üzenetek

hozzászólások


domos
(senior tag)
Blog

Köszi a tesztet, nagyon szuper! Külön köszönet az AIDA64 GPGPU tesztért, ez nekem pl. elég fontos, és szinte mindig kihagyják. :R

Nem semmi az ugrás a GPU teljesítményben, az előző generáció valami 20-25GFLOPS-ot tudott, ez annak kb. a négyszerese :Y

[ Szerkesztve ]


kenand
(veterán)
Blog

Köszönöm.
Prohardver Cherry trail tesztben pont ezt emelték ki, hogy a CPU rész nem igazán gyorsult, ellenben a GPU igen.
8500 ill 8700 még jobb lenne, de a kínai gyártók az ára miatt 90%-ban a 8300-at választották és inkább hackeltek rajta (RAM, SD kártya sebesség)
Pedig 8500 8700 is jóval olcsóbb, mint egy ugyan ilyen Celeron/pentium (azok támogatnak SATA-t de eMMC+ USB 3.0 külső HDD/pendrive kombóval ki lehet jönni.) Mondjuk egy mini PC esetén nekem hiányozna a SATA port. (kis home mindenesem csak 1 magos Cortex A9 de sokat dob rajta a SATA )


zsigus
(őstag)
Blog

Sziasztok.

Nekem is van egy ilyen masina, április óta (TD, a GB-ről). Gondoltam én is, hogy majd írok egy tesztet ha megjön a dokkoló, de még nem ért ide. :)

Köszi a tippet a stylus-t illetően. Ezt nem tudtam, hogy a Chuwi-é jó hozzá.
Én emiatt is választottam egyébként az iWork-öt, szóval meg is rendeltem.

A gyári amellett hogy drága, szinte alig kapható valahol, de ez ennyiért tényleg jó vételnek tűnik.
Kiderül milyen lesz...

A Cube sajnos semmilyen táblához nem ad töltőt. Ali-n vannak olyan eladók akik adnak hozzá valami $1-os vackokat (ami kotyog a konnektorban pl.), de gyárilag nem adnak semmihez tudtommal.

Negatívumok:
- Szerintem gyengécske hangszóró
- "Saját" Win telepítésénél (pl. Pro-ra frissítésnél) nem működik a touch screen (nincs hozzá driver)
- A Samu 64-es EVO SD kártyámat néha unmountolja magától (ki kell venni, majd újra beletenni)
- Gyenge kamera (annyira nem izgat egyébként...)
- A rendszerből Androidról Windowsra (vagy fordítva) való bootoláskor pattog a hangszóró (nem nagyon tudom hová tenni a dolgot)

De alapjában véve nagyon meg vagyok elégedve vele. Szép a kijelző, egész gyors és stabil, nem mellesleg jól is néz ki, és masszív benyomást kelt. Egyedül a kamera környékén nyomkodva lehet kicsikarni belőle egy kis ropogást, de bárhol máshol nyomogatva egy hang nem jön ki belőle.

Szóval egyelőre meg vagyok vele elégedve, és várom hozzá a dokkolót nagyon.


kenand
(veterán)
Blog

Én sajnos techtablets-es hozzászólás alapján megvettem a Hibook billentyűjét hozzá (akkor még 50 USD felett adták a sajátját) de sajna nem kompatibilis (ráadásul megfaragatm, hogy belemenjen, de utána sem megy :( )
Állítólag bilentyű+toll + tempered glass kombóval meg lehet járni, mivel ha ráteszed a galsst, nem lehet rendesen összecsukni. Ha jól megfigyeled tényleg elég közel van a tablet a billentyűhöz.

Techtabletsen kérdezz rá az érintő driverre, működnie kell, pl double driverrel lementve és pro-ra visszatöltve?

[ Szerkesztve ]


zsigus
(őstag)
Blog

Még nincs itt a dokkoló, de majd kiderül. Maximum veszek egy pack fóliát, és cserélgetem időnként.

Annyira nem néztem utána a touch driver-nek, de a techtablets-es mentésben nincs benne. Ráadásul a Pro első indítása után kiírja ugyan a Win, hogy 10 pontos érintőkijelző, viszont nem reagál semmire.

Egyszer újra kellett flashelni emiatt az egészet, annyira nem fontos, hogy újra megcsináljam. :)

Arra leszek majd kíváncsi, hogy a Chrome hogyan fog működni a dokkolóval...

Nem tudom miért, de amikor először feltettem a Chrome-ot tökéletesen működött a virtuális billenyűzet (még amikor nem volt bekapcsolva Win-ben akkor is), aztán egyszer csak nem. Találtam rá megoldást, (--disable-usb-keyboard-detect), viszont így dokkolóval is fel fog jönni a virtuális billentyűzet.

Mondjuk megoldható, max. két ikont teszek ki az asztalra.


kenand
(veterán)
Blog

Hangszóró a többi táblagépben még gyengébb, van windowsos alkalmazás amivel egy picit lehet javítani rajta.
Pattogást nem észleltem.
Nem tökéletes, de a többi kínai táblagéphez képest elég jól sikerült (a nem kínaiak meg drágábbak, mint amennyit érnek)

Windows 10 hez nekem nagyon kell a billentyűzet, android alá nem, ott másra használom.

[ Szerkesztve ]


K21_overlord
(tag)

Szia!
Kijelző fényereje érdekelne. Szabadban mennyire látható?
Akkumulátor cserélhető?

Köszi


kenand
(veterán)
Blog

Azt írják ebben a driver mentésben van touch screen driver is

Aksi ezekben csak "munkásan" cserélhető. (már szétszedni sem olyan egyszerű ezeket.)
Fényerőt nem mértem, de főleg beltérben használom, de most kiültem a teraszra és lehet használni, h nem is olyan jól, mint beltérben.

[ Szerkesztve ]


zsigus
(őstag)
Blog

Nagyon köszönöm.

Elteszem majd későbbre, ha lesz kedvem kipróbálom. :)


embe
(nagyúr)
Blog

Köszi a tesztet!
Én is tervezem egy új tablet vásárlását, jól jön minden infó.

A címben a "4BG ram" gondolom "4GB" akar lenni. :)


Graphics
(Jómunkásember)
Blog

Ennyiért éri a pénzét!

Ha igény volna rá, vennék magamnak tuti


kenand
(veterán)
Blog

Köszi, javítom, ha még lenne, szóljatok...


pomorski
(őstag)

Köszi a tesztet, érdekes volt! (Az első három fotó valamilyen stégen készült?)


himpulator
(tag)

Kósz a tesztet szép munka! Zsigus: A samu nagy sebességű kártyák nem ajánlottak kínai tablethez tapasztalatból mondom. Korábban nekem is voltak, és ez a probléma gyakran előjött.


kenand
(veterán)
Blog

Nem, a teraszon:) ott jobbak voltak a fényviszonyok. (borús idő volt) Van egy kültéri trópusi fa asztal.


kenand
(veterán)
Blog

Hát tényleg nagyon uborka szezon van.. azt gondoltam több embert érdekel egy ilyen jól sikerült táblagép...
Bár előbb-utóbb csak ráakad akit érdekel..... a múlt heti tablet promóknak és a 149 USD-s árnak éppen vége, amúgy is érdemes várni egy picit.


f(x)=exp(x)
(őstag)
Blog

Igen, az van. De nagyon részletes és érdekességekkel tűzdelt cikk lett, szóval ne csüggedj, sokan fogják olvasni.
Amúgy aki nem olvassa a pH!-t, az még nem talált rá. Az ilyen kaliberű készülékeknek mindig nagy érdekeltsége van.


kene84
(senior tag)

Én magam reggel olvastam el nagy élvezettel az alkotásodat és gyorsan fel is libbentem a GearBest-re csak a mostani ár miatt kicsit kivárok. :)
De köszi szépen az írást, nagyon jó lett.


kenand
(veterán)
Blog

Köszönöm a biztató szavakat :)
Kitartó leszek a fórumban, ha valakinek kérdése lenne....
Szerintem a prohardver/mobilarena/logout a legjobb hely arra kis hazánkban ha valaminek utána akar nézni az ember. Én mindig itt és külföldi fórumokon kezdem...
Az ilyen kínai cuccok estén meg alapvető a előtanulmány (Obook 10-nél "érzelmi okok", időfaktor meg az EU store miatt elkapkodtam és meg is lett az eredménye...)

(#19) kene84

Próbálok utána kérdezni, lesz-e újabb promó belátható időn belül, ha tudok valamit megírom..

[ Szerkesztve ]

üzenetek