Akkor már arról is lehetne mesélni, hogy a korszak két rivális alap darabja, a ZX Spectrum és a C-64 hogyan viszonyult egymáshoz.
Előbbi ugyebár 3,5 MHz-en ment, az utóbbi 0,985-ön. A Commodore-ban viszont volt egy hardveres szintetizátor (SID) az egybites prüntyögő helyett [bár azon is hallottam 4 szólam+dob zenéket...], és hardveres sprite-kezelés. Ezek azért nagyban egyszerűsítették és feldobták a játékélményt.
Vagy hogy bár a C-64-be 64 kB RAM került, ebből szabad mégis csak 38911 byte volt.

Ha a Spectrumot át akartam vinni a haverokhoz, csak beraktam a táskámba tápostul-kábeletsül, mert tv és magnó volt mindenhol. C-64-nél minimum egy hajléktalanszatyor kellett a gép+táp (aka óriás lábmelegítő)+floppy átcipeléséhez.
A C-64-re ugyanakkor alapból rá tudtunk dugni valami 8 vagy 9 tűs nyomtatót. A Spectrumhoz ehhez valami interfész kártya kellett volna.

Klasszikus volt, ahogy Spectrumon a magnóról töltöttük be a programokat. Egyrészt mindenki emlékszik még a fejek állítgatására, amikor már fülre meg tudtuk mondani, mikor a legszebb a négyszögjel. Vagy hogy némely magnókon lehetett állítani a sebességet, így bizonyos korlátok között "turbó" betöltés tudtunk csinálni, lerövidítve a default 4,5 perces betöltési időket. Vagy ahogyan szintén fülre meg lehetett különböztetni a szinkronjelet és a headert, a képernyő jellegzetes hangját, és a programokat. (Ez, a border-csíkozással együtt érdekes demo-téma.)