üzenetek

hozzászólások


Fred23
(nagyúr)

& Geri Bátyó:

Még azt se zárnám ki, hogy gondolnak rá, de a vezetőség, vagy annak egy része meg lesz/lett véve, a részvényeseknek meg általában elég, ha dől a lé. Szerintem a kínai vezetés tudatosan hatalomra akarja váltani azt a pénzt, amit sok módon és helyen befektet. Az amcsik meg mintha már egyszerűen leszoktak volna arról, hogy a hatalom perspektíváját olyan nagyon a szemük elé tűzzék, beérik az akár rövidebb távú sikerekkel, jóléttel, illetve a társadalmi és jogrendszerük szerintem kiszolgáltatottabbá teszi őket egy nagyobb távlatban gondolkodó, főként hatalomra éhes diktatúrának. Hosszú távon ezért tippelek arra, hogy a kínaiaknak fog kedvezni a jövő; amúgy ez felvet néhány valóban érdekes politikai kérdést, aminek persze nem ez a topik a helye.

Szerk.: Egyébként pedig akár szimpla felelőtlenség némi anyagi érdekkel karöltve is elég lehet a kínai érdekek sikerének. Sok cég gondolkodhat akár úgy, hogy oké, majd ellopja tőlünk Kína, és csinál belőle ő is terméket 5 év múlva, de le van sz@rva, mi már bezsákoltuk addig a profitunkat. Kína viszont összelegózza a sok kis tudást, fejleszt, központilag koordinál, célokat túz ki, és kevés befektetéssel feljön az USA technológiai szintjére hamar.

[ Szerkesztve ]

üzenetek