üzenetek

hozzászólások


salesboy
(tag)
Blog

Sziasztok!

Jó pár év eltelt amióta az indító cikket megírtam és azt kell, hogy mondjam azóta részben beigazolódtak a jóslatok.

Ami biztos, ma már az okostelefonok (amiről az előző hozzászólásomban írtam) teljesen az életünk részévé váltak, 2012-ben még valóban csak minden második embernek volt, de ma már az a ritka, aki hagyományos telefont használ.

Nos, a robotporszívók persze nem terjedtek el annyira, de én már azóta a harmadikat használom és nem azért mert elromlottak, hanem azért, mert annyira bevált és annyira szeretjük, hogy mindig megvásároltam a legújabbat. :R
Persze úgy, hogy közben a régit még jó áron tudtam eladni. No meg soha sem itthon vásároltam Magyar forgalmazótól, mert az sokkal drágább. Átlagosan 30%-al olcsóbban jutottam hozzá így.
De megérte és egy váltást sem bántam meg, még ha ráfizetéses is volt. :N

Jelenleg egy iRobot Roomba 960-as boldog tulajdonosa vagyok, már több mint 1 éve. Azt gondolom, hogy ez a generáció már teljesen kiforrott, legalábbis most már azon a szinten van, hogy valóban tudatosan takarít és mivel már a wifin keresztül is kontrolálhatjuk a készüléket, ezért mindent tud, amit tudnia kell.

A takarításban nincs változás, most is ugyan olyan alapos, mint az első generáció, de sokkal okosabban és kontrolláltan teszi a dolgát. A leghasznosabb újítások között van, az hogy már annyira okos és olyan fejlett szenzorokkal látták el (pl. kamera), hogy felismeri a helységeket és nem kell különböző aktív falakkal kordában tartani, tudja mikor kell átmenni a másik helységbe. Azt is tudom, hogy a konkurencia már rég használt kamerát, de azzal sem takarított olyan szépen, mint az iRobot. Most viszont az iRobot ezzel a módszerrel valóban a csúcsra ért.
A hatótáv is nagyobb, persze ez az újgenerációs akkumulátoroknak is köszönhető, de az intelligens takarítás is számít, hisz most már nem fut felesleges köröket, hanem szisztematikusan halad, négyzetméterről-négyzetméterre.

Ami pedig a fénypontja ennek a generációnak, az "okosság", mivel hogy már ez is okos, hisz telefonunkról vezérelhetjük és oda kapjuk az információkat, amit a robot küld, bárhol is vagyunk. A takarítás befejeztével, pedig még egy kis térképet is kapunk, ahol láthatjuk, a kitakarított terület és azt is ha valamit nem jól csinált. Természetesen minden fajta elakadásról vagy problémáról küld üzenetet, lehet hogy még távolról is tudjuk orvosolni a problémát.

Továbbra is csak azt mondom, aki teheti és szereti az ilyen kütyüket, az ne habozzon szerezzen be egy robotporszívót, nem fogja megbánni, nagyon sok örömet fog okozni. :K

Egyetlen egy nyűgje van, (de ehhez hozzá lehet szokni) ki kell takarítani, de ha megvan a megfelelő rutin, akkor ez pár percet jelent.

Jó hír, hogy már létezik az i7+ ami már öntisztítós verzió (más már ezt is megcsinálta, de nem olyan tökéletesen), ami azt jelenti, hogy amikor dokkol, akkor a dokkon van egy másik tároló, ahová átszívja a robot tartalmát, és így nekünk csak időnként kell beavatkoznunk, amikor a keferendszer igényel tisztítást. Biztos vagyok abban, hogy erre is kitalálnak valami, na akkor fogok megint váltani, mert az már aztán a tökély lesz.
Akik azóta a nyomdokaimba léptek, mind hálásak nekem, mert legalább annyira szeretik és élvezik a „munkásságát”, mint én.

Remélem hasznos volt ez az újabb hozzászólásom is. :R

üzenetek