üzenetek

hozzászólások


Menthirist
(veterán)
Blog

Jó, akkor nem igaz, de én úgy érzem. Úgy érzem hogy az jó volt, hogy drágán vettünk macbookot, de amikor több ramra volt szükségünk, leszaladtunk a boltba, aztán belepattintottunk még egyet pár ezer forintért. vagy amikor kellett most ssd, rendeltünk egyet, bedobtuk pár perc alatt, és kész. Ehhez képest az újakat miért nem lehet bővíteni? mert a design azt mondta, még vékonyabbnak kell lennie, az apple pedig azt, hogy csengess 5x-ös árat hogy mi upgrade-eljük neked. Az air-nél is miért volt kevés usb port (az első air-en talán 1 volt)? mert a design azt mondta hogy nem fér el. engem ez zavar és akadályoz, titeket nem, beadjátok boltba, ott másnapra tesznek bele 30k-ért 4 gigával több ramot, és kész.

Melyik bővíthető? a céges notik bővíthetőek. Az asztali gépem meg aztán pláne. Ha akarom, a procit-alaplapot megtartom, minden mást évente cserélek. ha akarom. Nem bővíthető dolgokat felesleges idesorolni, de ha már a felsoroltakat nézzük: porszívó, mosógép, stb... legalább javítható. egy új imac-et tudod milyen kín javítani? magadnak már nem is tudod. Nálam legalábbis számít hogy mit mond rá az iFixit, nekem nem mindegy hogy 2/10 vagy 8/10. Pláne ennyiért. Telefonból most készít a google bővíthetőt.

és még egyszer. A tévé nem számítógép. A telefon annyira miniatűr, hogy oké, azt nem lehet bővíteni (de jó párat javítani legalább igen). Nem várok el asztali pc bővíthetőséget, de legalább a normál thinkpadosnál ne fejlődjünk már vissza a nagy design és üzletpolitika nevében.

És megint csak sarkítás. Az hogy rootolt telóval azt csinálok amit akarok, és az hogy a háttérképen kívül mást is tudok állítani a telefonomon, azért nem ugyanaz. A kettő közt még fényévnyi táv van.

[ Szerkesztve ]

üzenetek