[Re:] [tkazmer:] Orvosi bérek - talán végre valami - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


ollie
(MODERÁTOR)
Blog

Elméletben nem gondolom, hogy egy orvos órabérének alacsonyabbnak kellene lennie mint mondjuk egy ügyvéd órabérének.

Nem sajnálom az orvosoktól a magas fizetést, de amíg kb 2,5 millió ember tart el másik 7,5 milliót Magyarországon, addig nincs mód arra, hogy magas fizetést kapjanak az állami szférában. Az ügyvéd a magánszférában dolgozik, így nem fair összehasonlítani a fizetéseiket.

Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy az orvosok itthon ingyen tanulnak (a mi pénzünkön), nyugaton meg olyan kemény pénzeket kell fizetni az orvosi egyetemnek, hogy egy középosztálybeli nem igazán tudja megfizetni.

[ Szerkesztve ]


RexpecT
(addikt)

Egyetértek.
Olyan változtatások kellenének, amiket a legtöbb magyar politikus nem akar vagy nem is tudna megvalósítani.
Alulról kellene építkezni, mert mint tudjuk sz*rbol nem lehet várat építeni.
Ezek után lehetne jobb mindenkinek, beleértve az orvosokat is.

Amúgy ilyenkor sajnálom, hogy nem lehet normális keretek között politizálni a fórumon :( .

[ Szerkesztve ]


tkazmer
(addikt)
Blog

Az a baj, hogy nem az orvosi esku szerint gyogyitanak
jajj, ne legyünk már álszentek, fontos dolog az az eskü, vélhetően többek között ez az, amiért még _egyáltalán_ van orvos ma magyarországon, de azt azért te is tudod, hogy elhivatottságból még nem lehet kenyeret venni.

Egyszeruen nem tudod ilyen elesen elkuloniteni egymastol a szakamkat, mert egymastol fuggenek.
ez így igaz, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy míg az orvos képes lenne (megvan hozzá a szellemi és fizikai kapacitása) arra, hogy autószerelő legyen, ugyanez fordítva nem mondható el, az autószerelő ha meggebedne sem tudna orvos lenni, nincsenek meg hozzá a képességei. úgy érzem kezdünk egy kicsit átmenni a "miért keres többet akinek diplomája van" téma felé - egyszerűen azért, mert a piac többre értékeli amit csinál. ha így jobban érthető, akkor egyszerű "kereslet-kínálat" az egész, bár nem szeretem ezt így interpretálni.

a felvetéseidre válaszolva: az a gond, hogy amiket felhozol példaként, azok gyakorlatilag mind piaci vagy fél-piaci módon, de legalábbis versenytárs, helyettesítő jószág jelenléte mellett működő szolgáltatások.
ha egy szerelőnek nem tetszik itt, elmegy külföldre, onnantól az ő kuncsaftjai máshoz járnak. ennek a másik embernek így több munkája lesz, világos tehát, hogy többet fog kérni egy javításért, ami azt eredményezi, hogy ő nem akar majd külföldre menni. tömegközlekedés szintén hasonló: ha sztrájkolnak a mávosok, lehet buszozni vagy autózni, illetve ha tartósan nincs személyszállítás, akkor előbb-utóbb megjelenik egy magán-vonattársaság amelyik majd piaci alapon szállítja az utasokat ide-oda.
az összes példád közül gyakorlatilag egyedül a tanár, illetve a többi közpénzből fizetett dolgozó az, akivel az orvosok helyzetét össze lehet hasonlítani. viszont ekkor megint eljutunk oda, hogy az orvos kiválóan tudna pl. biológiát tanítani az iskolában, míg én nem szívesen feküdnék egy biológiatanár szikéi alá. egy orvos ki tudna menni traffipaxot nyomkodni az út szélére, de soha nem kérnék meg egy rendőrt, hogy vegyen ki belőlem egy daganatot.
azért kellene többet fizetnünk az orvosoknak, mert 1: olyat tudnak, amit mi nem, 2: olyat tudnak, amit mi jó eséllyel meg sem tudnánk tanulni.

(#16) Lauda
mert a tűzoltó munkáját némi konditermes felkészülés és párszáz vagy párezer oldal tananyag megtanulása meg néhány bevetésnyi gyakorlat után el tudná végezni az orvos, ellenben a tűzoltóknak nincs olyan agyi kapacitásuk, hogy elvégezzenek 6+3+3 év orvosi képzést.ebből kifolyólag tűzoltó szinte bárkiből lehet, míg orvos csak az emberek nagyon kis részéből.
bővebben nem fejtem ki, a hszem első része sok tekintetben erről szól.

[ Szerkesztve ]


tkazmer
(addikt)
Blog

Az ügyvéd a magánszférában dolgozik, így nem fair összehasonlítani a fizetéseiket.
igen, az idézett mondatom után következő mondatom lényegében erről szól, bár talán valóban nem elég hangsúlyosan emeltem ki a dolgot. :)

nyugaton meg olyan kemény pénzeket kell fizetni az orvosi egyetemnek, hogy egy középosztálybeli nem igazán tudja megfizetni.
azért ez a "nyugaton" így egy kicsit túlzó és összemosó kijelentés, rendkívül kiváló diákhitel és ösztöndíjrendszerek vannak arrafelé, így aki tényleg jó az ott is meg tudja találni a módját a tanulásnak. nyilván nehezebb mint itt ahol a felsőoktatás is ingyen van és a kevésbé tehetségesek számára gyakran nincs lehetőség a továbbtanulásra, de azért általában véve megoldható az, hogy ha valaki nagyon szeretne akkor egyetemre kerüljön. ha máshova nem, akkor az ilyen olcsó kelet európai országokba mint a miénk, nem véletlenül van a sote-ra folyamatos külföldi túljelentkezés.


Иван
(őstag)
Blog

Rosszul tudod. A 2,5 millió maximum munkaképes lehet. Ebből kb 800k rokkantnyugdíjas, és még sok tízezer korkedvezményes (kényes kérdések újra), valamit jópár feketén dolgozik. Valójában Mo-n csupán 1 millió ember aktív dolgozó van, ebból nem tudom mennyi az állami alkalmazott (akik közgazdaságilag megint csak kivesznek az állam zsebéből). Szószerinti, közgazdaságilag is kimutatható pénzt, értéket ami az állam zsebébe kerül, néhány százezer vállalkozó állít elő. (De cáfoljatok meg, sztem ezek 1-2 éves adatok lehetnek).

Na most ilyen arányokat az USA vagy Svájc se bírna, nem hogy mi.

Ebben teljesen igaza van Khmmm... A Megtorlónak, ahogy csak én hívom, hogy aki munkaképes, az menjen dolgozni. 45-50 éves makk egészséges, erejük teljében lévők ülnek a nyugdíjukon, mert rendőrök voltak, és traffipaxoltak. A módszerváltáskot leszázalékolt emberek nagy része szintúgy munkaképes, de anno nem tudtak mit csinálni több tízezer munkáját vesztett bányásszal, vagy addig értelmetlen/értéktelen termékeket előállító gyári munkással. A balhét elkerülendő, gyorsan rokkantosították őket. Csak ezzel így 20 év után nehéz bármit is kezdeni...

EDIT: szerintem az egész ország helyzetére és az elmúlt 20 évre egy találó mondás van: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" :K

[ Szerkesztve ]


Lauda
(félisten)
Blog

Ez csak az egyik oldal. Hany orvos menne be az ego hazba? Hany orvos futna kezeben a forro gazpalackal? Mire mesz az orvosokkal, ha nincs aki kimentsen a hazadbol, autodbol? Nehez kerdes ez a fizetes, de nem hinnem, hogy egyik munkaja tobbet erne a masikenal.


Z86
(őstag)

Ma este lesz a Házon kívül, benne 43 évesen nyugdíjba vonult rendőrökkel. Érdemes meghallgatni milyen indokokat hoznak fel arra, hogy ez nekik miért jár.

(#26) Lauda
Nyilván egy tűzoltót is nehéz lenne rávenni, hogy szívátültetést végezzen.

[ Szerkesztve ]


wwenigma
(Jómunkásember)
Blog

Akiknek ezután viszont nem kell majd hatalmas összegű hálapénzeket fizetniük.

Főorvos, 300e nettóval ügyeletben, bejön levezetni a szülést. Azzal indit, 40e lesz. Haver mereszti a szemét hogy mivan??!!?? Aszongya a doki, lehet ingyen is de az nem olyan lesz... És nem extra ellatast igert 40ért közkórházban, hanem csak azt hogy minden öltés a helyén lesz, nem fércmunka...

Masik sztori, érsebészet, itt miskolcon. Doki közölte, 120-ért műti. Beteg közölte WTF??!!?? (normal tamogatott mutet) Doki közölte, a szomszed epületben az amputalas ingyen van... és ezek nem kamuk.

Francokat magasabb fizetest, a 80% zsebre dolgozik plusszba, feljelenteni meg nem tudod. Ugyanakkor van nehany rendes is, aki nem kér, ellát és figyel rád. Ha adsz, adsz, ha nem -nem. De baromi keves...


Lauda
(félisten)
Blog

3 millio felett van az aktiv dolgozok szama.


RexpecT
(addikt)

Az ilyen eseteket valahogy rögzíteni kellene mert ez azért nem gyenge.És ha valakinek nincs ennyi pénze :F :W


#27483136
(aktív tag)
Blog

Én nem értek veled egyet:
"...Az ügyvéd a magánszférában dolgozik..." - sok ügyvéd nem. Vagyis inkább jogot végzett emberek nem. Ott vannak a jegyzők, vagy a bírók, akiket úgy megfizetnek, hogy nyugdíjba sem akarnak menni! Mennyivel különb egy bíró egy orvosnál?

"...orvosok itthon ingyen tanulnak..." - A kommunizmusban, amikor én tényleg "ingyen" tanultam, a havi kiadásom 3000Ft körül volt. Ami kb apám havi fizetésével volt egyenlő. Eközben ugye nem pénzt kerestem. Aki érettségi után elment dolgozni, az közel annyi bért kapott 3-4 évig - amíg én tanultam - mint amennyi az én kezdőfizum volt.
(Csak példának: indulásként a tankönyveken felül meg kellet vennem a rotring csőtoll készletet: 1600Ft, számológép: 800Ft és még számtalan ilyen apróság volt. Továbbá: kolesz/albérlet: 800Ft/hó zsebpénz: 350Ft/hét, (ami akkor ˇ~30 korsó sör volt a Két Kancsóban), +menza, utazás, helyi bérlet, stb.
Ha ezt veszem alapul, az a minimum, hogy a mai "ingyenes" oktatás is legalább 1 havi átlagbérbe kerül.

Ezek a költségek inkább csak meg vannak fejelve extrákkal: mert ha a prof. azt mondja, hogy X szakkönyv ugyan nem kötelező, de a vizsgán az ismerete sokat lendíthet, akkor az azt jelenti: jó ha megveszed. És általában ezek nem olcsók. Mi is szaladgáltunk csoportosan a műszaki könyvesboltba.
Miközben egy barátom kb 8 osztállyal elment buszsofőrnek, és helyből többet keresett, mint én.


tkazmer
(addikt)
Blog

ez úgy látom egy eléggé meddő vita, szerencsére vannak akik úgy gondolják, hogy a magasabb hozzáadott értékű (ergó csak speciális egyetemi képesítés, diploma birtokában elvégezhető) munkákért többet fizetnek, ezért vannak, akik 18 évesen nem dolgozni kezdenek hanem tanulnak tovább. egyelőre az élet őket igazolja, ettől függetlenül még olyan elméletek szerint éled az életed ahogy szeretnéd, más kérdés, hogy érdemes-e szembe úszni az árral


Lauda
(félisten)
Blog

Magasabb hozzaadott ertek? Micsoda, a penz, amibe az egyetem kerul? A tuzolto sokszor az eletet adja, az orvos mikor csinal ilyet? :) Vagy mennyi penzel fejezheto ki egy ember elete?


tkazmer
(addikt)
Blog

Vagy mennyi penzel fejezheto ki egy ember elete?
ez értékrend kérdése, számomra semennyi vagy +végtelen. ellenben ha már itt tartunk, 1 emberélet összevethető egy másik emberélettel, és ha a tűzoltóságra eső életmentések számát összehasonlítjuk az egészségügyre eső életmentések számával, nyilván az egészségügy előnyét tapasztaljuk, még akkor is, ha levonjuk az elhunyt tűzoltók számát. de igazából ezek ilyen üres fejtegetések amik mellőznek minden emberséget így eléggé száraz érvrendszert alkotnak ami talán helytelen olyankor amikor emberéletekről beszélünk.
a hozzáadott értékre keress rá google-ben, egyáltalán nem arról szól amire gondolsz ;)


Lauda
(félisten)
Blog

Szamomra sem, epp ez a lenyeg. Egy orvos kepzese nyilvan tobbe kerul, mint egy tuzoltoe, tobb forintba. Viszont az utobbi olyat tesz bele kesobb, amit az orvos nem. :)


#27483136
(aktív tag)
Blog

Mondjuk azért arra kíváncsi lennék, hogy a "nem életmentő", vagyis "könnyűdolgú" fogorvos helyében, te turkálnál-e hiv-esek, és mindenféle utcáról bejött egyéb vírusokkal megáldott emberek vérző szájában?
Vagy bemennél-e amputálni egy leprás lábát?
Vagy eltöltenéd-e a fél életedet röntgen sugárzásnak kitéve?
Esetleg boncolnál-e mindenféle kórral megáldott öregasszonyokat, naponta 10-et?
Vagy úgy általában: eltöltenéd-e az életed nagy részét egy olyan helyen, ahol minden frászt elkaphatsz?
Estére meg hazamégy az újszülött kislányodhoz, megölelgetni.
Ha már veszélytelennek tartod az orvosi munkát.

Nagyszerűk a tűzoltók, mentő-sofőrök is. Egy BKV sofőr is sok emberéletért felel. De akár, egy szakácsra is, villanyszerelőre is igaz az előbbi. Ők jó szakmunkások.

De azért azt tudomásul kellene venni, hogy általában egy körzeti orvosnak nagyobb szakmai tudása van, mint egy falu összes lakosának együttvéve, beleértve a plébánost is.
Nekem van olyan barátom, aki a SOTE után külföldre került és jelenleg a Harvardon tanár és kutató. A rákot kutatja. Ha hazajön és beszél az én háziorvosommal, tökéletesen megértik egymást, mert az én orvosom sem képzetlenebb, csak más a munkája. A háziorvosnak is a mai napig kötelező képeznie magát, és rendszeresen vizsgákat kell tennie még 50 évesen is. Meg kell tanulnia az új diagnosztikai eljárásokat, kezeléseket, műszereket, gyógyszereket. Nem pedig, hogy 30 éve zsebrevágta a doktoriját és azzal ellíbecol egész nyugdíjig. Rohamos a fejlődés. Hála azoknak az orvosoknak, akik kutató munkát végeznek.
Csak az a kérdés: az eleget tud-e tenni a követelményeknek, aki a befizetetlen csekkjeit lesi egész nap? Nem ebből ered, hogy sok orvos ingerült a betegeivel?

U.i: Engem már hoztak vissza olyan betegségből, amibe az apám 1980-ban még belehalt. És még további tízezrek, mert gyógyíthatatlan volt. 25 évvel később már egy sima kis műtéttel megoldották, csak a megfigyelés miatt kellett 5 napig kórházban lennem.

Összességében olyan érzésem van, mintha egy űrhajóst hasonlítanál össze egy mozdonyvezetővel. Mert tudásban, követelményekben ekkora a különbség.


Algieba
(őstag)
Blog

A saját házi dokim évente többször is megy pár napos továbbképzésekre.


proci985
(MODERÁTOR)
Blog

külföldön is lehet orvosi eskü után gyógyítani. számlákat pedig kell fizetni. szóval ez az indok veszélyes, mert csak ezért nem fog maradni senki. szép dolog az, de orvosi esküből még soha senki nem fizetett ki számlát és nem alapított családot. a vöröskereszt, meg az orvosi szakma, az két különböző dolog, nem összetévesztendő. azért mert valaki letesz egy orvosi esküt, még nem lesz balek, aki majd dolgozik ingyé (ld lentebb).

az orvosok jórésze arra várt ettől a kormánytól, hogy rendezi a béreket. amire nem került sor. rezidensből hiány van, de tudok olyan nagyvárosról (ott volt még rezidens ismerős), hogy közölték: rezidens kéne, ugyanakkor viszont nincs keret a fizetésetekre. szóval ez is egy csúsztatás, hogy nincs orvos... lenni lenne, csak éppen nem vesznek fel. illető elgondolkodott, hogy vagy dolgozik ingyen(!), vagy pedig tipli.

namost, a probléma az, hogy eltellt egy éve, a bérek rendezve nem lettek (meg más se, munkakörülmények se az igaziak), aki meg kivárt, hogy talán majd a kormányváltás után lesz valami... azok közül a gyorsabbak már elkezdtek kivándorolni. ha meg már pár hónapot belerakott a nyelvbe meg a kiköltözésre és megvan a papír, onnantól azt már nehezebb lesz visszacsábítani (akik ősszel már elkezdtek mozgolódni, azok már bőven itt tartanak és lassan munkába állnak). túrórudival biztos nem fog menni.

szóval a dolog sürgető, minél tovább halogatják, annál kevesebb rezidens marad.

[ Szerkesztve ]


Lauda
(félisten)
Blog

Most hogy jon ez ide, hogy en mit csinalnek es mit nem? Szerintem Te se tudod. Amugy hany olyan orvosrol hallottal, aki hiv-es lett munka kozben? Majd kerdezd meg a harvardon tanito ismerosodet, hogy bemenne-e egy ego hazba, vagy mennyi ideig birna azt, mikor a haldoklokat kell kivagni az autobol. Pedig o egy harvardi orvos, a masik meg csak egy tuzolto, nem?

[ Szerkesztve ]


#27483136
(aktív tag)
Blog

Ha megnéznéd a statisztikákat, valószínűleg kiderülne, hogy több mentős halt meg az utakon az elmúlt 10 évben, mint tűzoltó tűzoltás közben.
A tűzoltók 90%-ban avartüzeket oltanak, kevésnek jut ki egy WTC. De tényleg nem őket akarom bántani.
A tűzoltóságnál is felmérnek kockázatokat egy mentésnél. Direkt halálba egy macskáé senki sem megy be. Máshol is vannak "üzemi balesetek". A villanyszerelők is halnak, pedig lehet csak azért, hogy menjen a hűtőd. Igaz, nem olyan látványos.

Olyanról biztos hallottál, mikor saját magukat fertőzték meg, hogy egy oltást kipróbáljanak, hogy működik-e.

[ Szerkesztve ]

üzenetek