Nekem nincs semmi bajom azzal amit írsz, egyszerű racionalizálásról van szó, számomra nincs benne bántó állítás, még akkor sem ha nyilvánvalóan provokálóan írtad le.

Mindössze a gyakorlati hasznát nem látom, leszámítva azokat az eseteket, ahol nagyon csúnyán eltorzult az ember-állat viszony. Nekem vizsláim vannak (illetve a külföldre költözés óta exbarátnőnél meg szülőknél sajnos), számomra ők a tökéletes kutya megtestesítői, imádom a kelekótya fejüket, remek társaság mindegyik és ráadásul hihetetlenül intelligensek is. Számtalan vidám, szép emlékem kötődik hozzájuk. Érdekes, hogy mint falkavezér, mindig is én voltam a legszigorúbb velük, mivel erre érzékenyek, hiába nem látnak több hónapig, nem veszi át a szerepemet senki a távollétemben és hozzám kötődnek a legerősebben. Miközben édesanyámnak kifejezetten jót tett, hogy hozzájuk kerültek, elég nehezen viselte az egész korai kényszernyugdíjazást.

Majd fél év távollét után mikor meglátott az egyikőjük (a középső kislány) Ferihegy T2-n kifelé ballagni a vámról, a Bud Spencer-i méretekkel rendelkező fateromat úgy elhúzta, valószínűleg a törökök sem tudták volna feltartóztatni. Tuti fent is vagyunk valahol youtube-on, de még nem találtam rá, nagyon felpörgött, biztosan a te kutyádnál is van az az állapot, amikor már nem tudja hogyan kifejezni az örömét, sikongat, ugrál, harapdál, minden van.

Nem akartam őket katonának nevelni, sem robotnak, az én elvárásaimat könnyedén teljesítik, mert tulajdonképpen az együtt létezéshez szükséges alapvető dolgokról van csak szó. Persze, letudtuk az akaratok harcát, de ugyanúgy mint a gyerekek, a következetességre nagyon jól reagálnak, úgyhogy ez egy nagyon rövid fázis volt, azóta nincs gond velük. Nem arról szól a kapcsolatunk, hogy kinek az akarata valósul meg, nem azért tartok kutyákat, hogy legyen kinek parancsolgatni meg az egómat kenegetni, ha engedelmes. Társaságnak, örömforrásnak tökéletesek, meg is teremtődik az egész romantikája, miközben nyilvánvalóan az állat részéről a függőségi viszony és az ösztönök dominálnak, de ez nem változtat lényegében semmin. Amit negatívumként tüntetsz fel, miszerint alkalmazkodóak, számomra abszolút pozitív tulajdonság, hiszen így mindenkinek jó. Biztos van akinek a szemében a kutya ilyetén jelleme visszatetsző, de én ettől függetlenül látom az "egyéniségüket", mert nincs két egyforma közöttük, még akkor sem ha nagyon sok apróságban hasonlóan is viselkednek (főleg a vizslák).

Szóval igen, a kutya "csak" kutya, meg mi ruházzuk fel, aggatunk rá dolgokat, de nincs ezzel semmi gond szerintem. Kivéve ha a józan határokat átlépve elvesztjük magunk alól a talajt, de hát nem igazán van olyan dolog a Földön, amit ha túlzásba visznek akkor sem lesznek ártalmas következményei.

[ Szerkesztve ]