üzenetek

hozzászólások


Dany007
(veterán)
Blog

igen nekem is megvan ez a könyv meg az "első" része, az idő rövid története.
Hát erősebb nyelvezete van, de szerintem még mindig jobban értehtő, mint a tiszta tudományos szakirodalom.
A zavart főként a magyar fordításban lévő mondatszerkezetek okozzák. Vagyis én sokkal egyszerűbben olvashatóbban is meg tudnám fogalmazni azt, amit a fordító 2,5 sorba leírt. :)
De mindenképpen érdemes elolvasni.
Carl Sagan műveit is. Az inkább olvasmányosabb "amerikaiaknak szánt" szájbarágósabb, de érdekes nagyon.


Dany007
(veterán)
Blog

A normális kritika kell :)
Szerintem kicsit félre is értetted a dolgot.
Nem tisztán tudományos írásnak szántam. Pont azért vannak benne amolyan 1 oszt. szóló dolgok is. Másrészt viszont az érzékelteteés szempontjából.
Nem lehet egyből a közepével kezdeni, fel kell vezetni a dolgot. És ebben a témában a múlt bemutatása nagyon is fontos.
Nem az újdonság az információ áradat volt a lényeg. Hanem pontosan az, hogy ezzel ma már minden ember tisztába van, viszont mégsem érzi a súlyát. Mert igenis van neki!
Nyersen fogalmazva nagyon dúrva az a világ amiben élünk... Hidd el, sok emberrel beszéltem, persze mindenki tudta a rizsa szöveget, de átérezni felfogni egyik se volt képes.

Másrészt, sosem mondtam, hogy a háború nem vitt előre technikailag. Sőt pont ezt emeltem ki! Azért sugárhajtómű, mert épp az jutott az eszembe :)
Ezzel kapcsolatban az volt a lényeg, hogy ha a háborúra költött pénzt kizárólag tudományos célra költötték volna, akkor sokkal sokkal nagyobb lett volna az előrelépés.
Ja hát azért jelentéktelennek nem mondanám :) De komolyan... A sugárhajtóműt szerinted hány helyen alkalmazzák?:) Az összes vadászgép, rakéta, utasszállító- teherszállító repülőgép, valójában a korszerű szálítmányozás, és hadászat elengedhetetlen eszköze! Lehet, hogy koros sőt biztos, de nincs jobb, és semmiképpen sem nevezhető jelentéktelennek.


Dany007
(veterán)
Blog

Érdekes amit mondasz. És persze igazad is van. De ahogy többen is írták, akár akarod, akár nem, az univerzum is hat rád és viszont. Max nem mindig veszed észre :)

A kigyúrtakról nem írtam rosszat :) Csak a műmájerekről, meg a plázacicákról.
De nem is a hobby vagy sport testépítőkre gondoltam. Hanem azokra akik csak azért járnak néha edzeni, meg szednek tömegnövelőt stb... mert az olyan nagyon menő :) Tele van velük a város... Persze lehet, h kicsit elragadtattam magam.
Bár én is készülök edzeni, de csak azért, hogy leadjam a hasamat ami kezd növekedni =/
De semmiképpen nem azért, hogy majd egy fél év múlva felvehessek egy "izomtrikót" és vagizhassak vele a plázában...


edward2
(addikt)
Blog

"Ezzel kapcsolatban az volt a lényeg, hogy ha a háborúra költött pénzt kizárólag tudományos célra költötték volna, akkor sokkal sokkal nagyobb lett volna az előrelépés."
azért én ebben nem hinnék. hiányzik a hatalomvágy sokkal lassabb lenne a fejlődés.


Dany007
(veterán)
Blog

pont ez a kulcsa a dolognak :) hogy szándékosan fejlődésért küzdeni.
A háború kikényszeríti a fejlődést...
Sajnos ez is csak illúzió tudom... De lényeg a lényeg. Ha azt a tömérdeknyi pénzt fejlesztésre költenék, tudatosan céltudatosan akkor már rég nem itt tartanánk...


shtml
(őstag)
Blog

ha a háborúra költött pénzt kizárólag tudományos célra költötték volna, akkor sokkal sokkal nagyobb lett volna az előrelépés.

Ez igaz, de békében a rövidlátó kormányokat (mutass nekem egyetlen olyan kormányt, amely a legközelebbi választásoknál messzebb tekint előre) semmi nem ösztökéli a tudomány és a kutatás támogatására, s ez meg is látszik a tudománynak juttatott pénzek szégyenteljesen alacsony mértékén. Mindmáig a legszemléletesebb és talán legszomorúbb példa erre az űrkutatás szinte teljes elsorvasztása.

Háborúban (hidegháborúban még inkább, mert több az idő) azonban semmi sem drága. Igaz, csak a kutatások egy kis részét támogatják, igaz, összehasonlíthatatlanul többet költenek a tényleges fegyverekre, ám a tudományos kutatások még így is több pénzt kapnak, mint békeidőben. Szomorú kimondani, de Hitler nélkül talán a mai napig nem léteznének atomerőművek és persze űrkutatás sem (Wernher von Braun és társai).


pohár
(félisten)
Blog

Durva cikk lett, gratula!! :R
Igaz csak a csillagászati részét olvastam el, mert a csillagászat mindig is érdekelt :))


oxox
(addikt)

értem, hogy a jelentégtelenségünket próbáltad elő vezetni azzal, hogy előre haladsz a korokban....jó írás, csak nekem nem tetszik :DDD (ha jól emlékszem a részecske gyorsítót meg sem említetted...amit ha jól emlékszem belgiumba készítettek...fekete lyukat generálnak vele, meg 0 Kelvin fokot, meg fénysebességgel haladó részecskéket...ez se kis lépés remélhetőleg :) .)

hajtómű dolog...ha engem kérdeznél akkor inkább V-2 (ennek van igazán köze a mai ürkutatáshoz...ugye erre, ill azt ezt fejlesztőkre épül a mai NASA (és a keleti blokk is a németek kisérleteiből indúlt igazán útjára), és a rakéta hajtás, nem a klasszikus hajtómű, mert nem használja a környezetében lévő levegőt...), ha már mindenképpen II. világháború. Amúgy a hajtóművet, már az első világháború elött elkezték fejleszteni (ha jól emlékszem angolok)...de az atom bomba mint felfedezés is szerintem komolyabb. Tehát az említett dolog, nem a II. war szüleménye, és már igencsak elkéne egy modernebb (gazdaságosabb/környezetkímélőbb) megoldás...., és azért elötte is volt légi-szállítmányozás...igaz nem hoztak annyi árut mint pl tegnap :DDD (100-120t/gép), de azért jó gépek voltak/vannak a sugárhajtómű elött is....a MALEV is nem véletlen vásárol most "hagyományos",propeller-es gépeket....gazdaságilag jobbak rövid távon.

:R
oxox

[ Szerkesztve ]


ngabor2
(nagyúr)
Blog

a háborúnak és a kegyetlenkedésnek vannak eredményei is, ami semmiképp nem igazolja ezek szükségességét, de nélkülük az orvostudomány sokkal hátrébb tartana. itt pl. a koncentrációs táborokban végzett "vizsgálatokra" gondolok, vagy amit a japánok csináltak a 2. vh környékén. embertelen, kegyetlen, békeidőben véghez nem vihető dolgok... viszont az eredményeik használatban vannak. vagy a jól ismert példa: a penicillin... ha nincs a 2. vh, akkor nincs hirtelen kifejlesztve az első hatékony, egyszerűen használható antibiotikum.


geprombolo
(senior tag)
Blog

Ez nem semmi, én is gratulálni vagyok itt. :C :C :C
Elképesztő méretű az univerzum, tizennégy milliárd fényév az rohadt nagy távolság. Ott mi lehet? Az üveggolyó fala? (Man in Black :DDD )
Valóban, a valósághoz a mikrokozmosz is ugyanúgy hozzátartozik, mint a makrokozmosz, hozzáteszem, mindkettőt egyszerre volna érdemes egy mérleg serpenyőjébe tenni és abból csinálni a kapszulát, egyiktől nagynak, mindenhatónak érzed magad, tudatosul benned, hogy minden mindenre hatással van, míg a másiktól rájössz, hogy milyen semmi vagy és talán semmit sem érsz. Ezért kell mindkettő, hogy egyensúlyba kerülj a körülötted lévő világgal és belsőddel egyaránt. (minden tiszteletem a buddhistáknak és a természeti népeknek, akik együtt élnek a természettel)
Valahol (sajnos rég volt és nem tudom hol) olvastam, hogy a makrokozmoszban is igaz, hogy minden kölcsönhatásban van mindennel, amire pont a gravitáció a magyarázat: ha pl. a Földet megsemmisítené valami, vagy "kipöckölné" jelenlegi pályájáról, az befolyással lenne a közeli bolygókra, módosítva pályájukat, vagy éppen (persze nem percek alatt) őket is pályaelhagyásra kényszerítené és így tovább, beindulhatna egy dominóeffektus, ami kihatna először a Naprendszerre, aztán akár az egész galaxisra. Az biztos, jó nagy felfordulás lenne belőle. Ufóhívők többek között erre az elméletre is alapoznak, amikor azt mondják, hogy a földönkívüliek nem fogják hagyni, hogy a Föld elpusztuljon (logikus lépés volna). Ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy nem is vagyunk annyira jelentéktelenek, mint hinnénk. (robbantsuk fel a földet, fűtsünk be az idegeneknek! ;] ;] ;] )
Valaki említette, hogy szinte semmi esélye annak, hogy ebben a hatalmas időintervallumban két fejlett civilizáció egyszerre létezzen és képes legyen egymással felvenni a kapcsolatot. A mi fejlettségünk mellett tényleg nem, mivel a téridő gép még csak a scifi világában létezik. Megsúgom, már a 60-as években tudott volt, hogy igenis lehetséges a teret hajlítani (nem csak a hülyeség görbíti a teret), tehát elméletileg!!! lehetséges a térugrás. Kár, hogy egy-két kísérlet után leálltak vele, vagy csak jól titkolják és a csillagkapu nem is fantázia? Így már nem is lehetetlen egy komolyabb utazás, vagy éppen egy fejlettebb civilizáció látogatása nálunk. Befejezem, mert átmentem ufósba, az meg már off egy kicsit.
A végére még csak annyit, hogy akár a világűrt szemléljük, akár a katicabogarakat, vagy épp fotonokat próbálunk méricskélni, tudatában kellene lennie mindenkinek, hogy nem mindegy, milyen állapotban hagyjuk a bolygót gyermekeinkre, unokáinkra. Jelenleg a legjobb úton haladunk afelé, hogy megássuk a sírgödrét a következő generációknak, vagy akár már saját magunknak is.


oxox
(addikt)

ha nem üvegfal, akkor nem más mint egy föld nevű bolygó (Majmok bolygója)

elektronokat már tudtak teleportálni, és elméletileg a gravitációs mezők (pl fekete lyuk), ugye görbítik az időt, és a teret....de mivel ez nekem megfoghatatlan (és csak számításokar alapozunk...), nem több egy teóriánál :DDD

[ Szerkesztve ]


mindfreak
(őstag)

Sikerült végigolvasni, nem volt nehéz, nem bírtam volna abbahagyni! Nagyon tetszett, főleg azért, mert ugyanez és ehhez hasonló gondolatok már bennem is százszor végigfutottak. Sőt igazából mindig, mikor sci-fit nézek! :D

Eddigi legjobb írás számomra!

Peace! :R


shtml
(őstag)
Blog

Hát igen, a háborúban hirtelen igen sürgőssé vált a penicillin használhatóvá tétele. Mengele és a többiek sem csak saját perverz vágyaik kiélése céljából kísérleteztek, egyes kísérletekre a Luftwaffe adott megbízást - amitől persze csöppet sem válnak kevésbé undorítóak ezek az emberek. Erről egy kevésbé ismert írás Nyiszli Miklós Orvos voltam Auschwitzban c. könyve, amely inkább a saját szemszögéből írja le az eseményeket, tehát nem annyira magukra a kísérletekre koncentrál, de ettől még tanulságos olvasmány.

Ezeknél talán csak azok az amerikai katonai vezetők gusztustalanabbak, akik saját mit sem sejtő katonáikon kísérletezték ki az atombomba radioaktív sugárzásának károsító hatásait.

geprombolo: Szerintem kicsit túl élénk a fantáziád. Ami nem baj, de ne keverd a tényleges tudománnyal.


oxox
(addikt)

Kevered a szezont a fazonnal...a luftwaffe-nek annyi volt köze Mengeléhez, mint Szentgyörgyinek a Malévhoz. Sokat lehetne beszélni, hogy melyik vezető-kormány a leggusztustalanabb, de idézve az egyiket: "Egy embert halála tragédia. Egymillióé statisztika" Nem lehet statisztikai alapon megtenni. (kvíz kérdés...kitől származik az idézet? segítségként, éppen a szülőhazájában durrogtatnak)
oxox

[ Szerkesztve ]


ngabor2
(nagyúr)
Blog

j. v. dzsugasvili... miután éhhalálát okoz(tat)ta a meg nem hajló ukrán parasztoknak.


shtml
(őstag)
Blog

Történelemből ötös, szövegértésből gyenge elégséges.:)

"Mengele és a többiek sem csak saját perverz vágyaik kiélése céljából kísérleteztek, egyes kísérletekre a Luftwaffe adott megbízást"

Ezzel szerinted azt állítottam, hogy a Luftwaffe számára Mengele végezte a kísérleteket? Csak ugye Mengele a legismertebb az embereken kegyetlen kísérleteket végző náci orvosok között.


oxox
(addikt)

lehet a szövegértésem tényleg elégséges, mert még most sem értem az összefüggést...elméletileg az egy mondat két részének azért kéne vmi közének lennie egymáshoz...főként, hogy az egész az bekezdés az ember kisérletekről szól...namármost a luftwaffe a náci-légierő volt (ill. a mai németoszágét is így hívják). Nekem miután az egész a penicilintől kezdve kezdve Mengelén át tart egészen az Amerikaiak katonákon való kisérletezésig...valahogy sehogy sem értem a német légierőt...

Persze fejlesztett a német (náci) légierő, de ez természetes. kérdezhetném...hogy jön ez ide?

ngabor2: ott a pont (írtott szerintem boldog-boldogtalant..szép példa a következtetésre...és ha rakétáknál tartunk, Koroljov élete....ajánlom mindenki figyelmébe)

[ Szerkesztve ]


oxox
(addikt)

következetességre..(talán így kell leírni :DDD ) ...már nem tudom javítani
jahh igen dzsugasvili = Sztálin ...csak a közérthetőségért :)

[ Szerkesztve ]


Dany007
(veterán)
Blog

Szándékosan nem említettem meg a Svájci Francia határon lévő CERN kutatási központban épített LHC-t. Így is nagyon hisszú lett, úgy meg méginkább. Sajnos valamit vagy kifejtünk rendesen vagy sehogy. Szal nem Belgium :) Nem 0 kelvin hanem csak -271fok, és nem fénysebesség, csak fénysebesség közeli sebességgel haladó részecskéket ütköztetnek.
Fekete lyukra sincs sok esély. Csak mivel tényleg fény közeli sebeséggel fognak ütközni a részecskék un. gravitációs hullámokat hoznak létre maguk körül. És ezzel kapcsolatban van egy olyan esetleges lehetőség, hogy egy nanométernyi kis fekete lyuk jöhet létre a másodperc ezred részéig. Kb.

írtam én is, hogy a sugárhajtóművet egy angol a 30-as években fejlesztette ki, csak akkor még a kormány elvetetette. Majd a 2. vh végén a németekkel majd egy időben fejlesztették ki, de a németek vetették be előbb. Majd a háború után közös megegyezésen arra jutottak hogy ketten találták fel a sugárhajtóműt egymástól függetlenül.
A sugárhajtómű előtt a légiszállítás légi utazás csak a kiváltságosok lehetősége volt. stb stb. Csak egy példa akart lenni, egyálltalán nem űrkutatással kapcsolatos. Csak egy egyszerű példa.


Dany007
(veterán)
Blog

így van :) De nem csak a fekete lyuk hajlítja a teret, hanem minden tömeggel rendelkező test.
Csak a fekete lyuknak elég nagy a tömege :)
A Földnek is azért van "gravitációja" mert meghajlítja maga körül a teret... Csunyán fogalmazva ezért minden feléje esik...

üzenetek