OK, egy másik aspektusból látod, elfogadom. Akkor ne beszéljünk a bolygóról, beszéljünk csak a magyarságról.

Érdekes pl., hogy 1944-ben, 45 ben is születtek Magyarországon gyerekek. Az 50-es, 60-as években is születtek. Pedig elég nagy gríz volt. Nevezzük a szüleiket gondolkodó fiatalembereknek. ...ha azon agyaltak volna, hogy mi van, mi lesz és hogy' lesz holnap, egy-két-három-öt-tíz év múlva, akkor kihalt volna a családjuk, nevük. Nyilván volt akinél ki is halt és nyilván nem minden párnak lett gyermeke, nem mindenki „vállalta be”. Nem tudom biztosan, de arra tippelnék, hogy átlagban nem 30 és 40 között szültek.

Persze mindent meg lehet tervezni, ki lehet gondolni és mindennek az ellenkezőjét is. Elfilozofálgathatunk itt, de közben szép lassan elfogy a magyar. Akik születnek azok abba a bizonyos hamis jólétbe születnek, amiért a 30-40-es szüleik keményen dolgoznak, miközben ők maguk is ingoványon állnak. Ki lehet találni, de a nagy okosságokat, de a sors vagy pl. a „befektetők rossz hangulata” egy tollvonással bármikor keresztülhúzhatja a papírformát. Biztos vagyok benne, hogy pontosan érted az álláspontom. Én tisztán látom a tiéd.

Elárulom, hogy én magam 30-as agglegény vagyok és rettenetesen bánom, hogy anno az első barátnőmmel 20 évesen nem hoztunk össze egy gyermeket. Szép pár voltunk. Egy napon szakítottam vele, hogy „éljek” és bulizzak. Ő évekkel később az első babáját közvetlenül a szülés előtt elveszítette. Egy ponton külön-külön mindketten megreccsentünk. Ha akkor összekapaszkodunk, őrizzük amink van és az ösztöneinkre is jobban hallgatunk, most lehetne egy szép magyar gyerek aki a nevem viseli és talán jobban csinálja mint én. Ennyi.

[ Szerkesztve ]