Tisztázzunk valamit. A félelem önmagában hasznos dolog. A veszélyre figyelmeztet, megemeli a figyelmet, ...
A probléma akkor van, ha a kockázat mértékéhez képest aránytalanul magas a félelem. Akkor már nem félelem a neve, leginkább fóbiának hívjuk.

"Én a magasságtól, repüléstől, víztől (hajón), h elvesztem akit szeretek, hogy egyszer itt hagyok mindent, a betegségtől, skorpió, kígyó, pók, pitbull... "

Ezen félelmek többsége tanult félelem. A szülőktől, másoktól elsajátított viselkedés. Már attól, hogy ennek tudatában vagy, könnyebben tudod kezelni a helyzetet.

A betegségtől való félelem addig reális, amíg odafigyelsz magadra és igyekszel egészségesen élni. De ezt sem szabad túltolni. Van egy ritka szembetegségem. Anyagcsere zavar. Emiatt egy sárgás színű anyag ülepedik ki a szemeimben, ami elfedi a látóidegek elől a fényt. A perifériás látásnál kezdődik, Lassan, de biztosan teljesen be fog szűkülni a látótér. Nincs mit félni ez ügyben. Nincs gyógyszere/gyógymódja a betegségnek.

Mitől félek igazán?

Egyszer felültem egy gondolás körhintára. Olyanra amit ferdén emelnek meg és a gondola képes megfordulni a levegőben a tartókarja csapágyazása körül. Az előttem lévő gondola üres volt és az egyik körben beállt függőlegesbe, fejjel lefelé. Nem hosszú időre, de belém hasított a felismerés, velem is megtörténhet.
A felnyitható kar nem nyúlt védelmet a kizuhanás ellen.

Két lehetőségem volt. Bepánikolok, de az nem old meg semmit. Vagy elterelem a figyelmet a problémáról. Elkezdtem nézni az előttem ülőket hogyan lehetne levadászni őket. Mikor vannak a gondolák optimális helyzetben a dologhoz.

Azóta tudom. Egyetlen dologtól kell félnem. Attól, hogy egy helyzetben bepánikolok.

Van egy érdekes tesztkérdés ami a félelemmel és annak a kezelésével kapcsolatos.
Éjszaka van. A város egy nem túl jó hírű részén kell átmenned gyalog. A járdákon nem működik a közvilágítás. Az út viszont jól ki van világítva.
A jól kivilágított úton vagy a sötét járdán mennél át a területen?
Mire alapozod meg a választásodat?