2013. január elején, pontosan a 92. születésnapjának hajnalán elhunyt a Nagyapám.

Regénybe illő ez a teny is, mint az egész élete. Egy igaz, keménytökű magyar emberrel kevesebb.

Az otthonában, abban a házban amit az izmai erejéből épített, a saját ágyában aludt el, egyedül. Előtte levette magáról a ruháit és magzatpózba kuporodva csukta le utoljára a szemét. Ahogyan jött, úgy ment el. Szerető gondoskodás vette körül az utolsó évében, az utolsó napjain is. Szerető kezek takarták be a testét, néma könnyek áztatták.

1921
31
41
51
61
71
81
91
2001
11
2013.

Nem semmi.

„Bendegúzi” gyerekkor falun, pesti inaskodás, háború, hadifogság, nősülés, család, két fiú, kert, munka, foci, hatalmas kert, rengeteg szőlő, csodás almafák, munka, munka, öt unoka, munka, Széchenyi-díj, kert, kert, virágpiac, özvegység, kert, kert, autóbaleset, kert, rák, gyógyulás, dédunokák, kert, kert, kert, elcsendesedés, számvetés, megnyugvás, elmúlás.

33603-szor kelt fel neki a nap. Kevés kivétellel mindegyiket végignézte, hiszen a kert is vele ébredt. Tavasz, nyár, ősz és tél.

Köszönöm, hogy - mint a satu - ezerszer megszorítottad a kezem!
Köszönöm minden szavad!
Köszönöm, hogy ismerhettelek és szerethettelek!

Szóljon a dal az emlékére.

[ Szerkesztve ]