Nekem meghal a nagypapám,akkor nem tudom mihez kezdek . Jobb kapcsolatban vagyok lassan vele,mint édesapámmal.Bár papám elég nehéz eset,mert mindig változó a hangulat.Mint az évszakok.

Néha eszünkbe jutnak az elhunyt hozzátartozóink.
Én a növéremet vesztettem el, és a nagyszülök közül egyik mamám él már csak

"Azt hiszem kicsit most megkönnyebbültem,"
Ez a lényeg.
Semmit nem számít, hogy kimész-e a temetőbe. Megható amit írtál. Nem kell összeszedettebben, így tökéletesen visszaadja a Papa iránt érzett el nem múló szeretetedet.

Aztán nagyobbacska lettem, akkor meg már fagyizni jártunk együtt, meg sétálni. Különleges kapcsolat volt köztünk, pedig hivatalosan, papír szerint nem az igazi Nagypapám volt. Nekem mégis Ő jelentette a világot, Ő volt A Nagypapa, csupa nagybetűvel.

Az egyik nagypapám, papír szerint nekem sem az igazi volt, de mégis olyan volt mintha az lenne, nagyon szeretett, mi is jártunk fagyizni, sétálni...emlékszem alig vártuk a vasárnapokat, reggel templom, hazafele kocsmába be ropi, üditö, nagyon jó visszagondolni rá

Remélem nem fogod egyhamar átélni ezt a szituációt, mert egy szerettünk elvesztése mindig borzalmas, pláne, ha olyan közel álltok egymáshoz, mint ahogy Te a Papáddal. Nem lehet elkerülni az elkerülhetetlent, de ha már csak X idő adatik meg, azt ki kell használni.

Potyautas:
Elsősorban köszönöm a szép szavakat, sokat jelentenek. A temetőt pedig Anyukám szokta felróni, nem érti miért nem megyek. Tulajdonképpen én sem értem, csak azt tudom, h nekem az olyan idegen...

Diego:
Nekem elég gyakran...

Bocsánat a dupláért!

Diego:
Nekem egy öcsém van, de nem tudom elképzelni nélküle az életem. Imádom... Viszont látom, nem vagyok egyedül azzal, hogy a Papám elkényeztetett...

Potyautas:
Kicsit pityeregtem az írás alatt...Nem az bánt, hogy elment, mert sajnos az az élet része... hanem az, ahogy elment és én még elköszönni sem tudtam Tőle. Nem is tudja mennyire szeretem Őt.
Katonai temetése volt, a töltényhüvely a mai napig megvan. Akkor tört el a mécses, amikor tisztelegtek Neki az urnájánál...

Én sem szeretek kimenni a temetöbe, az olyan "sebfeltépö" hely...de nem is az a lényeg hányszor mész ki, az igazi gyász a szívedben/szívünkben van.
Nekem is van egy öcsém is, még szerencse hogy Ő van.

Nem is szeretném mostanában elveszíteni.A elmúlt egy évben kerültem hozzá (a hobbija,a vadászat révén) még közelebb.De remélem még jó párközös élményt tölthetek majd el vele.
Próbálok minden lehetőséget megragadni,hogy vele legyek,bár néha-néha jobb ha nem vagyok náluk,mert rossz kedve van,mert még a betonba is beleköt akkor,de én így szeretem.

"Nem is tudja mennyire szeretem Őt." Nyugodj meg, tudja.

Részvétem! Biztosan tudta/tudja, hogy mennyire szereted Őt.

Nekem is volt egy nagyapám, még kiskoromban sokat voltam vele, bár nem alakult ki köztünk ilyen szoros kötelék, még is nagyon bírtam. Már nagyon régen elvesztettük vele a kapcsolatot. Nem hiszem, hogy él még.

Ne aggódj, az én Papámnak is voltak rossz pillanatai, de azokra már ki emlékszik... Van benne vmi, h az idő sokmindent megszépít és ez azok közé tartozik...

Nem_Tom:
Nekem még élnek az Apai nagyszüleim, mindkettő, nem messze tőlünk, ahol lakom, de nem tartom velük a Kapcsolatot. Ők azt mondták anno, h nekik nem vagyok az unokájuk, pici voltam, nem tudom mit vétettem ellenük... Nekem már csak az Anyai Nagymamám maradt, akivel együtt lakom zuglóban.

Nekem egyetlen nagyszülőm él még, méghozzá az apai nagyanyám. Ő volt mindig is a kedvenc nagyszülőm, nagyon szeretem.
A többivel nem is volt szoros kapcsolatom, leszámítva az említett nagyapámat. Nem nagyon foglalkoztak velem.
Amúgy, 1 nagyapám volt, meg 2 nagyanyám és 1 dédanyám, életem során.

Ezt akkor már nem kell leírnom...
A 'mi lett volna ha' kérdéssel én is sokat foglalkoztam, de rájöttem, hogy kár ezen rágódnom. Ami megtörtént megtörtént, vissza úgysem lehet fordítani az időt.

Ebben én is biztos vagyok.

Nem a kórházi ellátással volt a gond, hanem mással, de ez már egy másik történet...

Móci:
Sajnos azért az én lelkemet nyomja a "mi lett volna ha..." kérdéskör, de nagyon jólesik, hogy ennyien írtatok ide
Valahol a szívem mélyén tudom, hogy tudta/tudja, de mégis fáj, hogy már nem volt lehetőségem elmondani, elbaltáztam az utolsó esélyt rá...

Ismerős nagyon is, én itt gondolkodtam el ezen. Tudom, önreklám, jöhet a virtuális saller.

Ezt a bejegyzésedet azt hiszem olvastam, de majd újra átfutom

Jó itt látni Téged, mert mikor még csak olvasgattam a blogot, vmiért mindig te jutottál eszembe, ne kérdezd miért, magam sem tudom Nem adok taslit, sőt, én örülök, ha vki saját bejegyzést linkel, szeretek olvasgatni

Sokszor elgondolkozom azon, hogy nekem jobb-e felnott fejjel az, hogy mar gyerekkent elveszitettem a csaladom nagy reszet, vagy hogy ezuitan kelljen atelnem...

Wow, micsoda vonzerőm van!
Örülök, hogy azért sikerült értelmes bejegyzéseket írni. Majd még próbálkozom.