[Re:] [sonar:] Napi jócselekedet - vért adtam - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


8th
(addikt)
Blog

No para, szedek rá bogyót. Nálam ha gyógyszerrel leviszik 130/90 alá úgy szédelgek mint ha be lennék nyomva úgy dolgozni sem tudok.


Adamyno
(tag)
Blog

Én nem is a tűtől féltem, hanem hogy félreböknek vagy hogy látom a véremet folydogálni. Aztán nem néztem oda. Amikor megszületett a kislányom, akkor jöttem rá milyen fontos is lehet a vár mások számára. Akkor döntöttem el, hogy megyek és adok. Voltam többször is. Most betegség miatt nem tudok menni de ha okés lesz minden, akkor tervezem a továbbiakat is. Én nem kapok érte sem plusz szabadságot, sem mást. Csak azért mentem mert úgy gondoltam, hogy így segíthetek a legkönnyebben és hatékonyan mások számára. Mondjuk plazmát lehet nem adnék, az aggaszt. Egyszerűen bizalmatlan vagyok a technológiával szemben. Amúgy szoktak adni véradáskor is ilyen utalványt, de őszintén szólva volt 1-2 amit elfelejtettem beváltani :)


Napfénysüti
(nagyúr)
Blog

Én is épp a múlt héten voltam cég által szervezett véradáson. Korábban rendszeresen jártam de mióta jött a Covid most voltam először (asszem ez volt a 25. nekem).
Viszont tervezem hogy megint rendszeresen eljárok hátha ezzel segítek másokon.


Viktor0610
(MODERÁTOR)
Blog

Én is így voltam.
Korábban 2000 körül, a honvéccség alatt adtam vért, nemrég mentem szintén céges véradásra, nekem is megjött a kedvem. :K


pusszycat
(nagyúr)
Blog

Nem tudom mit lehet rajta élvezni. Egyszer vettek tőlem vért (nem adtam, vettek) és néztem végig, majd távozáskor elment a kép, csak a falat támasztottam egy darabig, ameddig visszajött.


DrBubo77
(veterán)
Blog

Én most sajnos friss tapasztalattal mondom, hogy a vérvétel egészen más, mint a véradás. :K


pilipi
(aktív tag)

Azt, hogy segítesz.
Azt, hogy műtétek nem maradnak el.
Azt, hogy emberek csak miattad maradnak életben.
Azt, hogy neked is jó.
Amint említettem olyan természetes (a vért nem adóknak) , hogy van vér a kórházakban a rokonaiknak, nekik, ismerőseiknek és semmit sem kell tenniük érte.
Mert a vér csak úgy terem mint az uborka vagy a bab.
Nem mert valakinek ki kell nyújtania a karját, hogy életet tudjon menteni, na ez a nagy öröm vagy "élvezet" benne.

[ Szerkesztve ]


pusszycat
(nagyúr)
Blog

Neked jó mert adhatsz, Nekem magas a vérnyomásom. Érdekes, mert tavaly tavasszal még semmi baja nem volt. :U


sonar
(addikt)
Blog

Mennyire?

üzenetek