Az rizs zsizsik volt (apró ormányos), és számos úton belekerülhetett, a nejlonba is berágják magukat. Szupermarketből igen nehéz kiirtani, mert egy komplett boltraktárat és üzlethelyiséget elgázosítani nem olcsó és nem is egyszerű. Mindenesetre értesíthetted volna a személyzetet, mert hátha még nem vették észre, és veszélyeztethette a többi árut.
Légy és moly meg mindenhol van, a különböző zsizsikfélék is rendkívül gyorsan szaporodnak és befúrják magukat mindenüvé, ezen nem kell megütközni, a termelők, feldolgozók és a boltosok is állandóan küzdenek ellene, azért nem találsz szinte minden csomagban. (És szabad szemmel nem is nagyon látható lyukon is be tudnak petézni.) Habár én minden száraz babot, lencsét, rizst, borsót, stb. megvétel után közvetlenül hermetikusan zárható vödörbe teszek, aztán két napra a fagyóba, hogy az esetleges nem kívánatos rovarok megpusztuljanak, és utána is benne hagyom a vödörben felhasználásig. Csak így lehet megvédeni, máskülönben állandóan hurcolnám be a boltból (tetszőleges boltból!) a molyt és a zsizsiket.
A 250 kilónként, évente háromszor, zsákosan megvásárolt tönkölybúzában néha előfordul zsizsik, de azt értelemszerűen nem tudom betenni a fagyasztóba. 
Ha ilyen előfordul, akkor az amúgy is esedékes kavics- és pelyvaválogatás közben ki szoktam válogatni, amit észreveszek, de nem nagy katasztrófa az sem, ha véletlenül bedarálom lisztnek.
Apropo, erről eszembe jutott egy korábbi olvasmányom, érdekesség. Zola a Párizs gyomra c. művében érzékletesen mutatja be a korabeli, vadonatúj párizsi nagy vásárcsarnok higiéniai állapotait. Hálát adhattok a mai ÁNTSZ-eknek. Íme a korabeli sajtbolt:
"Köröttük bűzlöttek a sajtok. Az üzlet végében hatalmas vajtömbök sorakoztak a két állványon; a bretagne-i vaj kosarakban dagadozott; a vászonba burkolt normand vaj durván kifaragott hasra emlékeztetett, melyre nedves kendőt vetett a szobrász; több megkezdett tömb, melybe a széles pengéjű kés meredek sziklákat, völgyeket és hasadékokat szabott, olyan volt, mint a halvány őszi alkony aranyozta, omladozó hegyorom. A szürkén erezett vörös kirakati pult alatt tojásos rekeszek fehérlettek, mint a kréta; a ládákban és a szalmafonatokon pedig végükkel összerakott dugósajtok, érmék gyanánt lapjukra fektetett gurnék alkottak zöldes árnyalatú, sötétebb foltokat. De a nagy sajthegyek a pulton tornyosodtak. Ott, a kimért vajkockák mellett céklalevélbe csomagolva terpeszkedett egy óriás cantali sajt, mintha bárddal hasították volna ketté; aztán egy aranyszínű cseszter következett, majd egy gróji sajt, mely mintha barbár szekér elgurult kereke lett volna, utána meg holland sajtok, kerekek, mint a levágott és alvadt vérrel bemaszatolt fejek, kemények, mint az üres koponyák, amiért halálfej a nevük. A nehéz sültsajt-szagot egy parmezán fűszerezte zamatos illatával. Három brie-i sajt, kerek fatálcán, három, kihunyó, méla hold; kettő egészen száraz volt s gömbölyű, mint a telihold, a harmadik pedig a második negyedben járt, szétfolyt, fehér krém csorgott belőle, szétterült, mint egy tó, elborította a kis falapocskákat, melyekkel hiába próbálták összetartani. Antik diszkoszra emlékeztető kemény trappisták mutogatták címszelvényükön a készítő nevét. Egy ezüstpapírba öltöztetett romadur nugátrudat idézett, mintha cukrozott sajt tévedt volna ebbe a csípős erjedésbe. Üvegharangjaik alatt a rokfortok is fejedelmi ábrázatot öltöttek, márványos és kövér képüket kék és sárga erek hálózták be, mintha szarvasgombán hízott gazdagok szégyellt betegsége rágódna rajtuk; mellettük pedig egy tálcán a gyermekökölnyi, kemény és szürke kecskesajtok kavicsokra emlékeztettek, amilyeneket a csordát vezető vén bakok görgetnek le az omladékos ösvények hajlatában. Aztán kezdődött a büdös sajtok birodalma: a halványsárga auvergne-i édeskés szagot árasztott; a szélein kihasadozott, túl kövér troyes-i már csípősebb volt ennél, s a nedves pince dohos levegőjét lehelte; a camembert túlporhanyósított vadhús-szagú; a szögletes neufchateli, limburgi, maroilles-i, pont-l'Évêque-i mind megszólaltatta a maga éles és sajátos hangját ebben az émelyítően nyers dallamban; a vörösre festett livaroti fojtogatta a torkot, mint a kéngőz; végül, a többiek tetején egy karika olivet-i feküdt, diólevélbe burkolva, akár a napmelegtől bűzlő hullák, melyeket a parasztok ágakkal födnek le a mező szélén. A forró délután megpuhította a sajtokat; a héjukon megolvadt a penész, s a vörösréz és rézrozsda gazdag árnyalataiban fénylett, mint megannyi rosszul bezárult seb; a tölgylevelek alatt egy légáramlat megmozdította az olivet-i sajt burkát, mely úgy emelkedett és süllyedt, mint egy lassan és súlyosan szuszogó alvó ember melle; az élet hulláma áttört egy livaroti héján, s a nyíláson át egy csomó féreg bukott ki a napvilágra. A mérlegek mögött pedig vékony dobozában olyan förtelmes bűzt árasztott egy ánizsos gérardmeri sajt, hogy a doboz közelében lehullottak a legyek a szürkén erezett vörös márványra."
[ Szerkesztve ]
