[Re:] [mephi666:] Paprikatermesztés panelban - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Rengetegen bent a lakásban palántáznak, nekem azonban még kisütött (!) talaj és kihipózott (!) cserepek mellett is volt palántadőlés egyszer. Abszolút kb. azon múlik, merről fúj a szél, négy-ötféle különböző kórokozó teszi, a gombák spórája fertőz, ergo ha kint hagyod a gyümölcsöt és megpenészedik egy idő után, akkor ezek is elképzelhetőek. De megnyugtathatlak, hogy egy mostani Dithane-os locsolásból már kb. semmi nem marad vissza, mire ennél róla (mérgező meg pláne nem), valószínűleg még szmogból is több káros anyag rakódik majd rá. Ezen kívül lehet még különféle óvintézkedéseket tenni - a legfontosabb, hogy a kis földjük teteje lehetőleg száraz legyen -, de azok egyáltalán nem bombabiztosak. Esetleg ha egy kis hígan bordói leves ("Bordói lé + Kén FW") vízzel locsolod meg, az még abszolút bio is, és talán visszafog néhány kórokozót. Valamint van még a Trifender nevű biológiai szer, amit én majdnem az egész kertbe használok (a talajra kilocsolva és sekélyen bedolgozva elszaporodik a hasznos gomba, kiszorítva a káros gombákat), ám néhány növényke miatt nem érné meg több ezer forintért.

De ahogy gondolod - ha szerencséd van, nem dől el. :)

[ Szerkesztve ]


mephi666
(nagyúr)
Blog

bízok a szerencsében :DDD

tettem fel új képet, lassan 1 hete ekkorák... munkatárs mondta, hogy 1-2 hét, mire összekapják magukat és hozzák a többi levelet és növésnek indulnak jobban


Vladi
(nagyúr)
Blog

Nem semmi kiskert. :D

Szerintem érdemesebb lett volna palántával próbálkoznod. Ezek egyébként csípős fajták?

Most kedvet kaptam én is blogolni erről. várom a fejleméyneket.

Egyébként köztes lakás nem jött szóba? Faluról panelbe nehéz költözni, nekem is hiányzik a kertes. :(

Egyébként pont erről beszéltem valamelyik topikban nemrég. A hozzáállás. ugye. :R

(#10) bambano:

A lakás elhelyezkedése a lényeg szerintem. A mi ablakunk keleti fekvésű, így 12-13 óráig nyitott ablaknál természetes fényt kapnak a növények. paprika az ninics. :D

[ Szerkesztve ]


Mr.Csizmás
(félisten)
Blog

csiposek, birds eye, es jalapeno paprikak. a kep felett van linkelve :K


#24889344
(tag)

Helló.
Szeretem a csípőset, így én is termelek csilit szinte minden évben a balkonon.
Mikor van kedvem magról, keltetem. Nem kell sok cserép, csak egyél meg pár joghurtot, a dobozuk épp megfelelő magról keltetni a palántákat. Van kimondottan palántaföld is, nem drága és a legkisebb csomagolás is elég. Majd mikor megerősödtek át is lehet ültetni a végső edényükbe.
Ősszel, mikor már hidegebb van, be szokom tenni a lakásba az ablakba, napos helyre, és van hogy karácsony tájékán is van még friss csilim.
Utóbbi időben, piacon is vettem már virágzó csilit és azt ültetem át otthon nagyobb cserépbe. Itt viszont nem tudod pontosan mit is kapsz a pénzedért.

Feldolgozással kapcsolatban. Szárítani, szárítani és szárítani a többletet, ha terem elég, mert én frissen is eszem, levesbe, gulyásba, pörköltbe, lecsóba, zsíros kenyérre aprítva egy két darabot (na ez eléggé üt, van hogy egy kis időre hanyagolom is utána a csípőset).
Szárítottból, készíthetsz fűszerolajat is, nagyszerű. Lehet tisztán csiliset is, vagy fokhagymás csilis, fokhagymás csilis borsos.
A csilis só is príma, friss csilit és nagyszemű sót összemixerelsz, de ne sokáig, nem kell por állagúnak lennie. Utána megszárítod. A só nagyszerűen elraktározza a csili aromáját.

[ Szerkesztve ]


mephi666
(nagyúr)
Blog

köszönöm! pár tipp jól jön felhasználást tekintve... nem hinném, hogy marékszám rágom a birds eye-t zsíroskenyérhez, ha tényleg megüt ilyen 100-200ezres értéket :DDD szárítva meg a lakás dísze is lehet és ajándékozni is tudunk belőle (családból sokan szeretik)


lapa
(veterán)

sógor vett ebayen valami 1000 magos jalapeno-t, pár darab kelt ki belőle odakintre elvetve. aztán ami kikelt, annak talán nem volt elég a napfény, mert végül se nem zöldült, se nem feketedett. ugyanott a zöld vékony csípős termett rendesen.

ez utóbbi talán érdekes szempont lehet a korlátozott fényviszonyok kapcsán.

lehet amúgy kapni kiteket, amivel akár a szekrényben is lehet paprikát termeszteni haha.


girátor
(csendes tag)

Helló!
Én is idén kezdtem ezt a hobbi-párkány kertészkedést erős paprikával! Két különböző fajta, bár fogalmam sincs, hogy pontosan mik :D
Nem csináltam velük eddig semmi különöset, adott volt két cserép, meg innen-onnan kapott szárított cicap*cse paprika, azoknak a magjait veteményeztem el 99Ft-os spar virágföldbe. Majd erősen megritkítottam őket 2-2 erősebb hajtást hagytam csak meg, de gyanítom ketten egy cserépben sokan lesznek, úgyhogy újra feleznem kellene őket, csak még nem volt szívem hozzá..
Az a baj, hogy elég alacsonyan lakom és napi 2-3 óránál több közvetlen napfényt nem kapnak :( éjszakára berakom őket meg ne fázzanak, aztán reggelente mennek vissza fényt legelni. Kb hetente kapnak pár deci vizet, de így is mindig nedves földjük.
Valamivel korábban veteményeztem őket, mint te, s jelenleg így állnak a kis barátaim:
(sör csak az arányok végett, illetve önnön saját örömöm szolgálatára van rajta:) )


mephi666
(nagyúr)
Blog

hello!

most frissítettem képeket, jól állnak a te paprikáid is... enyémek szerintem több vizet kaptak, ezért magasabbra nőttek, nyurgábbak/görbébbek és kevesebb a levelük... nálam kb 7-8 órán keresztül kapják a napot az ablakon keresztül, elég gyakran forgatom is őket, mert estére mindig az ablakra néznek


vbbb
(őstag)
Blog

paprika_01_majus
paprika_02_junius

Itt vannak az én aranyoskáim, teremnek izomból. Egyébként októberben ültettem a magokat és ez lett a végeredménye. Jövőre paradicsomot is akarok. :K


mephi666
(nagyúr)
Blog

na, ezek tényleg szépen állnak :) mekkora cserépben tartod őket? azon aggódok, hogy a 40centis balkonláda kicsi lesz 4 tőnek... van aki azt mondja, hogy elég, de nem tudom... mostanában érik el szerintem azt a méretet, hogy a végleges helyre lenne érdemes ültetnem őket... milyen gyorsan nőttek nálad?

ha sikeresen alakul a paprika és nem fog ki rajtam, akkor pár tövet megtartok, többit családban elajándékozgatom és más növényekkel is próbálkozni fogok :K szinte semmibe nem kerül, csak kis odafigyelésbe, az eredmény miatt pedig bőven megéri


vbbb
(őstag)
Blog

Egy 18 cm széles és 55 cm hosszú virágláda az otthonuk az ablakban. Eredetileg három fele volt elosztva, fajtánként a 3-4 mag ültetésnél. Amiket középre ültettem azok keltek csak ki, de jobb is így, mert van elég hely a két tőnek.
Egyébként amikor elkezdett sütögetni a nap április tájékán, akkor indultak meg jobban. Előtte befőttes üveget majd 2L és 5L-es műanyag palackokat használtam mini melegház gyanánt ahogy szépen cseperedtek.
Gondolom nem mindegy milyen időszakban vannak elültetve a magok, de az enyémeknek kellett 6 hónap, hogy megmutatkozzanak az első virágok. Van ahol azt olvastam, hogy érdemes óvatosan ecsettel porozni, de szerintem felesleges. A bibe és a termő is benne volt a virágokban nálam. Szóval nem csináltam semmit és lett eddig 25 izmos erős paprika.
És még mindig terem, hozza a virágokat, bújnak ki az apró termések meg bokrosodik, új hajtások mindenfele. Ezeket vissza is kell néha vágni, ritkítani meg a virágokból is leszedegetni, hogy a termésre fordítsa az energiát a növényke.
Minden nap permetezem állott vízzel, minden másnap tápoldatos víz olyan 7dl körül. Fordítgatni és érdemes, hogy minden felől érje a nap, szép mérges zöldek legyenek a levelei. Na meg érjen a finomság. :)

Vannak évelő fajták, remélem én olyat ültettem...később áttelepítem egy nagyobb cserépbe.


mephi666
(nagyúr)
Blog

kicsit szétpakoltam a palántákat már a végleges helyükre... remélem a camel-es henger elég lesz, de könnyen át tudom rakni nagyobb cserépbe, ha mégsem :K a ládába pedig 3-nál többet nem hagyok... a birds eye chilik most kezdtek igazán megindulni, azokat is ritkítom kicsit, hogy hárman maradjanak... durva, mert otthon nem tűnik fel napról-napra mennyit nőnek, de így heti frissítésbe látszik már a képeken... ebben a nagy melegben már napjában 2szer öntözöm őket, mert késődélutánra kiszárad a földjük és lekókadnak

...valami virágállványt kell szereznem valahonnan, mert már most egyértelmű, hogy az ablak-függöny közt kevés lesz nekik idővel a hely


mephi666
(nagyúr)
Blog

upoltam pár képet most is: épp 2 hónap telt el a veteményezés óta... most kezdenek már egy ideje oldalirányba is ágakat hozni a palánták... a jalapeno-k elég nyurgán nőnek, míg a bird's eye úgy néz ki sokkal kisebb és dúsabb lesz :K

ami érdekes: múlt nyáron kaptam barátnőmtől egy kaktuszt, ami mellett volt egy kicsi elevenszülő növény... a paprika vetésekor áttettem őket egy kicsivel nagyobb cserépbe és cserébe most már kezdi hozni az utódait :DDD


looser
(addikt)

Üdv Topiclakók!

Nemrégiben csaptam bele az otthoni (kispesti panel) chilipaprika 'termesztésbe'; négy fajta magocskát rendeltem az Ebayről, ettől a cégtől, de igazából csak kinézet alapján :-)
Egy ideje barátkozom velük és igazán elragadóak. Meg persze hiányzott egy kis élet a szobámból. Két hete ültettem, s bár azt írja a cég az Ebayes oldalán, hogy 10-21 nap a kikelés ideje, jó részük kibújt a héten. Olyan kis ártatlanok, de amit teremnek majd, az oda fog ütni rendesen :-)
Ezeket a fajtákat ültettem: Bhut jolokia chocolate, Patio fire, Serrano purple és Little elf.
Tudom, hogy elég későn lettek ültetve (max. májust ajánlják), de azért itt folyamatosan meleg van és legfeljebb felkapcsolva hagyom nekik a villanyt, ha már rövidülnek a nappalok :-)
Még egy, ez a cikk érdekes és sok mindent elmagyaráz, pld. az egyik kolléga által fentebb írt jelenséget is, mely szerint a haragos zöld nem a legjobb dolog, pedig itt látom a képeken, hogy milyen szépen teremnek a növényei, szóval lehet, hogy nem kell mindent készpénznek venni.
Idézet: "Ha erősen, haragoszölden pompázik, a hobbikertész boldog. Pedig ennek is jelentéstartalma van, és az nem jó. A növényeink vagy túl vannak táplálva, vagy kevés a vizük."
Feltehetőleg nem egy ördöngősség a paprikanevelés, szóval én annyira nem izgulok, mivel kb. hasonlóak a körülményeink és látom, hogy milyen szépek a Ti növényeitek. Még visszanézek időnként :-)
Köszi a topicért mephi :)


mephi666
(nagyúr)
Blog

szívesen és üdv itt :) szerintem a túltáplálás miatt ilyen zöld, adtam nekik muskátli tápoldatot bőven és azt mostanában lejjebb vettem... a víz szerintem elég, mert reggelente mindig adok nekik, délután 3-4 körül még nem kókadoznak amikor hazaérek, de ha nagy meleg van, akkor később már kezdenek és akkor megint kapnak keveset (gyorsan feltámadnak utána)

ami rosszabb jelenség volt, hogy elhullott sok virág (utánaolvastam és a túl sok tápoldat lehetett itt is a ludas, vagy hogy nem repült be elég bogár az ablakon beporozni őket? :D ), pár napja meg már át szoktam ecsettel porozgatni minden nap a virágokat és 1 nagyobb, 2 kisebb termés már tuti lesz a jalapenon... a többi meg majd jön sorban

ami viszont bukó lesz: vettem madarasteszkóban egy kisebb chilibokrot, ami tele volt terméssel, most is érnek be rajta a paprikák és egyúttal száradnak a levelei nagyon... :( nagyobb cserépbe ültettem, kapott tápoldatot, de szerintem miután beérik rajta minden, ki fog dögleni (új virágokat/hajtásokat se hoz)


lapa
(veterán)

nagyon szépen alakulnak. nekem a szemiramisz függőkertben semmire nem mennek a fűszerpaprikák, a dzsungelben próbálkozik a pár tő, amit még palántaként vettem (azok sima tévék). azokon már van pár 5-6 centis termés.


looser
(addikt)

Igazából kicsit nyugtalankodom, mert nem akarnak nőni, napok óta kb. 5-7 cm-esek, de tápot még nem adtam nekik. A Capsaicin.hu oldalon olvastam egy sráctól, aki egészen spéci talajt tett a növényei alá (itt az ötödik bejegyzés), de mondjuk túlzásokba sem akarok esni, nem tudom, hogy ezek mennyit jelentenek a növénynek élettani szempontból, tényleg ilyen-e a tökéletes talaj a chilinek.
A mulcsot ajánlották, de odáig még el kellene jutnom, hogy egyáltalán átültetésben gondolkodjak. Szóval lehet, hogy elkezdek majd beleőrülni és minden szirszart, bioizét megveszek, mert igazából a termesztése ezeknek a növényeknek van annyira (ha nem jobban) élvezetes, mint a fogyasztása :-))
Múltkor pár napja lejárt Tabasco szószt vettem az Orczy úton egy cba áruházban, darabját 99 Ft-ért és nagyon ízlett (füstös; Tabasco Chipotle 60ml), bár egy kicsit ütősebbre számítottam. Nyilván hozzászokik az ember egy idő után, de szerintem 5000-es erősségűnél magasabb paprikát még nem ettem, bár nagyon furdal a kíváncsiság :-)
Ez az ecsetes beporzás nekem új volt, de érthető, mivel ők is tudnak simán egymás között keveredni, ezért, hogy az ember ne alkosson új hibrideket és növelje feleslegesen a fajok számát (bár izgalmasan hangzik ez is :-) ezért érdemes ecsetelgetni. Első közben mindenképpen eredeti fajokat szeretnék szüretelni, már ha eljutnak a drágák odáig...

[ Szerkesztve ]


mephi666
(nagyúr)
Blog

#37: köszönöm :)

nekem is megálltak az elején 1-2 hétre teljesen... utána viszont kegyetlenül belendültek... ez szerintem normális :K én is imádom a csípőset: néha "beteg" leszek tőle másnapra, de kíváncsi vagyok, hogy ez attól lehet-e, hogy a boltit mindenféle vegyszerrel kezelik? van hogy marékszámra zabálom és semmi bajom, máskor pedig néhány gyengébb pepperoni és másnap végem... anyósjelöltnél ettem nemrég sárga habanero-t, ami elvileg 100-300ezer közötti (mint a birds eye lesz) és az rendesen égetett... nem az a fajta, amit eszegetsz és idővel egyre jobban elkezd marni, ez azonnal pofáncsapja az embert :D egyébként egzotikus, finom íze volt (lehet majd szerzek ilyen magokat is)

úgy csináltam, hogy egy balkonládában vittem át barátnőmékhez 3jalapeno-t meg 2 tő birds eye-t, hogy náluk az erkélyen mennyire fejlődik? (ott is virágzik már szépen meg növekednek lassan a termések... virághullás pedig nincs) ...alig fértem már egyszobás panelban tőlük: így is teli az ablak paprikával :D azon gondolkozok, hogy egyet belerakok egy 17centis cserépbe és kirakom a lépcsőfordulóba, hátha rákapnak a szomszédok :D nagyon várom már az első "szüretet": már nagyobb a termés, mint egy makk... szerintem jövő hétre teljesen jó lesz már

később lehetne olyat is csinálni, hogy összebeszélni páran, venni a webshopból több fajta magot is (ahonnan ezek is származnak), amiből 10-12 van egy zacsiban és szétosztani egymás közt... 200-500ft közt láttam a magok nagyját, de 500ft-ot felszámolnak postára, amit sokallok... ha 3an összeállnánk, akkor 5féle drága magnál is kicsivel több, mint egy ezresbe fájna mindenkinek és átlagban 3/2 valószínű, hogy ki fog kelni :K (meg elég is lenne nekem annyi: 10-12tő rengeteg)


looser
(addikt)

Benne vagyok a magrendelésben, de a sajátomból is szívesen adok; fenti cégnél egyébként 1 fontra jön ki egy csomag és újabb 1 a szállítás, bélelt borítékban, változó magmennyiséggel (ezt írják is), de láttam a vaterán is árulnak különféle emberek. Lehet, hogy utóbbiak is jó magokat adnak, de nekem ez a bolt teljesen rendben lévőnek tűnt.
Szóval a Bhut jolokia chocolate-ból csak 10 volt, ezeket elhasználtam, de a többiből van. Apropó, ma kaptam egy kollégámtól egy zacskó paprikát (úgy 15 darabot), szerinted ez milyen fajta lehet (lent képen)? Mivel nincsenek tapasztalataim, megsaccolni sem tudom, mekkora a SHU értéke. Csíp, de nem veszettül, lehet, hogy ő is már össze-vissza keveredett? :-)
Amúgy azon gondolkodom, hogy szerte a környéken ültetek el paprikákat, olyan jópofa lenne, ha gyomon és virágokon kívül valami hasznos is nőne, amiről bárki szedegethetne. Időnként rájuk néznék, meglocsolgatnám :-))

üzenetek