"A bátyám melózott, megunta hamar,
Elment, már nem is tudom svéd-e vagy magyar.
Évente hazajön, önmagától részeg,
Visszahívja mindig, ó a családi fészek.
Asztalra borulva egész este sírt,
Vegyek majd neki Kerepesen sírt."

Az iróniát félretéve, komolyan gondolom, hogy a magyarnak az ő tehetségével és innovatív kreativitásával szét kell áradnia a világban és finoman szólva be kell poroznia azt. Itt a Lángoktól Öleltben a tehetségek nem férnek meg szorosan egymás mellett, egymásnak feszülnek a létező és működő "két dudás egy csárdában" elv szerint.

Kint tanít a magyar, ha teret, pénzt és lehetőséget kap. Soroljam a neveket?

Van egy sivatagi alacsony növény, melynek magjai egy gömbszerű, száraznak tűnő tokban várnak a számukra ideális körülményekre. Akár évekig is. Ahogy eső éri a tokot, a benne felgyűlt feszültség hatására egy pici lyukon a növény ágyú-szerűen szétlövelli a magjait. Ennek célja, hogy az újonan fejlődő magoncok olyan távolságban eresszenek gyökeret ahol majd nem zavarják egymást, ezzel elegendő életterük, tápanyagforrásuk legyen.

Mindig ez a kép jut eszembe mikor az elvándorlások jó oldalát próbálom nézni.

Mag, megfelelő táptalaj, elegendő fény, hő és víz.
Tehetség/szorgalom, gazdasági környezet, optimális fizetés analógiái.

A bogáncs is megél, a pálmafa és az orchidea is. Csakis ott, ahol számára optimálisak a feltételek.