üzenetek

hozzászólások


vicces
(addikt)

na jó tudni, hogy még él ma is a játék. talán az x200t-men el is indul. anno én is több ezer órát töltöttem el vele, aztán egyszer csak felnőttem és nem volt több időm rá. lassan neki is esek a telepitésnek meg keresek egy egeret is.. valahol kell lennie itthon.. ;] az xbox kontroller nem annyira bejövős.

[ Szerkesztve ]


Polllen
(nagyúr)
Blog

Kezdő játékos nehezen osztotta ki azt a néhány fejest mozgó célpontra. Persze esélye volt rá, csak kicsi. :DDD


ballington
(addikt)

Kb. 2004-2013 között csak ezzel játszottam, heti, időszakonként napi rendszerességgel. Minden más számomra érdektelenné vált és unalmassá. A magyar szervereket kerültem. Köszi a fel elevenítő cikket. Lehet, hogy megint bejelentkezem majd eg kis időre. Én ismertem a tj-t, a többiről hallottam. Sok gyakorlás kellett volna hozzá, de nem szántam rá időt, inkább csak lődöztem.
Érdekes egyébként, hogy az allies oldalon jobban szerettem játszani, azonban a németek fegyvereit jobban szerettem. Lehet, hogy egyformák voltak, de akkor is.


lako05
(tag)
Blog

Örülök, hogy sok emberből sikerült egy kis "nosztalgiát" előcsalogatnom. :DD
Ahogy említettem a cikkben is a magyar scene kihalt, van egy-két tucat játékos aki a mai napig űzi, de én is inkább külföldi szervereken játszok már, sokan vannak még és a hangulat is jó.

ballington szinte csak az axisben játszottam sok sok évet, pont az MP40 miatt, de ráuntam arra az oldalra kicsit, ma már csak alliesben tolom. Jó támadni is a folyamatos védekezés helyett. :)

nbg lehet, hogy ismerjük egymást? :)

Ha gondoljátok, egy PH-s játékszervert összeüthetek, ha nem csak pár ember szeretne játszani...


vicces
(addikt)

szerintem jó ötlet egy ph!-s szerver. én örülnék neki :D
csak az a bajom, hogy kb 6-7 éve nem játszottam, mindent újra kell tanulnom. :Y


nbg
(senior tag)

Persze :)

udv,
mz


vicces
(addikt)

no! én próbáltam a linuxos verziot, de úgy néz ki, hogy sem a kiegészitő csomagok nem jönnek, sem a skynetes linkek nem léteznek... :(((
most lehet vindózt telepiteni..

[ Szerkesztve ]


ballington
(addikt)

Még ha lennénk is elegen, akik játszanának rajta, nehéz lenne összehozni, hogy egyszerre "élvezhetően" többen is rajta lennénk :(


csordas11
(aktív tag)

Köszönöm a cikket. Jó lett.


maxxenergie
(senior tag)
Blog

Nagyon jó cikk köszi :C

Én is ezen nőttem fel, vagy 5 évig toltam, és lettem FPS multi függő ez volt a kezdet, de nagy csaták voltak néha, több magyarral is találkoztam pl akire emlékszem DONPEPE magyar kollégával anno hátha valaki magára ismer.

Megtaláltam magam de ez már valami sokadik gépcserék utáni profil volt, 2007-től toltam vagy 2012-ig. Voltam anno a TKB szerveren a TOP 50-be is klántag is :C :C
TKB=CLAN TOTAL KAOS BATTLEGROUNDS azóta megszűnt :O

Sztem feltolom újra, kell egy kis nosztalgia, emlékszem még a Dell Optiplex gépet (P4 478 2,8 GHZ) bővíteni kellett az akadásmentes játékhoz ne laggoljon 128 MB videó kari helyett AGP 512 1 GB helyett 2 GB ram és már szaladt is ahogy kell magasabb felbontásban !

Szóval ennyi nosztalgiáztam egy jót a cikken, lepergett pár emlék emlékezetes jelenet :C :C

[ Szerkesztve ]


Tomi_Sci
(őstag)
Blog

De jó a kedvenc fps-em ismét viszontlátni :)
Csak egy dolog hiányzik jobban mint az etpro war-ok, mégpedig a vWv közössége. :B
Amúgy szia Lako! :D Meg a többiek ;)

Sajnos manapság már nagyon kihalt, főleg a pro scene :(

[ Szerkesztve ]


Ed3r_X_
(nagyúr)
Blog

Oh, de szerettem én is, etalon a mai napig számomra az a játék. :)

Mondjuk az örök multis game az a CoD 2 lesz számomra. De hiányoznak azok az idők, amikor még a haverokkal toltuk :( Ezerszer jobb volt, mint ma, mikor csak a Fb elött ülnek :(


Tressy
(senior tag)

Kár hogy az Et lett kiemelve pedig az RTCW multi az igazi.. :C


helltp
(aktív tag)
Blog

Jó játéknak tűnik, kár hogy amikor bejött, már evek óta a CS 1.6 rabja voltam (és néha még most is :DDD ), így aztán nekem ez olyan szinten kimaradt, hogy egészen eddig a létezéséről sem tudtam.


ctvagyok
(őstag)

Régen sokat játszottam. Jó pályák, jó modok, szóval minden benne volt. Nekem a BF 2 ig a legjobb multis élmény nyújtotta.


Susi
(csendes tag)

{N.A.G.C.} Powa? ha jól tévedek :) A régi szép idők.. számomra is RTCW volt az igazi :)


Bird
(addikt)
Blog

Need a medic! :D


Doom
(aktív tag)

Nem a skillre gondoltam újonc alatt, hanem hogy pl. a 6mapos kampány 3. pályáján 0 XP-vel mész a korábbi pályákon feltápolódott ellenféllel szemben.

Én is szívesen kipróbálnám ismét, de félek, már nem ugyanazt nyújtaná, mint 10 évvel ezelőtt. Plusz elveszett a config file-om is, és nincs kedvem újat összerakni. :(


Roland78
(tag)

:) régi szép idők...
Imádtam, trickjump-ostul, clanbase-estől
anno még a www.enemy-territory.hu oldal volt a "gyűlekező-pont", illetve Mo. talán egyik legismertebb klánja a qipler volt (Proning) - a teljesség igénye nélkül :P
Persze nagyon sok ismert klán volt melletük, BoB, TPM, DNS
TPM szerintem a mai napig létezik, igaz már más játékokban - és hát pár tag minden évben eljön Mór-ra (Móri Bornap-on TPM születésnapot ünnepelni :C :R

Köszi, hogy felidéztétek ezt a régi játékot. Ünnepek alatt előveszem, megnézem mennyire lettek rozogák a reflexeim :D

[ Szerkesztve ]


szupermacs
(veterán)
Blog

Tényleg nem merültem el benne túlzottan, de én tényleg nem vettem észre ezt. SW:JA-ben sem volt benne, pedig az is Q3 motorra készült. Gondolom ezt a Quake Live-ban már megoldották, nem?

üzenetek