üzenetek

hozzászólások


#56474624
(veterán)

Ezt is meg lehet nézni a témában:
[link]

Durva, hogy ilyenekben hisznek emberek. Miközben a világ cseppet sem "gonoszabb", mint régen, nem tart e tekintetben sehova, mert az emberi természet eléggé állandó.
Az ókorban, középkorban épp úgy volt kizsákmányolás, mint ma. Ilyen az emberi természet.

[ Szerkesztve ]


#56474624
(veterán)

rwin5
(őstag)

off, telón vagyok és reggel olvasni/visszatalálni akarok itt, ide.


zippofcy
(senior tag)
Blog

A "Man in the Mirror" után akár meg is tehette. Főleg hogy kimondta az igazságot a zeneiparról is. De felemelni is ők emelték fel és aki eladja a lelkét a sátánnak az örökre teszi. Vagyis bárhogy járt is, magának köszönhette.


gordonfreemN
(addikt)
Blog

jo, tegyuk fel hogy meg szeretnem vedeni a csaladom, mit kell tennem?


#56474624
(veterán)

Az itt a gond, hogy agymosott állapotról beszéltek, ha valaki ezt a töménytelen marhaságot nem veszi be. Eközben akárhova megyek a témában, mintha teljesen ugyanazok az emberek írnának mindenhol. Ugyanaz a szöveg, ugyanaz a habitus és a mindenbe belemagyarázás. Ez mi, ha nem agymosottság? ;)


maross
(veterán)
Blog

a masodik legnagyobb a blikkben a horoszkop rovat

szerk: befejeztem, a szemellenzos agyam nem kepes ennyi uj hihetetlen, megis hiteles informaciot feldolgozni. Menthetetlennek tunok, ugyhogy tiplizek :).

[ Szerkesztve ]


#51736960
(őstag)

annyiban igazad van, hogy nehéz eldönteni, ki és kinek az agyát mossa éppen :)
én egyébként úgy állok hozzá, hogy a leghazugabb és a legveszélyesebb a mainstream média (kertévék, de a köztévé főleg, szinte az összes nyomtatott újság, főbb internetes oldalak, index, stb...), úgyhogy bármilyen információforrás, ami ettől különbözik, csak jobb lehet.


#56474624
(veterán)

Most nem az a lényeg, hogy mossák-e az agyat időről időre, vagy sem, mert ez nem kérdés. Hanem ilyen fokú szervezettséget, fekete mágiát, sátánizmust, egyetlen "gonosz" kis társaságot látni minden rossz, minden agymosás mögé, az elég naiv elképzelés. Ettől az elképzelésemtől (amivel szerintem nagyon sokan bírnak még) nem tartom magam agymosottabnak, vagy hülyébbnek, ahogy az illuminátus-hívők rendszerint nevezik az ő nézeteiket nem osztó embereket. Látszik, hogy racionálisan gondolkodó ember nem sok akad közöttük, ők megelégednének már ennyivel is. Miért nem csak annyit tanítanak, hogy nem kell mindent úgy ahogy van besz*pni? Arra nem lennének vevők? :N


disy68
(aktív tag)

Visszatérve a 'hogyan gondolkodjunk' kérdéskörhöz, szerintem mindenkinek kellene valamilyen formában tanulnia programozást, vagy programozás-elméletet. A logikus gondolkodást, problémamegoldást nagy mértékben segíti, megtanulhatjuk absztrahálni és leegyszerűsíteni - ezáltal könnyebben megérteni - a dolgokat.

A vallást pedig egy logikusan gondolkodó ember nem fogadhatja el (természetesen saját vélemény!), mivel semmi bizonyíték nincs egy felsőbb hatalom létezésére. Erre a válasz a hit rendíthetetlensége szokott lenni. Na de kinek lenne igaza? A keresztényeknek? A hinduknak? A szcientológusoknak ;] ? A Denver Bronco bajnokcsapatának? Az összes vallást emberek alkották, ami nem volt már aktuális az adott kor normáihoz, szimplán változtattak rajta. Ez az inkonzosztencia összeférne egy mindenható, mindentudó lénnyel?


greenity
(aktív tag)
Blog

Igen a programozás nem egy ártalmas dolog :)
Viszonylag sok helyen általános sulikban szakkör keretében tanulhatnak a picik LOGO-t, persze nem a legmagasabb szintű nyelv, de szerintem erre éppen jó :)


RadicalLarry
(csendes tag)

zippofcy-t tegyétek el viccesbe az utókor számára KÉRLEK! Fagyasszuk le és mutogassuk 100 év múlva, hogy
"Nézzétek gyerekek 2013-ban az ilyen emberek szabadon szaladgálhattak az épelméjű emberek közt"
Humor forrása is lesz, illetve elrettentő példa is. Egy biztos, George Carlin erre az emberre egy életművet tudott volna építeni :DDD

(#290) disy68: Van olyan hitközösség akik !!MARADONÁT!! tekintik istennek (szó szerint), és nem is kevés ember a tagja. Szvsz ennek van a legtöbb valóság alapja, mert ő legalább létezett biztosan. :)

[ Szerkesztve ]


#51736960
(őstag)

ha normális érveid vannak, akkor írj ide nyugodtan, de a személyeskedést szerintem illene befejezni.
ez a "józsika hülye bibibá" szint az óvodába való, érvelj normálisan, vagy maradj csendben.


RadicalLarry
(csendes tag)

Nem egyszer válaszoltam a hozzászólásaira, de mintha meg sem történt volna. Írta tovább az idiótaságokat, ráadásul kollektívan agymosott baromnak nevezett mindenkit aki nem olyan elmeháborodott mint ő. Most akkor ki is személyeskedik?


#51736960
(őstag)

nem hatásköröm igazságot tenni, mivel nem vagyok moderátor, mindössze arról van szó, hogy szerintem kicsit sokat piszkálod, annak ellenére, hogy meglehetősen értelmesen ír, még ha te nem is értesz egyet vele.
az pedig nem rémlik, hogy bárkit baromnak nevezett volna, az agymosottat aláírom, az sokszor előfordul a topikban :)

szerk: offba raktam.

[ Szerkesztve ]


agressiv
(addikt)
Blog

Vallásos emberrel vitatkozni, annyi értelme van, mint egy kivit megborotoválni.. Ha meg lehetne őket győzni ész érvekkel, nem lenne vallás.


tecsu
(addikt)

Ezekszerint most lehet, hogy éppen Vonáék is az o oldalukon vannak, mint minden más párt a "magyar" parlamentben?
Akkor meg nem mindegy? Akkor 0 % esély. Teljesen mindegy mit csinálunk, úgyis ok irányítanak már mindent.
Ha a Jelenések konyvében is meg van írva jovendolésként, akkor hiába is harcol ellene bárki, akkor várni kell azt. ;)

Ebben az esetben viszont az nem logikus, hogy egy dinasztia hogyan lehet évszázadokon át ilyen kovetkezetes?
Ha alapból a kicsinyes kapzsiság, hatalomvágy, onzés stb. jellemzi oket, akkor hogy-hogy ossze tud fogni az egész család sokgeneráción keresztul? :)
Nincs olyan sarja a famíliának, amelyik megelégeli az egészet vagy csak egyszeruen "rendes" ember?
A másik pedig, a nevuket már sokan ismerik, így nem nagyon lehet titokban maradni...

Hozzáteszem, hogy sok mindenben egyetértunk, pl. a mai tudomány materializmusa is csak vallás stb...


disy68
(aktív tag)

:D


Ivy.4.Ever
(őstag)

,,Az hogy atomot sem látott még senki, sem elektront, az természetes. Mert a jelenleg világszerte elfogadott vallás, a materializmus szerint ezek léteznek.´´

Volt jópár aranyköpésed eddig is, de ez mindent visz. Manapság, amikor molekulákat kutatnak, gyógyszereket tudnak fejleszteni, genetikai modelleket készítenek szuperszámítógépek segítségével amelyek működése szintén visszavezethető ezekre az elemi részekre, de te akkor is magadnak hiszel.
Ha tudsz angolul, légyszíves nézd meg ezt a cikket a videóval mellékelve: [link]
Bár ha nem akarod hogy összeomoljon az eddigi világképed akkor nem ajánlom.


greenity
(aktív tag)
Blog

Ezt nem is láttam... ez most lecsapta a biztosítékot....

zippofcy Nagyon jól érvelsz... azért egy dologra megkérlek, hülyeségeket ne írj... létezik olyan, hogy elektronmikroszkóp pl....

Bevallom, nem vagyok tájékozott gazdasági és történelmi ügyekben, mint amilyennek néha te itt látszol, ezért nem is szólok bele, de úgy tűnik te meg a természettudományok fejlődését felejtetted el követni, így kérlek, hogy hülyeségeket ne terjessz ezzel kapcsolatban.

üzenetek