Szeretem a világos, egyértelmű határokat, és talán ezért zavar az a kavarc, ami december végén van. Mintha zavarossá válna a víz, ha érted, vagy mintha hirtelen szinte mindenki tettetné magát, álarcot húzna, következetlen lenne magához. Meg tudom érteni, hogy sokakat ez nem zavar, de engem nagyon. Nekem muszlim tesóim és sógoraim vannak, unokatestvéreim zsidók, anyum református, van sok buddhista ismerősöm, szóval igazán heterogén hitbéli környezetben élek panteistaként / agnosztikus ateistaként. Nem a vallásokkal van bajom -egyébként idő volt, mire erre rájöttem-, hanem az összemosásokkal, következetlenségekkel, álarcokkal.

Egyébként egyre jobban megy az önmegvalósítás, szerintem jövőre már egyetlen ember sem lesz, akitől kapni fogok valamit keresztény ünnepekre, vagyis a közegem elfogad olyannak, amilyen vagyok, és már nem próbál megváltoztatni. Viszont ezt ki kellett küzdenem. Elképzelheted, milyen nehéz azt elmagyarázni, miért nem megyek pl. locsolni (pláne kisgyereket), vagy hogy miért nem kap tőlem ajándékot xyz gyerek, és hogy miért nem vagyok olyan bunkó, mint amilyennek alapból a legtöbben tartanak ilyen apró szokásszegések miatt.

[ Szerkesztve ]