BigFix meg SCCM volt a két eszköz amivel dolgoztam már windows-os környezetben. Egy ideje csak linuxszal foglalkozom.

Amire mi használjuk (a nappali munkahelyemen) a salt-ot abban, nincs olyan, hogy a felhasználó hátterét állítsuk vagy vonjuk meg a hozzáférést már működés közben. Alapvetően távoli vásárolt szervereket készítünk elő, hogy futtassa az alkalmazásainkat. Ezért összeírjuk salt formában a telepítéseket, hogy például hogyan kell egy elosztott glusterfs-nek kinéznie, hogyan kell egy LAMP vagy LEMP telepítést megcsinálni. Milyen tűzfal szabályaink vannak. Ezeket egyszer összegyűjtjük és egy helyen tároljuk és lefuttatjuk őket a megadott gépekre. Ha pedig kell mondjuk egy új jboss node, mert nem bírja az eddigi kettő vagy hozzá kell csapni egy postgresql adatbázist a meglévő pgpool-hoz, akkor ne kelljen 0-ról indulni. Bérlünk egy új gépet és csak megadjuk, hogy ez a gép egy adatbázis node és alkalmazza rá a szabályokat (állapotokat) amik már készen vannak. Ez nem cloud, hogy csak úgy random bővítjuk, de elég gyorsan tudunk hozzáadni szervereket a meglévő parkhoz.

A tervek szerint országonként kell egy ilyen parkot kialakítani, ahová be akarunk lépni a piacra. Eddig 5 nap volt összerakni egy szimpla 7 szerveres környezetet. Ez nagyon lassú, és sok volt a kézi munka benne. Mi 2 hónapja írjuk át a korábbi dokumentációkat, szkripteket a munkaidőnk felében és egészítjük ki klaszteres vagy loadbalanszolt megoldásokkal. Karban kell tartani a régi telepítéseket is, de a vezetőség látja, hogy ez a salt-os a követendő irány, mert jelenleg egy 14 szerveres környezet feltelepítése 2 óra alatt megvan. Csak az ip címeket kell átírni 1 fájlban és az országkódot.

A kedvencem például az, hogy nincs saját dns-ünk. A gépeken a /etc/hosts fájlba felkerülnek az értékek salt-ból és ennyi. De ezt is megnézzük a következő írásomban.