üzenetek

hozzászólások


Mike76
(tag)
Blog

Ugyan nem a legrégebbi a Kindle, de valóban a legelterjedtebb - és ennek megvan az oka. 2010-ben jött ki a Kindle Keyboard, ami tulajdonképpen teljesen felforgatta az e-reader piacot. Egyrészt - mivel az Amazon nem az eszközön, hanem a tartalmon akart pénzt keresni - jóval olcsóbb volt, mint az akkor elérhető egyéb készülékek. Ha jól emlékszem átszámítva olyan 35-36ezer forintba került (hivatalos úton, az Amazontól rendelve), ami most ugyan soknak tűnhet, csakhogy akkoriban még ennek a duplája volt a megszokott ár. Másrészt nemcsak jóval olcsóbb volt a többi készüléknél, de minőségben is felülmúlta azokat, hiszen ez volt az első olvasó, amelyik Pearl kijelzőt kapott (abból is jobb fajtát), ami nem elhanyagolható ugrást jelentett a kontraszt terén. Vagyis akkoriban tényleg megkérdőjelezhetetlen volt a Kindle elsőbbsége - ugyan ki akart volna dupla áron rosszabb kijelzőjű készüléket venni? Nem csoda tehát, hogy rengeteg Kindle került az országba, és az sem, hogy ilyen népszerű lett. Nyilván ma már árnyaltabb a helyzet, de a fentiek talán megmagyarázzák honnan is indult a " Kindle-vallás".

[ Szerkesztve ]

üzenetek