üzenetek

hozzászólások


RudY
(addikt)
Blog

Ezt a témakört vajon hol érintettem, már ne is haragudj. Érdekes módon szűkíted a kört értelmetlenül, de ezek szerint azok a cégek és vállalkozások vannak többségben, akik közbeszerzésekkel foglalkoznak... fura meglátás. Mivel továbbra sem érint ez a téma, fölösleges is erre reagálnod.
Bő 30 éve foglalkozom kereskedelemmel és logisztikával, kőkeményen végigjártam a szamárlétrát. Ahogy mindig, most is leszarom az összes politkust és a köreiket is, mégis elég szépen boldogultam, és fogok is.
Amit írtam, az nem a véleményem, hanem a tapasztalatom, amit viszont sületlenség megcáfolni, mert azok tények.


GeorgeV
(aktív tag)

Állítólag lesz még egy fokozat 3 év múlva.
Erről a neves emberek által tartott kredites fizetős előadáson hallottam először.
Ezek szerint a NAV rendszere az összes számlát tartalmazni fogja és a könyvelőrendszereket is állítólag rá kell majd online kötni. Csalás így kizárva, fényes jövő előtt állunk.
Csak ha egy fodrász nem ad számlát, az nem kerül be a rendszerbe.
Erre lenne jó a máshol már alkalmazott módszer, hogy MINDEN számla elszámolható lenne, ezért MINDENKI kérne MINDIG számlát, azonnal meghszűnne még a szürke gazdaság is.


Tapsi
(addikt)

Csak ha egy fodrász nem ad számlát, az nem kerül be a rendszerbe.

Ez innentől már adatbányászat, ugyanis az is gyanús, ha egy fodrász nem ad számlát folyamatosan, tehát alacsony igazolt bevétele keletkezik. Ugyanez volt a sztori a vendéglátóhelyekkel is, és gond nélkül megbuktatták őket.

...hogy MINDEN számla elszámolható lenne, ezért MINDENKI kérne MINDIG számlát...

Ezúton jelezném feléd, hogy jelenleg is elszámolható MINDEN számla vállalkozások között. Magánszemélyek esetén a dolog értelmezhetetlen. Mégis mit számolna el a mezei júzer, és kivel?


GeorgeV
(aktív tag)

Ha nincs meg a kellő ismereted a gazdaság működésével kapcsolatban, akkor legalább ne szólj bele.

"Ezúton jelezném feléd, hogy jelenleg is elszámolható MINDEN számla vállalkozások között".

Ezúton jelzem feléd :), hogy csak a VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGGEL ÖSSZEFÜGGŐ számlák számolhatóak el.

"... ugyanis az is gyanús, ha egy fodrász nem ad számlát folyamatosan, tehát alacsony igazolt bevétele keletkezik"

Nem gyanús, mert vállalkozások többségének nagyon alacsony a bevétele, éppen hogy megélnek.
Az online pénztárgép miatt eleinte rátelefonáltak a boltokra, hogy "LÁTJUK ÁM, HOGY NEM ÍRJA A BEVÉTELT!", mire a tulaj visszaszólt, hogy üljenek ide és nézzék meg, hogy NINCS VEVŐ, ha meg bevételt akarnak az online pénztárgépbe, akkor küldjenek vevőket.

"Magánszemélyek esetén a dolog értelmezhetetlen. Mégis mit számolna el a mezei júzer, és kivel?"

Van olyan ország, ahol a magánszemély csökkentheti az adó alapját például a fodrász számlájával. BIZONY.

Még 30 évvel ezelőtt egy német állampolgár átjött Hévizre, cukrászdát nyitott, a számlákat használt papírok hátuljára írta (már akkor a takarékosság jegyében), és minden kis fecnit, például az általa elfogyasztott fagyi nyugtáját is hozta a könyvelésre, hogy azt is elszámolja költségként. Mi körbe röhögtük, az meg szó szerint verte a fejét a falba, hogy milyen országba került, ahol csak tiszta lapra lehet számlát nyomtatni és minden költségszámlával meg kell küzdeni azért, hogy elszámolható legyen.

Na most látjuk, hogy hol tartanak a németek és hol tartunk mi.


Tapsi
(addikt)

Hja, pénzügy szakon végeztem a közgázon, biztos fingom nincs a gazdaságról.

csak a VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGGEL ÖSSZEFÜGGŐ számlák számolhatóak el.

Ugyanezt írtam én is, vállalkozások között. Ha te elmész a fodrászhoz, akkor magánszemélyként veszel igénybe egy szolgáltatást, az nyilván nem igényelhető vissza. Ha a céges kocsidat szervizelteted, az meg igen. Ezzel mi a problémád?

Nem gyanús, mert vállalkozások többségének nagyon alacsony a bevétele, éppen hogy megélnek

Hát persze, a bulinegyedben amikor híre ment, hogy jönnek a revizorok, akkor hirtelen többszörösére nőtt a napi bevétel az online kassza rendszerében! Nyilván nem a falusi gettóban lévő talponálló a célpontja a NAV-nak.

Van olyan ország, ahol a magánszemély csökkentheti az adó alapját például a fodrász számlájával.

Erre esetleg konkrét példát is hoznál forrással? Elég sokat foglalkoztam adózással (kiemelten családi adózással), de erre sehol sem láttam precedenst.


Chaser
(titán)

Jut eszembe, anno sikertortenet volt a megye matrica autokhoz v mijatokom' is ( :


GeorgeV
(aktív tag)

"Hja, pénzügy szakon végeztem a közgázon, biztos fingom nincs a gazdaságról."

Hát én a helyedben erről mélyen hallgatnék. Tényleg fingod sincs, hogy a valóságban miként működnek a dolgok.

"csak a VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGGEL ÖSSZEFÜGGŐ számlák számolhatóak el."

Te azt írtad, hogy minden számla elszámolható. Ezt benézted.

"Hát persze, a bulinegyedben amikor híre ment, hogy jönnek a revizorok, akkor hirtelen többszörösére nőtt a napi bevétel az online kassza rendszerében! Nyilván nem a falusi gettóban lévő talponálló a célpontja a NAV-nak."

Ha a bulinegyedben vagy egy bevásárlóközpontban híre megy, hogy ellenőrzés van, sok üzlet bezár. Nem azért mert csalnak, hanem a hányigerkeltő ellenőrzés módja miatt. Nem egyszer vásárolt már a jelenlétemben ellenőr. Ezeket nem nevezném ebernek sem. Egész napra beülnek egy kicsi üzletbe, blokkolják a forgalmat. Két doboz gyufát vesznek és a 200 Ft.os nyugta miatt büntetnek, mert szerintük 2 db 100 Ft-os nyugtát kellett volna adni. A lyukas oldalú rozsdás furgon gazdáját vegzálják a piacon, hogy miből tudott furgont venni. Undorító.

A megoldás az lenne, ha mindenki minden számlát, nyugtát el tudna számolni költségként, így biztos, hogy mindenki kérne számlát, nyugtát és biztos, hogy teljesen megszűnne még a szürke gazdaság is.


Tapsi
(addikt)

Idézném az eredeti hsz-emet:

Ezúton jelezném feléd, hogy jelenleg is elszámolható MINDEN számla vállalkozások között. Magánszemélyek esetén a dolog értelmezhetetlen. Mégis mit számolna el a mezei júzer, és kivel?

Ismétlem, vállalkozások között!

Ha a bulinegyedben vagy egy bevásárlóközpontban híre megy, hogy ellenőrzés van, sok üzlet bezár.

Mert ez nem lesz gyanús, ugye? Ez nem indukál újabb, célzott ellenőrzést, ugye?

Én is voltam tanúja helyszíni ellenőrzésnek, vannak barátaim, akik foglalkoznak ilyesmivel. Mindig korrekt ügyintézéssel találkoztam. Kicsit azt érzékelteted, mintha a NAV lenne a sátán, ami a galamb lelkű hazai vállalkozókat kiszipolyozza. Jó reggelt kívánok!

A megoldás az lenne, ha mindenki minden számlát, nyugtát el tudna számolni költségként

Továbbra is adós vagy ennek a hivatkozásával. Mégis melyik ország az, ahol magánszemély elszámolhat ilyesmit? Egyet sem fogsz találni!


Chaser
(titán)

Ez engem is erdekel e, h maganszemelykent hova szamolnam el a bejovo szamlakat:) bemitattam h elkoltottem a havi fizur, es kovetkezoben nem kell adozni belole? Ez mondjuk jo lenne ((( :
Vallalkozasi forma van olyan is, ahol nem lehet elszamolni semmit, ellenben meg kell orizni a szamlat - masik jogszabaly szerint meg nem ( : -


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Fodrászszámlával általában nem, de van ami magánszemélyként még nálunk is elszámolható költségként, például az utazás egy része...


Chaser
(titán)

De azt a cegesnek adod le nem? Annak meg nincs koze az allami dolgokhoz, utazasi.ktsg/annak egy resze elszamolas.mrg regota standard sok helyen


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Az, ha jól tudom a kifejezést adómentes jövedelem. Azonban kvázi egy költséget számolsz el a munkáltatódon keresztül.


Tapsi
(addikt)

Ugye vágod, hogy azt a téged foglalkoztató cég számolja el? :U


philoxenia
(MODERÁTOR)
Blog

Én kapom a pénzt, vagy a cég?


Tapsi
(addikt)

Milyen pénzt? És ennek mi a jelentősége?

Mellesleg ez a helyzet tipikusan céges kiküldetés esetén játszik, ahol a cég fizet neked napidíjat/elszámolja az egyéb költségeidet, ami a vállalkozási tevékenységgel összefügg. Egyszerűbben: a céged elküld tárgyalni mondjuk Németországba. A napidíj EU szinten van szabályozva, de nyilván nem számolhatsz el akármit. Ismétlem, ez továbbra is a vállalkozási tevékenységgel függ össze, a céged fizet neked.

[ Szerkesztve ]


Chaser
(titán)

Visszakapod amit az utra koltottel, pont ennyi, de ha mindenhol mindenrol kersz is nevre szolo szamlat, azzal tovabbra sem leszel elorebb, se a munkaltatod se allambacsi nem fog belole visszaadni

Szerk:
De az otlet nem rossz:)

[ Szerkesztve ]


GeorgeV
(aktív tag)

Tapsi hapsi az álszakértő. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy fizetett troll.

"Idézném az eredeti hsz-emet:
Ezúton jelezném feléd, hogy jelenleg is elszámolható MINDEN számla vállalkozások között. Magánszemélyek esetén a dolog értelmezhetetlen. Mégis mit számolna el a mezei júzer, és kivel?
Ismétlem, vállalkozások között!"

Kiírom nagyobb betűvel, hogy jobban lásd. A VÁLLALKOZÁSOK KÖZÖTT NEM MINDEN SZÁMLA SZÁMOLHATÓ EL, HANEM CSAK A VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGGEL ÖSSZEFÜGGŐ SZÁMLÁK. Na.

"Én is voltam tanúja helyszíni ellenőrzésnek, vannak barátaim, akik foglalkoznak ilyesmivel. Mindig korrekt ügyintézéssel találkoztam. Kicsit azt érzékelteted, mintha a NAV lenne a sátán, ami a galamb lelkű hazai vállalkozókat kiszipolyozza. Jó reggelt kívánok!"

Szóval NAV-os vagy. Értem. Elméleti szakember. Ha egy kicsit beállnál a vállakozók közé, megismernéd őket, nem írnál ennyi hülyeséget. Én 30 éve hallgatom a vállalkozói sztorikat.

"A megoldás az lenne, ha mindenki minden számlát, nyugtát el tudna számolni költségként
Továbbra is adós vagy ennek a hivatkozásával. Mégis melyik ország az, ahol magánszemély elszámolhat ilyesmit? Egyet sem fogsz találni!"

Azért mert szerintem az lenne a megoldás, hogy mindenki el tudná számolni a számlákat, azért miért kell konkrét országot megneveznem? Anélkül nem lehet ez megoldás? Egyébként Dánia. Szinte minden elszámolható még akkor is, ha egy név nélküli fecni, nyugta. Németország. Szinte minden, amit nem szégyellsz elszámolható költségként. Seychelle szigetek. Panama. Vannak érdekes helyek.


beyruth82
(veterán)

Nyugi fiúk!Van egy megoldás a vitátok rendezésére.Fel kell számoni a magántulajdont és akkor nincsenek tőkés vállalkozók akiknek számlázniuk kell :))
Nincs számla nics vita.
Forradalom! :))


Tapsi
(addikt)

Én is vállalkozó vagyok, szerintem egyértelműen fogalmaztam. Vállalkozások között praktikusan vállalkozási tevékenységgel kapcsolatban kerül kiállításra számla. Ismétlem, vállalkozások között.

Részemről befejeztem.


GeorgeV
(aktív tag)

A közös fotónk.

[ Szerkesztve ]

üzenetek