Minden vallás istenének vagy isteneinek, illetve annak a hiánya (Buddhizmus) egy módja az univerzum működésének a szemléltetésére, és mint olyanok, rettenetesen érdekes és sokszor hasznos belátást rejtenek abba hogy ki is vagy valójában, és hol helyezkedsz el a világegyetemben.

A kereszténység megmutatja hogy Isten, az univerzum, egy kegyetlen világ. A biblia olvasásával lefuttathatod több karakternek az életútját, ami szemlélteti hogy a világ egy elcseszett és kegyetlen hely, ahol ha valakinek rosszat teszel akkor természetesen 7x akar jobban seggbekúrni a delikvens. Hogy a kínkeserves áldozat meghozását csakis úgy kerülöd el ha úgy állsz a világhoz hogy azt képes vagy meghozni. Hogy mindenkinek van egy pokla és egy mennyországa, melyekhez viszonyítva kell működnie. Hogy úgy tudunk a legmesszebbre jutni mint emberiség, ha mindenkit féltestvérként kezelünk. Hogy te vagy az aki "istennel bírkózik", önszántadból kilépsz az ismeretlenbe, lemerülsz az alvilágba, hogy nincs más kielégítőbb út.

A buddhizmus megmutatja hogy a léthez nemlétre van szükség. Hogy a világ egy soha véget nem érő rétegződése a dualisztikus működésnek, legyen az akár a tudományban taglalt ősrobbanás-tágulás-összehúzódás-ősrobbanás folyamatos loopja, vagy a humanizmus civilizációinak az összeomlása majd újraépülése. Hogy te egy vagy az univerzummal, amelyik önmagával folytatja a játékot, ami a te különálló öntudatod. Hogy nem szabad aggódnod és túl komolyan venned magad az életben mert jelentéktelen, de közben az aggódás és a komolyanvétel az amivel jelentést tudsz neki adni.

Nekem nem mozgatja meg a lompost a szimuláció kérdése. Ha szimuláció mentén kellene nézni, akkor a világot végtelen egymásbaágyazott szimulációs mandelbrotként tudnám elképzelni. Úgy vagyok vele hogy végtelenségig nagyíthatsz bele illetve zoomolhatsz ki a világból. Ha nem így lenne akkor léteznie kellene egy tökéletes szimulációnak, ami csakis akkor lehetséges ha az univerzum önmagává szimulálódik. Szóval nincs végső felső szimuláció, ezért felesleges agyalni ezen, mert minden egy szimulációban van, még az is aki minket szimulál, meg az őket szimulálók is. Szerintem nem kell továbbloopolnom ezt a gondolatot.

Szerintem az "életnek", illetve az "öntudatnak" két lehetsége van. Vagy mindennek van öntudata, vagy semminek sincs. Talán értelmetlen is a kettő között különbséget tenni. Csakis akkor értelmes azt mondani hogy pl. csak az "állatoknak" vagy "embernek" van öntudata, hogyha meg tudunk nevezni valami fizikai fícsőrt ami az öntudatot okozza. Viszont szerintem ilyen nem létezik, ha meg igen, akkor az más fajta öntudat mint amire a legtöbbünk gondol. Én úgy vagyok vele hogy a buddhizmus reinkarnáció elmélete itt a legközelebbi dolog amit az ember tud állítani erről az egészről. Minden vagy, minden befolyásol mindent, az hogy ebben a testben érzed magad meg csak egy bizonyos aspektusa az univerzum működésének.

Nem akarom tovább taglalni mert ez szerintem csak egy farkába harapó kígyó lesz.