Ez szubjektív dolog. Ha nem tudod elmagyarázni, akkor nem lehetsz benne biztos, hogy te ugyan azt érted-e szerelem alatt, mint mások...
Én például legalább 60 éves koromig nem nyilatkoznék róla bizonyossággal, hogy átéltem-e. Honnan tudjam, hogy nem lesz-e még részem nagyságrendileg erősebb érzelmekben a jövőben? Nincs abszolút skála, hogy én már megütöttem a 10/10-et, a felső korlát a végtelen (hacsak... de nem, a tudatmódosító szerek közt is mindíg van még erősebb, és még lene tovább a halálos dózison túl is, szóval sehogy sem lehet tudományosan beskálázni...).

A szerelem definiálhatoan amorfizálodott periferikus komplexum, ami a pszeudo-indivindulisztikus egocentrumban kiváltja a "de jó dugni" érzést.

Poén, de szerintem nem sok köze van a szerelmnek a dugáshoz. Azt már mindenképp be kell ismerned, hogy a dugás az igazából nem szórakoztatásra való, hanem fajfenntartásra. Az már külön kérdés, hogy nem elítélendő (vagy az? még nem döntöttem), ha ezt szórakoztatásra is használjuk.

Éltem már át olyasmit, ami eléggé hasonlít arra, amit szerelemnek neveznek (sőt, szerintem intenzívebb is volt, mint amit más kapásból annak nevezne, csak ugye nincs abszolút skálánk...), és ezt is figyelembevettem, mikor a külső megfigyelésekből alkottam véleményt.

De nem is azt mondtam, hogy fajfenntartásra való, hanem ahhoz van köze, és a jutalmazórendszerben működik, innen az "érzelmi" töltet.

Szóval én inkább az ösztönöket és az agykémiát tekintem eredendő oknak, de ettől függetlenül az általa létrehozott érzelmek a tudat számára már valódiak. (Ugyan úgy, mint ha megszúrod az újjad gombostúvel, van benne egy csomó neurofiziológia, de a végén a tudatod érzi, hogy fáj ; csak ez egy kicsit összetettebb dolog ; de nem tagadható, hogy kellett a gombostű, ahogy ide is kell egy alapvető ösztön.)
Muszály előrekódoltnak lennie, nem minden ember olyan kreatív, hogy feltalálja magának a semmiből.

[ Szerkesztve ]