üzenetek

hozzászólások


gliskard
(senior tag)

Szerintem Zuckerberg nem sokáig fogja magyarázni a bizonyítványát, várhatóan a részvényesek megpróbálják lecserélni.

Láthatóan Mark és csapatának eredményes munkája nyomán a FB a fiatalabb korosztályokat nem tudja megszólítani, felhasználóvá tenni és rajtuk keresztül konverziót hozni a hirdetőknek.

A felhasználói bázisukról nem nagyon adnak ki információt, de a hirdetési adatok alapján egy ideje probléma, hogy a felhasználói bázis jelentős része finoman szólva nem a vásárlóerővel rendelkező rétegből kerül ki. Ráadásul az iOS változásai pont ennek a szegmensnek a targetált elérhetőségét kaszálta el.
Például nem véletlen, hogy az usa-ban például a pénzügyi és biztosítási szektor a FB helyett a Ld-re fókuszál inkább, a covid még inkább felerősítette ezt a folyamatot.

Komolyabb átalakítás nélkül nem tudják elérni sem a fiatalabb réteget, sem pedig a fizetőképesebbeket. Nagy átalakítás pedig mindenképpen lemorzsolódással is jár.
Kicsit olyan mintha Mark Meta Zuckerberg és csapata nem tudná eldönteni, hogy mi a fontosabb – magas user szám vagy a minőségibb user bázis. Mert a kettő együtt már nem működik.
Feltehetően működőképes stratégiájuk sincs ennek a kezelésére, különben nem indultak volna a VR/AR irányba.

[ Szerkesztve ]


#56573440
(nagyúr)
Blog

Két párhuzamos folyamat a világegyetem tágulása és a forint inflációja attól még nincs közte semmi ok okozati összefüggés. A meta azt akarja hogy ugy lásd a terméket mint menekülő út. A történet ennyi. Emberek menekültek sok mindenbe a kezdetek óta kb, tudatosan vagy tudat alatt, online és offline. És?

A Nokia hasonlat pl most is tök jó csak nem úgy ahogy használod. Az teljesen jól megmutatta, hogy mi történik akkor, ha a paicvezető mamut, aki bármit csinál csak nyerni tud kb benéz valamit de csúnyán. Amikor már látták hogy baj lesz, összeállítak a másik nagy mamuttal aki soha nem veszíthet. Aztán veszítettek.

Most is számolatlanul ömlik valamibe a pénz amit úgy igazából nem tudnak definiálni, és ha ez igy megy tovább, de nem lesz rá kereslet az nagyon rossz hír lesz cukorhegynek, mert az sok mindent vihet magával. És egyelőre a vr az nagyon nem mainstream, anélkül meg semmit nem ér az egesz. Előre próbálnak menekülni és mindenféle vízió meg ígéret mentén magyarázni hogy miért égnek el milliárd dollárok.


hcl
(félisten)
Blog

Mondjuk a Nokaj bedőlés nem volt teljesen véletlen (mint egy korábbi munkahelyemé is amúgy, hasonló módon).
Volt egy jó elemzés erről a Logouton.


DraXoN
(addikt)
Blog

Amíg a VR kényelmetlen, kompromisszumot igényel és helyhez kötött, addig nem fog elterjedni (akármennyire is szeretnék).

Ha lesznek olyan szemüvegek, kontaklencsék, "agybavetítőgépek"* amik 1-2 napot kibírnak, nem igényelnek "extra" odafigyelést, és mindenütt lesz tartalom (egyfajta "extended reality" szerű megvalósítás), majd befognak "szopódni" az emberek a VR-be ... de addig max érdekességnek jó, de ahhoz viszont marad rétegtermék ami nem fog sose elég bevételt termelni.

Az viszont ha sokat vetítik előre a gazdasági visszaesést és válságot (a különböző vállalatok), akkor tényleg jönni fog. De nem azért mert valami (bármi) is indokolná feltétlen, egyszerüen bepánikolhat a piac és magának gerjeszthet egy ilyen jelenséget.. csak óvatosan a szavakkal kérem.

*agybavetítőgép: vannak erre kísérletek, jelenleg kb annyit tudnak elérni, hogy megfelelő frekvenciájú rádióhullámmal hangokat (bár inkább zaj) vagy fény/árnyék szerű jelenséget vélnek élszelni ezzel kapcsolatosan.. gyakorlatilag az érzékszerveket megkerülve távolról "beírják" az információt az agy azon területére ami feldolgozná a látott/halott dolgokat (úgy még 50-100 évre tenném a létrejöttét amíg használható nem lesz).. ez persze fordítottan is lehetséges, távolról "olvasni a gondolatokat".. de nagyon távoli, hogy értelmezni is lehessen a dolgot, nincsenek konkrét biztos eredények, így a pénzt sem pumpálják ipari mértékben a területbe.. addig ott is legalább kellhet egy 30-60 év (olvasni előbb lehet majd mint "beírni")..
De nyílván való az első ilyen cuccok akkor is fizikai kontaktot fognak igényelni. Vezeték nélkül még még inkább "állom" egy ilyen fajta lehetőség. De nem kizárt az agyba ültetett cucc és az ember "kíborg" szerű léte (bár lehetnek ott problémák a kilökődéssel)... mondjuk gerinc sérülés esetén már vannak eredményes ilyen "toldások", ugyan így végtag implantátumokkal. De azok nem igényelnek olyan pontos olvasást... és kvázi hiába olvas valamit a készülék alapból kalibráltan, akin elvégzik az ilyen beültetést újra meg kell tanulni irányítani... úgy kell gondolkodni a területnek, hogy a gép is értse... de ez némi gyakorlással lehetséges (de gyakorlatilag ez azt jelenti mind máshogy gondolkodunk csak hasonló terülten van ez-az, de nem ugyan úgy, így még inkább nehezebb a pontos olvasás és "beírás").

Cyberpunk világa még messze van.

[ Szerkesztve ]


nullpoint
(senior tag)

Ez a bizonyos nagy filozófus Lukács László? :D


Apollyon
(Korrektor)

Jelenleg az tartja vissza a VR-t, hogy atomgép kell hozzá ami elég költséges, plusz még maga a VR is némileg költséges, bár a Quest 2 pont az olcsóbbak közé tartozik.

Volt is alkalmam kipróbálni, egyáltalán nem olyan amit mondasz, pont, hogy a Quest 2 már wireless, nem kell konstans a gépen lennie, mondjuk kb. 2-3 óra alatt lemerül. Én is szkeptikus voltam, mint te, de nagyon komoly, olyan, mintha tényleg ott lennél, teljesen más, mint a monitort vagy a tévét bámulni.

A hardver már nagyon rendben van, rövid idő alatt megszokod, mert annyira leköt a világ amit eléd rak, hogy el is felejted hogy valami cucc van a fejeden.

A problémásabb rész inkább a szoftveres téma, mert nincs olyan konfig amivel 4K+ felbontásokat (Quest 2 pl.) max grafikával 72-90-120 fps-ekkel kiküldesz a lencsékre.
Viszont már egy közepes konfiggal is jól el lehet lenni, én is gondolkodtam rajta, csak nagyon beszippantott, inkább elnapoltam a dolgot.
Szóval valóban nem tökéletes, de ha ugyanazt a játékot, amit flatscreenen toltál, kipróbálod VR-ban, már többet nem akarsz visszamenni...

Persze én egyes játékokról beszélek, ez a metaverzum valóban egy elmebaj.


hcl
(félisten)
Blog

Sosem értettem, hogy miért kell a VR alá durva gép... Hiszen 3D-s cuccok vagy 25 éve futnak, és már 10 éve is elég jól néztek ki.


Apollyon
(Korrektor)

Sok VRAM-ot zabálnak a programok (játékok), meg sokszor optimalizálatlan az egész. Ez mondjuk a devektől függ, általában a VR only címek sokkal smoothabbak, mint a csak VR supported félék.

Ugyanakkor Quest 2-re vannak dedikált címek, amik mennek standalone számítógép nélkül is, vagyis magán a headseten futnak. Ez is egy indikátor, hogy PC-n valójában hol van a probléma...
Plusz érdekes lesz majd az is, ha megjelenik a PSVR (playstation vr) is...


DraXoN
(addikt)
Blog

Akkor is rétegigény.

Talán elszórakozik vele jó pár ember, de nem lesz az élete része mint ahogy a meta akarná (mindennaposan mint a facebook).
Azt max extended reality szerüen lehet elképzelni. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy Feri aki ősszel épp az almaszedésből ér haza akkor még elzárja magát a világtól ... azt inkább, hogy Feri hazafelé az almaszedésből a benzinkúton látott valami érdekes VR tartalmat ami "vicces volt" (egy ott rejtőzködő új pokemont, vagy mit tudom én ... VR reklámot ... mert ilyen is lesz...)

Ha a világ része lesz a VR, akkor elterjed, amíg nem, addig érdekes játékszer.. (a terjedést segítheti mondjuk exkluzív akciók... mondjuk vírtuális kupon amit egy VR hostes ad át amikor megérkezel.. az egésznez nem is kéne lokális szerver, csak mondjuk a meta-tól rendel egy ilyen figurát amit beállít pozícióra a GPS alapján a tulaj, majd az érkező "VR kompatibilis" vendégek meg örülnek neki)..

Ettől vagyunk még messze. Nagyban kell gondokodni a témában, a kis lépések itt nem működnek túl jól. Már a 80-as években is voltak ilyen cuccok, igaz még erősen 1 szín+fekete formában, és nagyon-nagyon demó szinten (kb. 3D céllövölde szerű játékokkal).. úgy 10 évente "feltámad", hogy elmenjen újra aludni pár év alatt, mert még mindig nem tart ott a technika, hogy mindennapi használatra jó legyen. Amíg nincs AR addig nem tartja el magát a piac (talán az a legfontosabb a 3 részből VR, AR, MR, amiből áll az Extended reality [link] ... lényegében ott lehet terméket eladni a legjobban a 3-ból).


t72killer
(titán)
Blog

Az elmúlt időszak (covid, ill. a még nem-elmúlt háború) megmutatta, mekkora egy trágya sz.r az emberiség. Úgy en bloc. Fizetett trollok nyomják a járványtagadó-antivaxx mélyszarságokat, majd kihagyás nélkül váltanak uezek orkmosodává /CIAhergeltfelfélmillióukránt "biztonságpolitikai szakértővé". Ép eszű ember ezeken a platformokon komoly időt nem tölt.

Az meg külön undorral tölt el, hogy amikor egy totál egyértelmű álhírt/rágalmat jelentek egy címe szerint pontosan erre szolgáló csatornán, b.sznak leszedni a szemetet.

[ Szerkesztve ]


kilua
(senior tag)

"Rövid távon ugyanakkor vissza kellene vágjanak a TikToknak"

Szóval az egyetlen sikeres nem amerikai techcégnek? Na igen Amerika egyik legnagyobb üzletét veszélyezteti.


hcl
(félisten)
Blog

"Sok VRAM-ot zabálnak a programok (játékok), meg sokszor optimalizálatlan az egész. "
Már 10 éve is optimalizálatlan volt :D

@Kilua : "Szóval az egyetlen sikeres nem amerikai techcégnek?"
Huhú, pedig még hány más kínai techcég van, ami marha nagy...


nubreed
(veterán)

Wut? :Y

Tencent, Huawei, Lenovo, DJI, Heisense.

Szerinted ezek sikertelen kínai tech cégek?


hcl
(félisten)
Blog

Ali nem kínai? Meg még pár, amit kevésbé szokás itt ismerni, de Ázsiában több ember hallott róluk, mint amennyien az USA cégekről :D


totron
(addikt)

Alapvetően elképesztően előkelő helyet foglal el az egó. Az átlagembernek csak annyi jön le, hogy ha ő felnőttként - mint gyermeki attitűd - nem tud mindent vagy nem tudja eladni mindenttudásnak a kis szintjét a környezete számára, akkor csorbát szenved az egója, tehát még véletlenül sem esik át a túloldalra, ami kíváncsiság- és alázat alapú, a kutatók fehérköpenyes, haszontalan nerd létformák a szemében. A tömegek részére valóban szerencsésebb úgy kommunikálni a kutatási területeket, hogy már majdnem ott vagyunk. Nem mellesleg Jézus is így működik: most már tényleg mindjárt itt van a megváltás órája. 2000 éve a mindjárt. Racionalitás be nem zavarhat. De mindegy is, miként van kommunikálva bármi, az egó úgy is átalakítja egy kellemesen ostoba/önigazoló szintre a világ beérkező infómorzsáit.

[ Szerkesztve ]


Apollyon
(Korrektor)

Egyelőre rétegigény. Az okostelefon is az volt 15-20 éve, mára szinte mindenkinek csak olyan van.
Szórakozás szempontból azonban porba tiporja a hagyományos bill/egér/monitor triót, amit ugyan én nem fogok soha elengedni (az egeret lehet igen, a billzetet tuti nem ;] ), de ha a népekre ráeresztik és az átlag is meg fogja tudni venni még Magyarországon is, akkor bizony ebben masszív pénz lesz. Nem véletlenül tolja Zuki, mert tényleg ez a jövő, csak ő egy gyökér és csak a számára kedvező irányba próbálja terelni, más nem számít.

De látszik a kommenteden, hogy nem próbáltad még ki és nem tudod milyen, ha esetleg adódik rá alkalmad, ne szalaszd el, még ha soha nem is fogsz később venni, tényleg egy élmény. Munkára is látok benne rációt, billzet rugalmasságát mondjuk nem fogja tudni kiváltani, de ha gyártanak a headsetre egy jó interface-t pl. programozásra, akkor van benne ráció ilyenen dolgozni.


gliskard
(senior tag)

Meta a TikTok-nak nem tud visszavágni (szerintem), max a részvényesek felé tud jól hangzó dolgokat puffogtatni...

Alapvetően az okokból levezetett célokkal van a baj (szerintem) mivel a Tik tok-ot egy relatív jól definiálható réteg használja intenzíven – pont az a réteg akiket a FB nem tud megszólítani és akiknek a megtartásán az Instagram is küzd.
Hirdetők szempontjából a TikTok egy kicsit fekete doboz, mert nehéz jól konvertáló tartalmat gyártani illetve a user bázis relatív fiatal ezért sok cégnek nem releváns (még).

[ Szerkesztve ]


#56573440
(nagyúr)
Blog

A telefon pont rossz példa, mert maga a koncepció, a helyfüggetlen, globális, instant kommunikáció és információ hozzáférés eleve igény volt. Ahogy olcsóbbak lettek az eszközök és szolgáltatások terjed el széles körben. A vr/ar cuccoknak is van értelme, de erősen kétlem hogy a second life jellegű cuccoknak ez adná meg a lökést.


gliskard
(senior tag)

Nekem volt PSVR és a HTC Vive Pro-ot is használtam huzamosabb ideig. Nem vagyok meggyőződve, hogy a szórakoztatáson és egy-két speciális munka területen kívül van létjogosultsága és hozzáadott értéke VR/AR-nek a hétköznapi életben.

Részint nagyon magas a bekerülési költség (ami persze egyszer, majd olcsóbb lesz) másrészről pedig kényelmetlenebb alternatíva a meglévőknél (persze egyszer majd ezt is megoldják egy napszemüveg vagy kontaktlencs formályában).
Jelenleg egy sima zoom meeting-nél sem kapcsolják be a kamerákat a résztvevők, miért lépnének be VR sisakkal? De egy workshop esetében sincs egyértelműen hozzáadott értéke az ilyen virtuális jelenlétnek a sima web kamera+shareed desktop-hoz képest.


hcl
(félisten)
Blog

Az AR-nek mindenféle műszaki területen van. Olyan szemüveg, ami mutatja az embernek, hogy mit hova szereljen, minek hol kéne lennie, és hogyan, milyen hibaokok lehetnek... És ez a legalapabb cucc.

üzenetek