elválik, a bíróság mindent a nőnek ítél + egy jó zsíros gyerektartás
bocs, ebben a kérdésben ez a véleményem

Jó dolgokat fogalmazol meg végig a beszélgetésekben. Tetszik, és javarészt egyet is értek Veled.
Tildy felvetései is jogosak, és elgondolkodtatóak. Ezek szürkítik az amúgy nagyon sarkított nézeteket kicsit.

Ebben a hozzászólásodban az utolsó mondathoz fűznék hozzá:
A párválasztásnak mindig megoldó céljai és okai vannak. Ezek a tudattalanban gyökerező problémák irányította mechanizmosok, és kivédhetetlenek. Egy párkapcsolat addig fog működni, amíg a két fél képes arra, hogy egymás tudattalan problémáit tudatosítva megoldást leljen egymás között, egymással kart karba öltve, ill. a másiktól tanulva önállóan. Ahol az egyik fél túlfejlődi a helyzetet, és a másik fél képtelen hozzá fejlődni, ott krízis keletkezik, majd ha a krízisben a lemaradt fél nem tud tovább lépni, akkor törés következik. Ilyenkor vonódnak be újabb szereplők a történetbe, hogy segítsék, támogassák a fejlődést. Ezek is általában tudattalan szinten zajlódnak, és csak minimális részük fogalmazódik ki egy átlagos önismereti szinten.
Egy részről ezért nem hibás egyik fél sem, más részről így mindkét fél 100%-ban felelős a történésekért. Ha így tekintenénk minden párkapcsolatra, akkor nem kergetnénk magunkat hazugságokba, nem ámítanánk egymást, és harag nélkül tudnának elválni útjaink.
A fentiek alapvető lélektani tények. Valaki vagy belátja ezek törvényszerűségeit, vagy hosszan szenvedni fog, és folyton másokat okolni, míg újra és újra ugyanabban a helyzetben - azaz párkapcsolati szituban - találja magát, hogy ezen keresztül megértse, mit is kellene végre megtanulnia, megfejlődnie, meglépnie.

[ Szerkesztve ]

Nem szeretem használni ezt a szót , hogy a sérült fél ( inkább azt mondom , aki jobban szenved) , de szerintem aza fél, könnyen eshet abba ahibába , főleg ha nem rendezte el magában a dolgokat, hogy próbál valami kapaszkodót keresni. Ha épp kapcsolat az, akkor kapcsolatot. Aztán persze ez nem old meg semmit, de erről mintha PArci is írt volna.

Amúgy Orsinak igaza van, rettentően sarkítunk. De még a sarkításokban is ott vannak a különböző sarkítások.

Pl. A modern nő kifejezés is mennyi mindent takarhat, attól függően ki mire asszociál a szó hallatán. (hupsz lehetnek sztereotípiák is)
nézzünk párat:
1) tipikus plázacica,szőkehaj, manikűr műköröm, mopsz vagy csivava a hóna alatt, természetesen kigyúrt kopasz gazdag csávóval
2) karrierista szingli aki átgázol mindenen és mindenkin
3) munkájának élő nő, aki a háztartási dolgokat nem igazán kedveli
4) a férfias nő
5) olyan nő, aki megtalálta a boldogságát munkájában családjában, aki felismerte, hogy az élet nemcsak a konyhában , vagy a szennyes ruhák közt élet, hanem az élet az , amikro az ember a munkájában is, és otthon is sikeres. Azaz boldog család várja, foglalkozik a gyerekekkel,de nem rendeli alá magát kötelező konvencióknak (azaz részben szabadsága van ), elvárásai párjával szemben és viszont mértéktartóak, nem erőltetnek egymásra semmit

Még mindig azt mondom: zsáka foltját.

sztem a 2-3-5 keveréke vhol, nekem ezt jelenti.

A modern nő fogalma egyébként - ahogy mondod is - szubjektív, hogy kinek mit jelent. A modern nő, nem biztos, hogy a külsőségeknek élő, karrierista, szingli vagy esetleg a butácska liba. A modern nőnek haladnia kell a korral. A modern nő becsülje magát, legyen határozott, adjon magára (időnként elmegy fodrászhoz és kozmetikushoz, de nem ez az életcélja), legyen sokoldalú és mérhetetlenül türelmes.

Az 5-ös egy kiegyensúlyozott kapcsolatban élő nő. A kiegyensúlyozottság mindegyik fél számára szabadsággal, de felelősséggel is jár.

Én csak összeszedtema topicban "megjelenő" modern nő értelmezéseket

Engem az érdekelne, milyen a nem modern nő? Elmaradott? Konzervatív? Klasszikus?
Egy modern nő mivel több, vagy kevesebb a többi nőnél?
Szerintem az igazi modern nő ötvözi a klasszikust, a konzervatívval, és a haladóval. Ettől modern. Igazi eklektikusság. Persze, ezt a férfiak alapvetően kaotikusságnak, hisztinek és szeszélynek titulálják, de ők ezt abszolút nem értik: férfiból vannak.

A modern nő számomra is azt jelenti, aki a mai korban él, de vele együtt fejlődik, változik, a hagyományokat nem felejti, hanem tiszteli és ápolja - és persze azt teszi magáévá, ami neki szimpatikus -, és a klasszikus női szerepekben (is) jól érzi magát.

Kérdés, kinek mi a hagyomány és tradíció...

Szerintem abból fakadnak a félreértések, hogy mindenki hoz otthonról egyfajta hagyományt és erkölcsséget, ennek megfelelő párt óhajt a magáénak, közben pedig bizonyos józan keretek - szükséges és elégséges - kimaradnak a játékból. Így a fogalmi értelmezések elcsúsznak egymáson, és a két fél elvárásai és igényei - mind egymás, mind önmaguk felé - nem találnak közös pontot. Általában ez vezet konfliktushoz...

Én azt tartom legnagyobb problémaforrásnak, hogy nincs egy olyan mag-hagyomány, mag-igényszint, amit tradícionálisan mindenki a magáének képes vallana ebben a modern civilizációban. Ettől van széttartás és nem összetartás. És hogy ennek legaktívabb gócpontja a párkapcsolat, de kigyűrűzik a probléma társadalmi, politikai és gazdasági területekre is, már csak részletkérdés...

Kinek mi? Bizony ez egy fogós kérdés.

Az a tapasztalatom, hogy sokak számára a hagyományok megtartása egyfajta ellenszenvet szül. A hagyományt rögtön egy felejthető rossznak gondolják, mikor is kilépnek a szüői házból, és önálló életet kezdenek. Nincs igényük rá, hogy hagyományokat ápoljanak.

Majd folytatom tovább a gondolatmenetet, de most mennem kell.

Szerintem első körben : jól kell éreznie magát a bőrében.
Másodsorban Ha van párkapcsolata akkor abban, ha nincs akkor meg úgy.
Konzervatívizmusnak is vannak lépcsőfokai , sőt. Konkrétan mire gondolsz? Tradíciók?

Én amúgy nem modern nőnek azt a nőt tartom, akinek élete csak a család , és csak annak él - persze 50évesen majd ki fog bukni , hogy ő tulajdonképpen csak a családja rabszolgája volt , miközben a férj öüsszeszed valami fiatalabbat , aki pl. karban is tartja magát - azon kívűl pedig nem létezik más. PErsze ezt is lehet talán megfelelő módon tenni, de ahhoz igensok türelem kell . Tehát én spec nem modernnek ezt az gyerekekkel otthonmaradós, elhízós, család rabszolgájává válós nőt hívom. ( és ehhez persze társul nem ksi konzervatizmus az élet egyéb területein is)

Igen, csak közben az a csapda ebben az egészben, hogy a tudattalanba integrált szülőktől átvett normák, és probléma források automatikusan megjelenítik a párkapcsolatban mind az igényeket, mind a tudattalan párválasztás során a probléma felmerülését és megküzdésének lehetőségét. Ergo a szülői tradíciók egyszerűen kivédhetettlenek az utódok számára. S ha ez valakinek gond, és nem tudja meghaladni, nem tudja átértékelni, tapasztalatokkal cáfolni avagy igazolni, majd újraintegrálni az adott hagyományt, az adott normát - ez kamaszkorban a legintenzívebb és látványosabb fejlődési krízis -, akkor egész életében újra és újra bevonzza majd ezt a problémát provokáló tényezőket. Ha nem a párkapcsolatában, akkor külső kapcsolataiban. Mert akkor lesz egy olyan főnöke, kollégája, beosztottja, haverja, akárkije, akitől nem tud megszabadulni, és szembe kell néznie azzal, hogy pont olyan, mint az apja, anyja, nagyapja, nagyanyja, akit ezért és ezért nem szeret, vagy szeret. S ez addig szüli a feszültséget, amíg az illető belül meg nem békél ezzel a látszólagos ellentmondással...

S amikor itt vitázunk ezekről a kérdésekről apalpjaiban nem teszünk mást, mint választ keresünk - azaz megoldást -ezekre a belső konfliktusokra: milyen hagyományokat és normákat tartsunk meg, és mikben újítsunk. S aki újító, az miért piszkálja az én régimet. holott nem is kellene hogy piszkálja. Ez az én életem, az meg az ővé. mindenki úgy éli, ahogyan neki jó. De mégsem jutunk el erre a pontra. Vajon miért?

És ha valaki elhízva, csak a családjának élve teljesedik ki? Az nem modern? Holott lehet, hogy a legfelszereltebb konyhája van a világon, a gyerekeit a legmodernebb elvek szerint neveli, reform konyhásan étkezik, és naprakész a világ dolgait, tudományait, és mesterségeit illetően? Egy modern nő kritériuma az, hogy mivel foglalkozik? Szerintem ez mind puszta formalitás. A modern nő az, ahogyan foglalkozik azzal, amit tesz, és halálosan mindegy, miben leli meg önmagát.

Ezt feltétlenül olvassa el mindenki, aki érteni szeretné a nőket:
Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők.

Ebből kiindulva lehet kikerekíteni egy értelmesebb beszélgetést a nőről, és annak modernitásáról. Mert azt hiszem, sok dolog keveredik itt.

[ Szerkesztve ]

"Innentől hogy várhatjuk el a nőktől, hogy fiatalon gyereket szüljenek, hogy életüket a családnak szenteljék? Hiszen a mai férfiak jelentős része gond nélkül otthagyja családját egy jobb fenékért vagy egy szebb mellért. A nő pedig kiszolgáltatottá válik azzal, ha fiatalon, diploma nélkül gyereket vállal, ha nyelvek helyett főzni tanul."

Talán nem minden nőnek ilyen pasikat kellene kergetnie:

!

Van nagyon sok normális pasi akit magasról leszarnak a nők, mert huh nem olyan jóképű, vagy huh nem olyan izmos, vagy huh nem gazdag, de ettől lehet még normális szerető apa, csak momentán a megismerésig el kellene jutni, nem pedig lerázni mint egy szalmaszálat!
Innenstől vessen magára minden nő Mivel minden esetben A NŐ VÁLASZT!

[ Szerkesztve ]

Szerintem mindenki megtalálja előbb-utóbb a párját, és meg is érdemli majd azt...

Felteszek egy kérdést:
Hogyan várod el a nődtől, hogy legyen ápolt, feszes bőrű, sportos, egészséges életmódot élő, egészséges, jól szituált, önmagáról gondoskodni tudó lény, ha közben Te magad nem teszed meg önmagadért ugyanezeket?

A kérdésben az E/2 általános alanyt jelöl, ergo mindenkinek feltehető. Ennek ellentetje is.

S ugyanez vonatkozik minden egyéb elvárásra is.
Amit elvársz a másiktól, de Te magad nem cselekszed meg, az mennyire jogos? illetve, ha a másikkal úgy kezdtél, hogy ismerted az ő tetteit, önmagával szemben támasztott elvárásokat, miért akarod megváltoztatni?

De lépjünk tovább:
Bizonyos elvárásoknak miért akarsz megfelelni? Önmagad miatt, vagy mert másoknak csak így tudsz megfelelni? Vajon az emberek miután megszerezték az "igazit", miért kényelmesednek el? Miért nem maradnak igényesek és figyelmesek? Mind egymással szemben, mind önmagukra vonatkozóan?
Akkor itt a tettek eszközök voltak egy cél elérése érdekében, nem pedig belső önmagunkkal szemben támasztott igények. Akkor viszont ez színjáték volt: eljátszottuk a szerepünket addig, amíg bele nem tudtunk kerülni egy másik szerepbe: férjébe, feleségébe, apáéba, anyáéba, stb. S innentől? Miről szól az új szerep?
Barátnőt, szeretőt, menyasszonyt veszel feleségül, nem pedig feleséget. Ez itt a logikai csapda!
Erre mondják a bölcsek: "Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!" S hogy "A vér nem válik vízzé."
Ugyanakkor, nézd meg a lányát is, jó alaposan: próbáld ki, milyen vele élni napra nap, és tégy bizonyosságot a legrosszabb pillanataiban tanúsított cselekedeteiről. Ha azt elbírod, onnantól döntehtsz szabadon, ilyen nő kell-e neked.

Ez vonatkozik a női oldalra is.

S közben vagy összecsiszolódtok, vagy nem.
De nem szaba elfeledni, hogy egy olajozottan működő gépezetben is összeillenek a fogaskerekek, és nem térnek el egymástól nagy mértékben, különben a nagy fogak a működés közben előbb-utóbb leforgácsolják a kicsiket, így a rendszer alapelve sérül, majd a sima felületeken túl nagy lesz a csúszás és surlódás, és a rendszer alapjaiban válik használhatatlanná. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem betörni kell a másikat egy kapxcsolatba, hanem vagy beleidomulunk egymás életébe rugalmasan, és sérülések nélkül, vagy nem érdemes erőltetni, mert a vége pusztulás. Ez meg senkinek nem célja.