Elolvastam Viktor fölismeréseit a modern nőkkel kapcsolatban, valamint Bocha hozzászólását is. Mindkét írás nagyon időszerű és általános társadalmi érvényű gondokat feszeget, ezeket szeretném most megtoldani újabb adalékokkal. Gyorsan hozzáteszem csak gondolatébresztő dolgokat szeretnék mondani, s remélem másokat is foglalkoztatnak az alábbiak, amelyek már régen nem a mai lányok és nők elkorcsosult szokásairól szólnak. Mielőtt élesszemű hölgyek megmarnának azt is hozzáteszem, hogy mondandóm mindkét nemre vonatkozik, hiszen a férfiak is ugyanabba csapdába estek mit a nők, legfeljebb mások a tünetek.
Kik alakítják ki a társadalmi értékeket? A társadalom maga? Az emberek tömegei? Aligha. Gondoljunk csak a ruhadivatokra. Ezek sem maguktól alakulnak, hanem Párizs környékén (a világdivat fővárosa) Divat Diktátorok határozzák meg az elkövetkező évek ruhadivatait. Ezek tagadhatatlan tények. Ezeket az irányzatokat átveszik a lapok, tévék, iparágak, s máris ott vagyunk, hogy sugallt, ránkerőszakolt minták alapján öltözködnek az emberek. De nem is tehetnek mást, hiszen a boltokba csak ezek az „egyenruhák” kaphatók mindenütt. Ugyanez volnatkozik az ízlésekre, vásárlási szokásokra, olvasási, kulturális, tájékoztatási szokásokra is. Mindent készen löknek az emberek orra elé, az egyenkonyhából. Mert itt – ebben a globalizált mocsokráciában – csak egyenkosztra (hamburger és társai) vagyunk utalva. Akárcsak a kommunizmusnak nevezett korszakban. Ott is mindenből csak egy volt. Most is – minden látszat ellenére – csak egy közül választhatunk. Mert olyan bebetonozott monopóliumok alakultak ki, amelyek vasmarokkal diktálják azt: mit tehetnek az emberek és mit nem. Ők persze közben szabadságról és emberi jogokról papolnak. A valóság azonban egészen más. Ugyanezt kapjuk a tévékben és rádiókban is. Bárhova megyünk ugyanaz az idegen szemét szól a nagy bevásárlóközpontokban, hogy még jobban elkábítsák az embereket. Akikre csak a fogyasztást bízták. Hogy miből éljenek? Honnan szerezzenek pénzt? Milyen világnézetet és erkölcsöket valljanak? Ezzel a Nagy Átverők nem törődnek. Őket csak a bevétel, a nyereség és a fogyasztás érdekli. S akinek ez nem tetszik, az sem kap mást, bárhová szeretne elmenekülni. Ezek a rideg tények. Most fölmerül mindenkiben a kérdés, hogy van-e megoldás? Mit tehet az egyes ember, hogy ebből a rideg, embertelen világból (Madách Imre: „falanszter”) kimeneküljön? Elég sokat. A helyes döntés mindenkire rá van bízva. Nem köteleznek senkit sem erre az életmódra. Lehet nemet is mondani. Most nem akarok recepteket mondani, de valahol a cselekvés a gondolkodásnál kezdődik. Ez a mai világ nem viseli el a gondolkodó embereket. Pedig a gondolkodás nem is kerül pénzbe. Ez a globalizációs társaság, akik a hatalmi, közvéleménybefolyásoló székekben ülnek azon vannak, hogy a tömegek ne gondolkodjanak, mert akkor könnyebben lehet őket terelni és fogyasztásra kényszeríteni. Ám egyre többen vannak olyanok – nem is kevesen -, akik egymást keresik és megtalálják azokat a közösségeket ahol magyar értékrend és magyar erkölcsök szerint tudnak gondolkodni és cselekedni. Tehát a társadalmi értékrend kialakítása az tőlünk, mirajtunk, magyarokon múlik. S erre megannyi gondolkodási, szervezési és cselekvési lehetőség adódik. Nem kötelező beállni a sorba, az egyenkonyhába...Arra szeretnék utalni, amit Bocha épp hogy csak érintőlegesen jelzett, hogy a korábbi korokban, századokban, egészen a háború előtti időkig a magyar társadalom közösségi értékrenden alapult. A magyar közösségek értékrendje évezredeken, évszázadokon át hagyományozódott, öröklődött át és mindig az adott kor követelményeihez tudták ezket igazítani, tehát mindig tudtak haladni a korral. Ez a hosszú folyamat szakadt meg 1945-ben, amikor olyan idegen kényszerzubbonyt húztak ránk, ami mind a mai napig is tart. Az senkit se tévesszen meg, hogy fél évszázadig kommunista rendszer volt nálunk, most meg úgynevezett demokratikus rendszer. Egykutya. A lényeg azonban mit sem változott, idegen értékrendek uralkodnak Magyarországon, mind a politikai, mind a gazadsági és mind a kulturális életben. Nem kevesebb a kötelességünk mint az, hogy ezt az idegen kényszerzubbonyt lerántsuk magunkról és újra magyar módra éljünk.