Hmmm.

...de, hogy a lányok/nők/asszonyok - sok réteg ellenére - mégis miért akkor a legbájosabbak, legbékésebbek amikor alszanak.......
(csak illusztráció)

És milyenek akkor, ha gyönyörben izzó szemmel néznek Rád?

Provokatív, költői kérdésnek szántam.

Szép dolog a szerelem

Van benne valami.

(akkor is ha költői) - Emésztő tűz... de akkor is az, ha nem a szemében látom, hanem érzem, amikor hátulról átölel

Az a tűz nem Ő, hanem Te vagy. Egyszer, egy áldott pillanatban talán a tűz mögül kilátva a gyönyör mögé tudsz majd látni. Azt hiszem, azt sosem feleded majd, amire akkor lelsz rá...

Egy férfi szemében megtalálni a hetedik fátyol mögötti részt, szerintem, sokkal nehezebb. És nehezebb is megtartani, ha szinte nem lehetetlen...

Ja, nem volna rossz legalább addig eljutni, hogy egy (azaz A) lány szemébe nézhessek... De az még messze van...

Hűűű de belenéznék azokba a szemekbe...

"és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei hatalmát, vagy a csípőjét nézed."

Öööö... nem is.

Ez tetszik
tényleg szép dolog a szerelem(L)

mert akkor nem beszélnek?

Félreértettétek, ez nem szerelem. Ez valami sokkal mélyebb dolog.

Kifejthetnéd, ha már egyszer idézted - mert egyébiránt kicsit olyan "ki mit minek nevez" témának tűnik.

Mit fejtsek ki? Mire vagy kíváncsi?

...de, hogy a lányok/nők/asszonyok - sok réteg ellenére - mégis miért akkor a (...)legbékésebbek amikor alszanak.......

talán pont azért mert alszanak szerintem te is békésebb vagy, amikor alszol, mint amikor a töködre versz a kalapáccsal...

Na, ezt ne, kérlek!

hatalmas poén volt, köszönjük, hogy megosztottad velünk.

másnak tetszett. és volt ugyanolyan értékes hsz, mint a tied

Az idézet kontra hozzászólások sokat elárulnak arról, hogy nem igazán tudtok mit kezdeni velem

De lehet hogy tudnánk... (bocs, nem tudtam kihagyni

Előtted a lehetőség

Nem terveztem hogy pszichológust váltok ;)

Én egy év alatt kikupálnálak minden nyavajádból. Fontold meg azért!

Nono, azért ne tegyél ilyen elhamarkodott kijelentéseket Bár, a véleményedre azért lehet hogy kiváncsi lennék, de ez már nem a fórum témája

Nem kell ám mindíg olyan okosnak lenni!
Orsi: nagyon tetszett az írásod. Valószínű hogy minden nőben ott szunnyadnak azok a dolgok amiket leírtál, de ehhez végig kell menni egy testi, lelki úton, hogy tényleg ott ragyogjon a szemben, és élni is tudjunk a feléledő nőiességünkkel. Szerintem ez keveseknek sikerül, de akinek igen, arról messziről látszik a harmónia, boldogság. Gratulálok.

[ Szerkesztve ]

Ha én ilyen szépeket tudnék írni...!
Nekem csak az exploratív képességeim jól fejlettek. Biztos, mert kicsinek nem tiltottak el a szétrámolástól

Ha egy nőt szeretnek, nagyon gyorsan leveti az összes fátylát. De férfiak esetében... Én csak egyszer láttam ilyet, s túl rövid ideig.

Komolyra fordítva:
Itt magánemberként vagyok jelen. Etikátlan volna minden más tőlem. Ha a szakembert keresi bárki is, megtalálhat más formában, máshol. A véleményeimből nem tudom kihagyni azt a tudást és tapasztalatot, amit akár szakmai oldalról szereztem meg, akár magánemberként. Ez utóbbit én személy szerint sokkal gazdagabb tárháznak élem meg, de ezt nem mindig hiszik el rólam, és bizonyos helyzetekkel tényleg csak szakmai úton találkozom

S igérem, majd igyekszem leszokni a hülye pszichológus poénokról/provokációkról is.

pszichomókus vagy?
nekem nem kéne egy év, hogy a szakmádból kupáljalak ki haverom faterja a határőrség vezető pszichológusa (akad némi szakmai tapasztalata), de néha ő is a falat kaparja

Kazimír: hiányoltam a szmájlikat

[ Szerkesztve ]

Mivel megígértem, hogy visszafogott és konszolidált leszek, és nem borzolom az ifjú, ártatlan lelkeket, így csak ennyit reagálnék: Aha, ühüm, jó, és ez Neked milyen érzés?

"Valaki vegyen ki a szerepemből, plíz!"

Mér kéne?

Itt lehet jelentkezni terápijára, kézcsókom!?

[ Szerkesztve ]

Kedves vagy De ne kérj bocsánatot a saját hülyeségem miatt!
Láttad a Maszkot? Pont ilyen ez, "találsz" egy maszkot, egy szerepet, belebújsz, és akkor hirtelen az arcodhoz nő, és nem lehet tudni, mikor van az a pillanat, hogy le tudod venni. Ha ezt jó sokszor megteszed, egy idő után nehéz eldönteni, melyik is vagy te, és melyik az, ami a maszk.
A segítő foglalkozású szakemberek mindannyian ezzel küszködnek. Sok olyan más szakma is van, pl. katonaság, ahol bizonyos emberek egyszerűen képtelen bármi mások lenni. Összenőnek a szerepükkel. Ha túl sokáig csinálják, már nem tudnak mást csinálni.

A nők hétfátyoltáncában is valami hasonló van. Seregnek-forognak, lehullik a fátyol, de a kezükben marad. Húzzák, lebegtetik maguk mögött, pörgés közben, néha visszaemelik, néha megint levetik. Játszanak, és belemerülnek a tánc révületébe. Sokszor egy nő azt sem tudja, hogy mit szeretsz, mit csodálsz benne. A táncot, a gyönyörű fátylakat, vagy azt, ahogyan zsonglőrködik velük? Pedig, azt hiszem, arra volna szüksége, hogy azt szeresd, ami mind ezek mögött van. A nőknek különösen fontos a férfi szeretete, és az is, hogy a férfiban is legyen egy olyan pont, egy olyan mélység, amiről a nő biztosan tudja, hogy csak az övé.
(Ennek megvan a lélektani magyarázata, de ez felér egy tanulmánnyal )

Nekem, mint nőnek az a legnehezebb, hogy egy férfi szemében sokszor csak a vágyában és csodálatában tükröződő tükörképemet látom. Máskor pedig hogy a szeretetem miatt valaki istennőként néz rám, amitől ő Istennek érzi magát, s ettől felragyog, sugárzik, de én elveszek ebben a ragyogásban. Máskor pedig az a nagyon nehéz, hogy ha haragszom, dühös vagyok, és megbántottam, nem hiszi el nekem, hogy mind emögött én végtelenül szeretem, és az nem múlik el soha, de ha fájdalmat okoz szünös szüntelen, hogyan vetkőzzek le pőrére előtte, és mutassam meg magamat neki? Csak a félelmet látom a szemében ilyenkor, amit megpróbál végtelenül mélyre temetni, és lehetőleg minél hamarabb elrejteni előlem a tekintetét. Ezért végtelenül ritka az a pillanat, amikor mindketten ott állunk pőrére vetkőzve egymás előtt, és azt látjuk a másikban, Aki.
Talán ez a tiszta Szeretet pillanata. Nem tudom. Én egy ilyen pillanatra emlékszem az életemből, és arra, hogy úgy éreztem túl kicsi a testem ahhoz, hogy ennyi szeretetet elviseljen...
Hm. Sokat kell tanulnom még ahhoz, hogy ezt egy életen át kibírjam..

Félek hogy az itt lévő fiúknak kicsit egyszerűbben kellene fogalmazni. Nem azért mert egyszerűbbek, csak ők lehet hogy kicsit elvesznek ezekben a szavakban, összefüggésekben amiket leírsz. / lehet tiltakozni ha nem így van! /.Én nagyon élvezem a kifejezésmódod.
Szerintem bennünk nőkben az a különleges, hogy mindent el tudunk hitetni a férfiakkal. Fátylainkat úgy tekergetjük ahogy érzéseink megkívánják, és tudunk a férfiból egy igazi szerető, csodálatos embert, de egy emberi roncsot is "csinálni".Feltételezem hogy azok a nők, akik boldogtalanok a kapcsolatukban, azok nem megfelelően tekergetik fátylaikak, és nem elég jó emberismerők ahhoz, hogy a megfelelő embert válasszák. A sok padlóra zuhanástól pedig azt hiszik hogy már nincsenek is fátylaik. Gondolom, te segítesz mindenkinek hogy újra látni tudják azt, amiről azt hitték, örökre elveszett.
Még egy dolog magamról: az én boldogságom nem függ a férfi szerelmétől, és a körülményeimtől sem.Én mindenkinek odaadom magamból a legjobbat, a többi nem az én dolgom úgy érzem. Puszi!
Reni

Köszönöm a szavaidat!
Megpróbáltam a lehető legegyszerűbben leírni azt, amit átélek. Ennél már csak sokkal többet, és sokkal bonyolultabbat tudtam volna csak írni

Amíg fiatalabb voltam, és kevesebb csalódás volt a hátam mögött, addig én is dupla marokkal adtam magamat másoknak. Tálcán kínáltam a szívemet-lelkemet. De ennek komoly ára volt aztán. Vicces, de azt a sok fátlyat felvenni, és hordani is meg kell tanulni
Minden esetre, igen, egy nő boldogsága ne függjön kifejezetten a férfitól, a szerelmétől, vagy a körülményektől. Ezt megtanulni igazi művészet. Ha Neked ez sikerült, én megemelem előtted a kalapomat, és fejet is hajtok, mert nekem - őszintén szólva - ez még nem megy tökéletesen. De azon vagyok, hogy menjen

[ Szerkesztve ]

Egyébként, nekem van egy olyan intuícióm is a férfiakat illetően, hogy ők nem tudják úgy odaadni magukat egy nőnek, úgy feltárni a lelküket egy nőnek, mint mi nők a férfiaknak. Egyszerűen pont azért, mert amikor ehhez közel járnak, saját isteni természetük ragyog fel bennük, és a mi ragyogásunk tükrében ezzel szembesülnek. Ők igazából Istennek, vagy a belső Önvalójuknak tudnák csak igazán, és teljességgel átadni magukat. De ebben a nők szerelme, szeretete és odaadása a kulcs. Nem véletlen, hogy minden archaikus vallásban és tradícióban van női istenpárja is a férfi isteneknek. Sőt, még a bibliai Isten is teremtett egy olyan nőt - Lilithet - még Ádám előtt, aki nem tartotta méltó párjának Ádámot. Ezért teremtette Isten Évát is. Lilith a földi nők felett álló nő. Csak erről keveset beszélnek, és általában negatív tartalmakat társítanak hozzá.
Minden esetre, férfi és nő egysége mindkettőjüket felemeli, és olyan útra lépteti, amely szerintem visszavezet abba, amit Mennyországnak lehet hívni. S ez a mennyország igazából egy állapot, egy belső élmény. Egyedül is meg lehet teremteni, ha belül egységet hozol létre, és egy másik emberrel megteremtett egységben is megélhető. Mindkettő nagyon nehéz út

Szerintem a nézőpont az, amitől másképp látja az ember a világot, a párját is. Engem nem sok csalódás ért, már nagyon fiatal koromban is az volt a hobbim, hogy figyeltem az embereket,/metakommunikáció/,és tudtam ki mire hogy fog reagálni. Az életvitelem miatt pedig együtt élhettem a legkiszolgáltatottabb emberekkel, de ismertem már a felsőbb rétegek életét gyerekkoromból, amíg úgy döntöttem hogy elmegyek otthonról. Megjártam a hadak útját, és csodálatos volt minden negatívumával együtt. Szóval engem az élet formált olyanná, amilyen vagyok. Lehet hogy nem az én érdemem, de mindíg én választottam, és én is vetettem véget kapcsolataimnak. Te a szakmádból kifolyólag, én magánszorgalomból olvastam al az összes fellelhető szakirodalmat a pszihológiáról, vallásokról, hogy minden nézőpontot megvizsgálhassak ezzel kapcsolatban. Boldog, elégedett ember vagyok.

Hm, valami hasonlón mentem keresztül én is. Gyerekként én is olyan lehettem, mint Te;o) De én nem a szakmámból tudom mind azt, amit tudok. S nem szakmaisággal együttjáró dolgok ezek. Azt szoktam erre mondani, hogy a szakma talált rám, nem én a szakmámra. Ha tudnád, hányszor akartam otthagyni az egészet! De valami nem engedett. Mindig közbe jöttek olyan "véletlenek", amelyek miatt egyszerűen nem tudtam mást választani, mint hogy kijárjam a DE pszichológus szakát.

Arra írtam azt is, vegyen ki valaki a szerepemből, hogy amikor megtudják, mi a szakmám, mindent ennek tulajdonítanak be, és mögötte sehol nem lesz abból az emberből, aki vagyok. A pszichológusok kilencvenakárhány százaléka egyáltalán nem olyan ember, és nem úgy viszonyul a szakmájához, mint én. Az egyetemen édeskeveset tanítanak meg abból, amiket alant, vagy bárhol máshol írtam. A pszichológia tudománya tapasztalatok nélkül igen szegényes. Másik oldalról kevesen merülnek bele ennyire a vallásokba, természettudományokba - főleg fizika, kémia, kvantumfizika, matematika, orvoslás terén -, mint én. Még asztrológiát is tanulgatok autodidakta módon. A vallásokat és archaikus kultúrákat nagyon szeretem. Hallgattam kultúrantropológiát is, és ettől teljesen szerelmes lettem a dologba. Ugyanakkor a jungiánus elméletek, archetípusok megértése másképpen nem is megy. Rajongok az irodalomért is, sokat írtam régebben én is verseket, novellákat, ilyen-olyan szösszeneteket, cikkeket is. Ráadásul egész életemben művész akartam lenni, táncos, rajzoló-festő-grafikus, énekes, zenész. Ezeket mind tanultam is, amíg futotta rá pénzből, időből. Ma is néha-néha eljutok odáig, hogy alkossak, vagy a zenének éljek kicsit, és akkor nagyon boldog vagyok. De ezek nagyon ritka pillanatok.
De ami leginkább békét hoz, az a mozgás, úszás, futás, túra, hegymászás, barlangászat, és a nagy szerelmem a harcművészet.
Ezt egyiket sem szakmámból kifolyólag csinálom

[ Szerkesztve ]

Nagyon szépen írtad le azt, amit.. Ehhez még valamit is hozzátenni..

Az írásodat olvasva elsőször az jutott eszembe, hogy mi vajon nem a fátylakba szeretünk-e bele először? A táncot kitartóan figyelők végül meglelik mögötte az igazi értéket is, de van, aki csak az egyik fátyolba kapaszkodik és elbűvölve abba képzeli a szerelmet.
Azon is gondolkodtam, hogy ez nekem valaha is összejött-e, vagy még mindig nem látom a fátyoltól az erdőt..
Egy másik kérdés (viszonylag költői), amely megfogalmazódott bennem, az az volt, hogy vajon 4-500 vagy 1000-2000 évvel ezelőtt is ilyenek voltak-e az igazi nők? Ezt már sosem tudjuk meg (nem, költőket ne idézzen senki ).

"Sokszor egy nő azt sem tudja, hogy mit szeretsz, mit csodálsz benne. A táncot, a gyönyörű fátylakat, vagy azt, ahogyan zsonglőrködik velük? Pedig, azt hiszem, arra volna szüksége, hogy azt szeresd, ami mind ezek mögött van."
Meglehet, de akkor is szükség van arra, hogy a férfi saját erejéből küzdje át magát a fátylakon és mozdulatokon, míg eléri azt amiért indult. Máskülönben elvész az egész varázsa

No és ott van még az is, hogy akár egy szürke kis férfiember is érezheti magát hirtelen Adónisznak, ha olyan nő kerül mellé, aki azt látja benne. Ennek sem tudom a lélektani magyarázatát, de az biztos, hogy nagy hatalom adatott a nők kezébe. Az igazi nőkébe.
(s hogy eközben "én elveszek ebben a ragyogásban" helyzet esik-e meg a nőkkel? Nem tudom, nem tudhatom, de ha te mondod, én elhiszem)
Az írásod utolsó harmadához egy kicsit módosított mondást:
"Néha szavak nélkül is, máskor egész mondatokból se."

Szóval, éljenek a fátyoltáncosok

(írtam vagy kétszer ennyit, de utólag átolvasva kihúztam a felét )

Köszönöm az őszinteségedet! Olyan jó hallani, hogy a másik oldal mit is érez és gondol

Igen, én is azt tapasztaltam, hogy szeretik azokat a fátylakat szépen sorban lefejteni rólam. Szeretik a vadászatot, hogy folyton kisiklok a másik kezei közül, amikor már éppen elérne, hogy megy ez az egymás körül táncolás, amiben minden benne van. Talán pont ezért nem érdemes rögtön odaadni a szívünket-lelkünket egy tálcán kínálva. Arról előbb-utóbb kiderül, hogy nem kell. Vagy inkább az, hogy van, mikor fel kell venni a fátylakat is. Aki bizonytalanabb önmagában, az ilyenkor meg is rémülhet, esetleg menekülőre fogja, vagy úgy érzi, ő ebből nem kér, ezt már megkapta más nőktől is...

Sokan szeretik, ha fátylakba burkolózhatnak, és művelhetik a csábítás magas szintű táncát. Míg mások legszívesebben meztelenül rohangásznának egész nap, szabad lélekkel, szabad szívvel. Mindkét oldalnak nagyon nehéz megtanulni a másikat. Ezért olyan nehezen érthető egy nő. Minden nő érzi, hogy meg kell tanulnia fevenni, viselni, hordani a fátylakat, meg kell tanulnia ügyesen levetni őket, meg kell tanulnia táncolva csábítania velük, és meg kell tanulnia pőrén ott állni egy férfi előtt. De ez iszonyúan nehéz, és ma már nincsenek bölcs asszonyok, akik erre meg tudnának tanítani. A férfiak és a kudarcok tanítanak meg rá minket. Előbb-utóbb. Ha... De ennek sok fájdalom az ára. Mindkét oldalon. Hmmm.

Az úgy volt, hogy szerettem az embereket, szerettem volna megérteni őket, és nagyon szerettem volna egy olyan szakra menni, ahol nem szűkítik be a gondolkodásmódomat. Ahol tanulhatok egyszerre természettudományokat és társadalomtudományokat, köze van a lélekhez, az emberekhez, és a spiritualitáshoz is. Persze, volt bennem egy nagy adag humanitárius szamaritáriánusság is, de én alapvetően egy nagyon önző ember vagyok Így került a felvételi lapra a pszichológia. 18 évesen egyből felvettek Debrecenbe, 13-szoros túljelentkezés mellett. De mehettem volna orvosnak is. Nem volt előttem akadály, enyém volt az egész világ.
Addig nem is volt bajom, amíg nem kezdtem el pszichológiát tanulni. A gondjaim legnagyobb hányada egyébként egyetem alatt ért utól. Nagyon kemény évek voltak, minden téren. 4 év után 2 évet ki kellett hagynom, utána szinte elölről kezdeni az egészet egy kaotikus és nemtörődöm bürokratikus rendszerben, ahol mindenki szarik a fejedre. A magánéletem történései függvényében ez szinte teljesen kikészített. Szinte! Erről bővebben nem szeretnék beszélni itt.

Lediplomáztam, és mellette dolgoztam, így már 4 éve vagyok a szakmában. Előtte 6 éven át tanítottam, könyvet fordítottam, és egyéb munkákból éltem. Most csinálom a szakvizsgámat, és a munkám az egyik legnagyobb örömforrásom. Egyáltalán nem fáraszt, nagyon boldoggá tesz. Hálás vagyok, hogy ezt csinálhatom.