Sajnos a magyar hozzáállás ilyen. Lehet szabályozni, törvényt hozni, de az emberek hozzáállása nagyon nehezen fog megváltozni. Hány olyan emberrel is találkozom naponta akik nyugodtan ballagnak az oszlopokkal védett, más színű, lekövezett bicikliúton, régebben rájukcsengettem, aztán vagy leüvöltöttek valami trágársággal vagy megpróbáltak lelökni a bringáról. Az meg hogy felfestünk két kilóméter sárga csíkot, nem bicikliút, csak örülnek az autósok hogy van hová parkolni, meg a munkások hogy tudnak védett területen mászkálni. Arról meg hogy milyen állapotban vannak, lassan szót sem érdemes ejteni, nem húznak rájuk másik kopóréteget, így megkaptuk az amúgy is kátyús út szélét, töredezett, mállott, a kutya nem hordja el a vihartól rászakadt ágat, az építkezésről kihajtó teherautók rászórják a sódert, sittet, vasdarabokat. Ahol meg nincs bicikliút, az autósok azt akarják hogy menjünk a járdán, a gyalogosok hogy az út szélén. Nemegyszer vágott már elém autó balról, hogy engem megkerülve beforduljon közvetlen elém jobbra, mintha nem haladnék én is számolnivaló sebességgel, 25-30-al, persze hogy nekimegyek, megkocogtatom a hátsó ablakot a bukóval, már nem is szoktam fékezni sem, akkor csak összetöröm magam meg a gépet. Azt már nem is számolom hányszor dobtak meg valamivel - sörösüveggel, csikkel - köptek le, próbáltak leszorítani, vagy dudáltak rám, ez a kedvencem, hiszen attól hogy rámdudál, nem fogok tudni gyorsabban menni, nem is akarok, neki meg nagyobb helye nem lesz hogy kikerüljön, hiszen lehúzódnom nincs hová, valszeg nem véletlenül megyek ott ahol. A másik kedvencem a katasztrófa, amikor pl. kanyarodósávban belátható helyről megyek balra nagy ívben, ahogy kell, nekem zöld van, jön egyenesen valami állat aki nem vesz észre, satufék, gumihang, pluszban félrerántja a kormányt, átmegy a szembejövő sávba, dudál, káromkodik. Dehát ilyenekkel gondolom mindenki találkozott már aki közlekedik keróval. A gyalogosokról néha az az érzésem hogy ráérnek, sétálgatnak, négyen-öten is egymás mellett, nehogy elférjek, megállnak a nyíló metró vagy buszajtó előtt, nehogy le tudjak szállni, ha fellököm, vagy megállok az ajtóban mert nem férek el akkor meg persze én vagyok a szemét Múltkor nagyon pofánröhögtem egy hatvanas nénikét, tescoból hazafele hátamon hátizsák csurig, két kezemben négy szatyor, megyek a buszmegállóba, három széken két néni ül, a harmadik meg a szatyorját tárolja a széken. Szólok neki hogy leülnék, örülök hogy rámjött a hátizsák, nem venném le, arrébmegy, majd amikor megjött a busz, közli hogy csak azért adta át a helyet mert azt hitte hogy terhes vagyok, hát nem bírtam megállni nevetés nélkül a pofátlanságát.