üzenetek

hozzászólások


beastars
(tag)

Sajnálom hogy abbahagyják, föleg hogy nekik köszönthetem mondjuk a lg chocolate telefont. Amit akkor még mint kis suhancként állandoan nézegettem a kirakatban .


dzz
(aktív tag)

Én nagyon szeretem/szerettem az LG telefonokat(kb. 8-10 éve csak LG-t használok tartósan), próbáltam a V30 után váltani, sikertelenül, így most is a régi V30-at használom, de lassan ideje lesz lecserélnem. Nincs nagy elvárásom ezen a téren, de vannak alap szolgáltatásai amiket még kiegészítő appokkal sem tudtam egyéb készülékekre varázsolni úgy, hogy ne legyen tolakodó. Igaz az is, hogy nem tesztelem a világ legújabb vívmányait 1-2 havonta, nálam évekig üzemel egy-egy megkedvelt készülék. Ami a legjobban hiányzik más készülékekből, az a hívó nevének vagy telefonszámának hangos bemondása, úgy ahogy az LG beépítette. Semmi extra alkalmazás, bekapcsolom vagy ki és láthatatlanul tszi a dolgát. Nem központi elem az életemben a telefon, néha azt sem tudom, hogy pontosan hová tettem le, ilyenkor nagyon jól jön ez a funkció. Van más gyártó aki ugyanezt beépítette? Esetleg valamelyik androidra épülő alternativ firm tudja ezt?


nyivus
(újonc)

Első LG telóm egy LG Optimus G E975 volt, nagyon szerettem. Kiválóan működött és üveg hátlapjával szuperül nézett ki. Ezt váltotta egy V10 - eddigi kedvenc telefonom. Gumi hátlapja nem csúszott, nem gyűjtötte az ujjlenyomatokat, nagyon jó volt a kamerája, szenzációs volt zenelejátszásban. Három évvel ezelőtt tettem le, azóta két másik telefont vásároltam, de többször is elromlottak, így eddig ötször kértem bocsánatot a V10-től és vettem megint elő. Jelenleg is ezt használom (6 éves !), s épp úgy döntöttem, hogy az új telefonom egy V60 Thinq 5G lesz.


Leslie1966
(senior tag)

Egy LG Wing-et azért bevállalnék, ha nem lenne annyira drága.


dzz
(aktív tag)

Valóban nem opció, de nem azért mert Apple, hanem azért, mert nem áll kézre. Ennek ellenére a „politikájuk” egyre szimpatikusabb, és ha nem a google lenne az Android fejlesztője, szívesen látnám, hogy minden alkalmazás engedélye fel lenne sorolva a play-en, ugyan úgy, mint amiért a face most fúj az almára. Azt hiszem ez nem lesz soha...
Amúgy tényleg nem volt más gyártó aki ezt a hangos felolvasást beépítette az androidba?


*RLaci*
(addikt)

Samsungnál is van rá lehetőség. [link]

[ Szerkesztve ]


dzz
(aktív tag)

...ez melyik samsung?


*RLaci*
(addikt)

S21 SD verzió, de ha jól emlékszem ez az összes samuban bent van, legalábbis amiket én használtam tőlük felső kategóriában azokban benne volt.


Fall-N
(veterán)

G4-ig nekem is szimpatikus volt, sőt még a CES-en mutogatott G5 is jónak tűnt, még ki nem adták és kiderült, hogy gagyi és lötyög a felépítése, a hátlap meg hiába fém, ha olyan festék volt rajta, mintha a diszperzites vödörbe mártották volna ami kopik. A G6 még elment, de tök átlagos volt (egyedül a 18:9-es arány volt ami be is jött), a G7 és G8 beállt a notchos borzalomba (minek követték az Apple hülyeséget, amikor ők csinálták a kiváló előlap/kijelző arányú G2-t és G3-at). A V széria jó lett volna ha egységesen ugyanaz lett volna a hardver és egyszerre is adták volna ki, de hát spórolni kellett nekik.

A Velvet tök átlagos telefon lett, a Wing meg érdektelen hülyeség, ami mögött nem láttam a koncepció lényegét. Csak azért adták ki, mert ilyet más nem csinált, mondjuk minek, ha nincs értelme. A K széria mindig is hulladék volt túlárazva, így szóra sem érdemes.

Kár, hogy sok egyedi ötlet kárba ment. A hátlapi gombok, a G2 és G3 formavilága (igen a G4 is visszalépés volt).

Az utolsó LG telefonom egy KP500-as Cookie volt, de mindig akartam a telefonjaikat. Nexus 4, 5 is nagyon bejött, meg a G2, G3. Csak akkoriban tanultam és nem volt stabil munkahelyem. Középkategóriás telefonjuk meg sosem volt jó, így kiesett az LG. Később a G6-on gondolkodtam, de elborzasztó volt a sok selejtes kijelző amiről írtak. Így inkább elengedtem.

[ Szerkesztve ]


dzz
(aktív tag)

Gyorsan megkértem a lányom, hogy kukkantson bele az övébe, de abban nincs. Nem tudom a pontos tipust, de valami középkategória, mert kellett valami amit az olcsóbbak nem tudtak, de így arra következtetek (azok után amit írtál nagyon esélyes), hogy valószínűleg a felsőkategóriások kiváltsága a samsungnál :( Mivel nem akarok feleslegesen költekezni, max. a középkategóriáig nézelődöm és ezek szerint erre keresztet vethetek vagy marad valami maradék LG a következő 4-5 évre. Aztán hátha lesz valami más... Szerintem kár, hogy nem lesz már új LG, már úgy megszoktam/megszerettem. Köszönöm az infót!


dzz
(aktív tag)

Nálam az LG a GT540-el kezdődött, a következő a G4 lett! Nekem nagyon tetszett/ik a sarkosabb kialakítás, végre valaki nem az Apple-t majmolta és sokáig az egyetlen készülékem volt. A megjelenéskor a szolgáltatóm 50€-t kért érte 2 éves hűséggel és a mai napig megvan, csak ugye frissítést nem látott évek óta. Kapott egy új akkut és vész esetére még használható (mostanában csak teszteket futtatok rajta alkalomadtán ha kell egy régebbi androidot tesztelnem) A tartóssága messze veri a V30at, ami igen gyorsan karcolódik (bár a hátlap bőr borításán azért látszik az idő)! Alapvetően amire én használom, ma is elég lenne ha lenne rá valami frissebb fw.

[ Szerkesztve ]


Fall-N
(veterán)

Nekem a fémbetétes hátlap jobban bejött a G4-en, bár azért elfogadtam volna a bőrt is. :D


dzz
(aktív tag)

Jött vele az is, de az a betét csak kamu volt, könnyű festett műanyag és kopott is rendesen. A bőr sokkal tartósabb
Nem babusgatom agyonig egyiket sem, normál napi használat mellett ha jól csal az emlékezetem, akkor 2014 vagy 2015-ben vettem. az elmúlt 4 évben nem volt minden nap használatban, de voltak hetek amikor a lányom használta, mert az övé rendszerint vízbeesett vagy megtört esetleg mindkettő egyszerre :)


Aryon87
(félisten)
Blog

De jól néz ki még mindig....


dzz
(aktív tag)

Ha kapott volna frissítést, akkor 2-3 évvel később vettem volna helyette másikat. Ebben a mondatban benne van minden :) Nem a hosszú élet a gyártók célja, hanem minél gyakrabban kijönni egy-egy „újdonsággal” ami esetleg még el sem készült. Ez az utolsó rendszerfrissítéssel még mindig vígan elvan csak nekem lett egy-két extra kívánságom (nagyobb ram, PhotoPills, Stellárium és hasonlók miatt.). A V30 se lenne rossz, de kezd már sárgulni a kijelző imitt-amott, karcolódik ész nélkül (rendszeresen vágom zsebre a kulccsomómmal együtt) amit a G4 nem tett. A mai napig nincsenek rajta látható karcok. Tudtak jót is alkotni, tényleg kár hogy nem megy tovább a bicikli...


mindthecrap
(aktív tag)

Csatlakoznék a Secret fanclubhoz, az a kamera megelőzte a korát és fantasztikusan természetes képeket csinált. Gyönyörű volt az anyaghasználat is és a masszív mechanika, unalmas meetingeken percekig nyitogattam-csukogattam meg gyönyörködtem benne :D

Areanám volt még, nagy álom volt és sokat gyűjtöttem rá, ehhez képest hatalmas csalódás és anyagi bukta volt... aztán később már nem is volt szimpatikus egyik LG telefon sem.

Jó volt a cikkben egyébként a hajós hasonlat, egy ekkora cég ekkora üzletága tényleg olyan, mint egy hatalmas konténerszállító hajó: elég egy-két meggondolatlan mozdulat, és utána már hiába rángatod a kormányt, keresztbe fordulsz a csatornában.


Zé.
(tag)

A kínaiak nemcsak árban, hanem műszaki fejlődésben is lehagyták az LG mobilokat: Saját 5G-s processzort tehet telefonjaiba a Xiaomi és az Oppo is. [link] [link]
Ezzel a két kínai céggel bővülhet azon okostelefon-gyártók listája, melyek saját fejlesztésű lapkakészlettel biztosítják be magukat.
A tervezett LG Rollable-t szerintem, sem árban, sem időben, sem megbízhatóságban
enyhén szólva sem nem lett volna életképes...


zone
(őstag)
Blog

A V20-at még mindig nem tudom mire lecserélni, pedig az 2016-ban jelent meg... jack, infra, NFC, dual sim, sd kártya, fém ház, cserélhető akksi, OIS kamera lézeres fókusszal + ultrawide, 500+ ppi kijelző.
Ha lemondok a cserélhető akksiról (infra nem fontos), szóba jöhet az Xperia 1 II, de az használtan is drága.


haypro
(senior tag)
Blog

Egy V60-at jó lenne valahogy megcsípni, bár nem tudom, hogy készült-e belőle a magyar frekvenciákat megfelelően támogató verzió. Vagy esetleg G8.


DamianB
(őstag)

Alzánál most látok egyet ,nem is tudtam hogy van v60 . V10 V20 anno nagyon tetszett de akkor már OP s lettem.

Bele olvastam a a ph tesztjébe kár érte nem lett ez egy rossz telefon 290k most egy ajándék BT fülessel . Nem rossz ajánlat :)

[ Szerkesztve ]


rizso
(addikt)
Blog

Hát 300k-ért azért már akad min 90Hz kijelzős telefon, én spec tuti nem vennék ennyiért V60-at. Talán br 150k környékén elgondolkodnék rajta, drágábban nem.


Fall-N
(veterán)

Sajnos ez ilyen. Mindig kell valami kompromisszumot kötni, mert sosincs minden meg ami kéne. Bár nekem sok dolog nem annyira fontos és elengedem. Ilyen a vezeték nélküli töltés, NFC, profi kamera. De örülök is neki, mert így olcsón megúszom a vásárlást és beleférek a 70-80ezer Forintos kategóriába. :D Játék miatt kéne időnként egy csúcskategóriás telefon, de nem áldozok rá annyit, úgyhogy itt is kompromisszumos marad a dolog.

[ Szerkesztve ]


DamianB
(őstag)

Ezt én is láttam de akinek nincs rá szüksége ?


rizso
(addikt)
Blog

Az ő nevükben nem tudok nyilatkozni, lehet valakinek lenne olyan érve a V60 mellett, hogy 300k-ért is megvegye - én biztos nem venném meg.


haypro
(senior tag)
Blog

300k szerintem is arcpirítóan magas ár érte, 150 a plafon, amit kiadnék érte


winss
(tag)

G Flex2-t nagyon szerettem. Nagyon bejött az íves kijelző.


Renok
(senior tag)

G2 mindent vitt.
Kedvenc telefonom volt, még mindig megvan a fiókban.


Resili3nt
(friss újonc)

Első Lg, egy G4 es volt és nagyon nagyon bejött, mind a dizájn, mind a képességek terén.
Egy év után észrevettem hogy kezd "beégni" a kijelző, gyengül az aksi, és fagyogat néha.
De töretlenül imádtam egészen addig, míg 2 évvel a vásárlás után - szinte napra pontosan a garancia végén-megérkezett a bootloop hiba.
Garancia már nincs.
Ken Hong pedig elnézést kért mindenkitől nyilvánosan.
Én meg mehettem új telefonért ami egy Huawei Mate 10 pro és idén 4.éve hibátlanul működik.
Soha többé LG telefont, fogadtam meg akkor, sőt az LG - től semmit sem.


judas13
(addikt)

Nice.
De gondolom legalább Ken "Kicsik vagyunk, de jó ez így" Hong, elnézés kérésével elmenni egy új telóért mégiscsak más lehetett, mint ha csak úgy simán anélkül mentél volna...
Legnagyobb az lett volna ha LG-t veszel megint, mondjuk egy akciós G4-et. :D

[ Szerkesztve ]


DamianB
(őstag)

Kicsik vagyunk, de jó ez így

Anno mikor hallotta ezt az interjúban leszédültem . :DDD Én csipem a faszit de ez erős volt


Resili3nt
(friss újonc)

Bootloop hiba érintette a G szériát a 3-as tól az 5-ös ig, és még pár típust amire már nem emlékszem.
Mr Hong a fellépő kellemetlenségekért minden szóban forgó típus tulajától elnézést kért.
Adott a cég ajánlatot, hogy cserélik a hibásan legyártott alaplapot a készülékekben, persze csak garanciaidőn belül.
Hát sajnos se nekem, se senkinek az ismerős LG tulajok között nem volt már érvényes garanciája persze.
Amúgy konkrétan a G4 esetében az alaplapon egy forrasztási hiba miatt keletkezett a végtelen boot.
Mindegy is a lényeg hogy nagyon nagyon "Tervezett Elavulás" gyanús volt nekem ez az egész,megfogadtam hát hogy többé semmit sem ami LG.
Ez tavaly majdnem megszegett ígéret lett a Wing miatt de érdekes módon nem találtam kiterjesztett garanciás kereskedést ;)
Viszlát 👋 LG... És kösz a halakat..


judas13
(addikt)

Én le is fordultam! :D


judas13
(addikt)

Értem. Pedig komoly tervben volt itt is a 4-es.....
Ráadásul - jóval a megjelenés után már persze - fillérekért, kb 40 pénzért nyomták el őket. Annyiért már sokan rányulhattak, főleg azok akik nem voltak képben az előzményekkel. És a többség nem volt képben feltételezem.


Remekelek28
(őstag)

Én mintha hallottam volna rá példát hogy garancia időn tul is cserélték az alaplapot. Nekem a flex 2 járt úgy de ott egy akkuhiba okozta. Nem is a g5 től hsnem már ezektől a hibáktól kezdett lefele csuszni az lg.


SzunaP
(csendes tag)

Csak most bukkantam erre a cikkre. Jelenleg is G4en olvasom ezeket... 3 hulladék kínai f*s után a páromnak is G4-et vettünk, sőt aztán anyósomnak is, hibátlanul mennek (párom azóta összetörte) :W . Az enyém használtan vettem '16ban, a kötelező bootloop után kapott egy alaplapot egy 20asért, nagy dolog, ki nem sz*rja le.
Elkezdtem keresgélni az utódot, és NINCS. Nemhogy cserélhető akksi (2 tartalékot hordok magamnál), de már jack aljzat sincs szinte a komolyabb telókon, érthetetlen. (Lassan újra) turnézó zenészként talán nem kell bizonygatnom ezek fontosságát. A vízállóság a legeslegutolsó szempont egy telefonnál, fogalmam sincs ki találta ezt ki, és miért?(öööö van egy tippem :U ) Egyszer ejtettem pocsolyába az előző S2-esem, szétkaptam, kiszárítottam, újra használtam...
A képernyőm már fáradt, beég, és most repedt be, az LG márkaszerviz még mindig 30-at mond a cserére (volt hogy még 50-et is!!!). Egy 7 éves modellnél.... az ész megáll. Főleg így, hogy leáll a gyártás, készlet és alkatrész kisöprés van. MIÉRT???? :W :W :W


DamianB
(őstag)

Elégé ki lett fejtve miért jutottak idáig.


turbulencia8
(őstag)

Sportoláskor, pl. biciklizéskor nagyon hasznos, ha a teló vízálló.

üzenetek