberek nem csak egy oldalát és nézőpontját ismernék a történetnek...

Az olvasó döntése, hogy az általam leírtakat miként dolgozza fel. Ostobaságnak tartja, avagy igaznak. Az ő döntése, ezt nem tudom befolyásolni. De ezért van annyi link az írásaimban, hogy meg lehessen nézni, mi alapján írom azt, amit...

1. Ha nincs Musk, akkor most itt lenne 5-10 éves távlaton belül a reális Mars-hódítás

Óvatosan ezzel. Tavaly Musk azt ígérte, hogy 2018-ra megy a Red Dragon a Marsra. Ma ott tartunk, hogy egyáltalán nem is lesz Red Dragon...

meg a visszatérő rakéták

Ott vannak lent a felsorolt példák. Ott van a Blue Origin és a 2020-ban már remélhetőleg repülő New Glenn rakétájuk...

Ki tudja, hogy mi lett volna, ha nincs a SpaceX. Hogy jó irányba halad most az űrhajózás az biztos. Hogy ehhez köze van a SpaceX-nek is, az is. De nem a SpaceX az egyetlen katalizátora...

Őszintén szólva nekem olyan érzésem van, hogy a technológia akár már több évtizeddel ezelőtt is megengedte volna hogy ember menjen a Marsra.

Csak pénz kérdése volt eddig is. Csak hát senki (sem ország, sem magánember) nem szánt erre akkora összeget, amely valóban jelentős lett volna. Ne feledjük, hogy a SpaceX sem jutott még el a Marsra...

Engem nagyon érdekelne az is, hogy ha egyszer megérkezett az első csapat, milyen bázist fognak felépíteni, hogy fognak ott élni, illetve van-e már erre bármilyen terv vagy csak pár látványos renderkép meg videó a médiának de semmi komoly?

Javaslom a Logoutban a cikkeim végigolvasását. ;)

Röviden: vannak ilyen tervek, de a többség csak vázlat inkább.

(Bocsi, de hív az ágy...)


tupuk
(aktív tag)

Szia, ezt az első pár sort most így utólag írom hozzá miután írtam egy hosszú választ :) Csak azt akarom így elé tenni, hogy egyrészt köszi az alapos választ és infókat, másrészt, bár sokat reagáltam rá, olyan nagy különbség nincs köztünk, inkább csak árnyalatokban, illetve nyilván kicsit elfogult is vagyok Musk mellett ezért védem ennyire, igyekszem megértő lenni vele, de ezt majd felülvizsgálom.

Na ezt írtam:
Jó hát a 20-as éveiben mindenki kiéli magát (akinek lehetősége van rá), azt ne kérjük már számon rajta. Hogy csak két példát említsek, "a legnagyobb magyar" Széchenyi sem szerzetesként élt a húszas éveiben, vagy hogy egy nemzetközi bálványt említsek, Mandela is maga nyilatkozta hogy ifjabb korában voltak"erkölcstelen" tettei. Sőt, már olyat is olvastam hogy a szentként elkönyvelt Gandhi is úgy dugta a csajokat ahogy csak érte.
Az ember nem 18 évesen lesz felnőtt, hanem inkább 28-30 évesen. Pláne a fiúk :) Sok fiú meg soha nem lesz felnőtt, de az mondjuk más tészta... Kell idő amíg benő az ember feje lágya, nekem is kellett ehhez idő. Én ugyan nem vettem luxusautókat, de ha lett volna rá pénzem, lehet hogy vettem volna. Már már nem vennék, leszarom, nem ez a fontos. Ha lenne sok pénzem egy részét eljótékonykodnám. Szóval hagyjuk a vad ifjú éveket, nem egészen méltányos az alapján megítélni, pláne a mai embert. Nyilván nem tökéletes és szeplőtlen.

Az hogy kivesz a cégéből 80 millió dollárt, hát istenem, a világ egyik legnagyobb és legversengőbb iparágában csinált egy akkora sikert, amire szintén nem nagyon volt/van példa, ez rendkívül siker. Gondolom Gates vagy Jobs is vett ki a cégeikből pár milliócskát, de hát üzletemberek, ez a céljuk, a pénz. Aki üzleti sikert ér el annak jár a pénz, nagy siker után meg nagy pénz. Az hogy a cég "veszteséges" az olyan, hogy részint a komolyabb iparágakban egy vadi új zöld mezős beruházás, új márka és új termék építés, de akár csak egy söröző beindítása is minimum 5, de inkább 10 év után kelsz nullszadós egyáltalán, és csak aztán kezd nyereséget termelni. Ettől még lehet látni már az első években is hogy sikeres, jó, fejlődő konstrukciót sikerült-e összehozni, csak ki kell várni a pár évet ami a kezdeti tőkét, befektetési igényt visszahozza és aztán jön a nyereség. (Nem mellesleg adóelkerülés célból is érdemes mínuszra kihozni a dolgot, erre tartják a könyvelőket a világon mindenhol... attól még lehet nyereséges egy cég hogy a könyvelőinek sikerül mínuszt kimutatni.)

"Félreértés ne essék, én nem sajnálom tőle. Nem vitatom el, hogy megküzdött mindenért. De akkor már szimpatikusabb számomra, ha az ilyesmit felvállalja az ember, és nem marketing-alapú képet igyekszik kialakítani magáról, amely szerint ő egy megszállott jövőbelátó, aki nem a pénzért csinálja az egészet."
Oké, ebben a formában megfogalmazva teljesen egyetértünk.

Az eredeti cikked tavaly olvastam, és már nem emlékszem mindenre, főleg az elejére amit csak felületesen futottam át, a múlt és eredetsztori nem érdekelt annyira, csak a jelen meg a jövőbeni kilátások. De igazad van, nem kéne olyat kérdeznem ami benne van a cikkben, el fogom olvasni újra alaposan. csak az olyan hosszú hogy inkább egy tanulmány mint egy cikk, szóval az max este lesz vagy holnap.

"Musk gyakorlatilag az első időben végig maga képviselte a SpaceX-et. Ő tartott előadásokat, Ő mutatta be a rakétákat, űrhajókat, Ő áll neki Mars-propagálást végrehajtani... Gyakorlatilag pár évvel ezelőttig Shotwell (a cég COO-ja) se nagyon tűnt fel saját magában. Egy ideje már ő is tart előadásokat, de Musk a rivaldafényt nagyon szereti, és igyekszik magát a középpontba állítani. Emiatt az alázatosság nem feltétlen igaz rá."
Szerintem az alázat nem introvertáltságot jelent. Az alázat és a szereplésvágy nem zárja ki egymást. Én amerikai sztárok, színészek között is látok olyat akikben van alázat. Mivel a SpaceX-et ő alapította és csinálta meg, természetes hogy ő is képviselte a nyilvánosság előtt. Úgy értem alázatot, hogy alázat van benne a munkája, a célja iránt, tud alázattal dolgozni.

"A felvázolt tervei jó részben mások ötletei, szépen becsomagolva."
Na ezt is kicsit másképp látom. Olyan hogy "eredeti" ötlet, olyan szinte nincs is, vagy csak egészen ritkán. Mondjuk a Rubik-kocka az volt. De az olyan dolgok, amik pl. a technológia-mérnöki gondolkodásból-evolúcióból fakadnak, azoknál egészen ritkán van ilyen, egymásra épülnek, egymásból nőnek-fejlődnek ki az ötletek, megoldások, amik egyébként is rendszerint adják is magukat azok számára akik azzal a területtel foglalkoznak.
Csak két példa: Darwin és Kopernikusz. Mindkettő nevéhez tudományos áttörést, forradalmat kötünk, holott egyiküknek sem a "saját ötlete" volt az evolúcióelmélet illetve a heliocentrikus elmélet. Az evolúcióelmélet "benne volt a kor tudományos életében" hogy ezzel a hülye kifejezéssel éljek, ott volt a levegőben. Nem csak Darwin dolgozott rajta, sőt "A fajok eredete" című főművét azért adta ki a tervezettnél kicsit korábban, hogy egy másik tudós kollégája kissé hasonló elméletét tartalmazó publikációját megelőzze (kvázi úgy versenyeztek ők is ahogy most is versenyeznek egymással még a bejelentésekben is az űrcégek). Ettől még Darwin ölte bele a legnagyobb munkát, az ő koncepciója volt messze a legátfogóbb és legkidolgozottabb, ő is gyűjtött hozzá a legjobb anyagot a Galapagos szigeteken, szóval teljesen jogosan övé az érdem, de ki ne találjuk már hogy neki jutott volna ez először az eszébe. Már az ókori görögöknek is feltűnt hogy a majmok úgy néznek ki mint az emberek csak szőrösebbek és hogy talán ez nem véletlen. Persze ebből akkor még nem született koncepció, nem volt meg hozzá a tudományos alapjuk, csak jelzem hogy közel sem Darwin volt az egyetlen, és ha ő nincs, akkor pár évvel később mások összerakják ugyanazt az elméletet, egyszerűen azért mert akkoriban már elért oda a tudományos gondolkodás fejlődése, hogy ez volt a logikusan következő fejlődés szakasz.
Kopernikusz meg kb. hasonlóan volt mint Darwin, az ő korában is már forrta ki magát az egyre tarthatatlanabb geocentrikus világkép bedőlése. És Kopernikusz ismerte azon ókori görög szerzők, főleg Arisztarkhosz gondolatait, akik szerint a Nap körül kering a föld, ő sem a nulláról indult, csak egyszerűen kidolgozott és elsőként matekkal is alátámasztott egy már meglévő elméletet. Benne volt az akkor már a levegőben. Kopernikusz ráadásul pont nem volt egy feltaláló-alkat, szinte meg is bánta később.
És ahogy most is sok technológia van a megvalósulás határán, aztán majd meglátjuk melyik cég találja telibe a legjobb megoldást.

Ráadásnak egy ötlet önmagában szinte semmi, azt meg is kell valósítani mind technikailag, mind úgy hogy üzletileg is működjön. Ez érdemi munka, sőt általában ez a munka, a hozzáadott érték nagyja.
Ha már ötletek eredet-történetébe megyünk bele, akár Vernéig is eljuthatunk :) De biztos hogy sok más scifi szerzők is írt olyanokat amik később megvalósultak (vagy meg fognak).

Na ennyi, köszönöm a beszélgetést, remélem te is élvezted, több kérdéssel nem nyaggatlak :)

üzenetek