Engem egyszer nagyanyám hívott le a helyi "bucsuba", még valamikor 6-8 éves koromban. Üvöltött a Döp-Döp-Döp-Dödödöp-Döp-Döp, volt körhinta, 15 méteres minihullámvasút, meg egy rakás árús, aki a cukorkagyár minőségellenőrzésén megbukot medvecukrot árulta kilóra, vagy rossz kínai játékokat, amik közül választhattam valamit, de nagyon nem örültem neki, mert estére elromlott. Nem igazán sikerült megértenem, hogy hogy lehet a "bucsu" még mindíg egy említésre méltó dolog, de utána mindig találtam valami kifogást, hogy miért nem érek rá.