[Re:] [ZsZso:] Ármegosztó - Best Buy egy picit más köntösben - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


Renok
(senior tag)

Nagyon jónak tűnik, köszi a sok munkádat vele. :R
Felvettem a naponta min. 1x megsasolandó oldalak listájára.
Csak így tovább!


Agostino
(addikt)
Blog

hú ez nagyon profi, ment is a nyitólapnak!


ruti
(Közösségépítő)
Blog

húú, de király lesz ez ha beindul!
kitartás hozzá, bár tudom, az megvan :)


ZsZso
(Közösségépítő)
Blog

Köszönöm szépen a bíztató szavakat! :R Ahhoz, hogy ez jól működjön rátok, azaz a közösségre lesz majd igazán szükség. Nem csak akció beküldéssel tudtok életet lehellni az oldalba, hanem szavazással vagy az akciók jelentésével is (pl. ha lejárt, vagy elfogyott). Ne féljetek interakcióba kerülni vele! ;) Megértem persze, ha barátkoztok még vele, én is szeretem előtte körbejárni a dolgokat, ismerkedni velük, nem egyből belecsapni a közepébe. :))

Ha bármi hibát, furcsaságot lelnétek vagy lenne valamilyen ötletetek, akkor pedig alul a visszajelzés gombbal tudjátok elküldeni őket (még csak be se kell lépni hozzá) vagy természetesen ide is nyugodtan felvehetetitek őket. Köszi, nagyszerűek vagytok!


ruti
(Közösségépítő)
Blog

pár első körös kérdés, észrevétel - nem fontossági sorrendben, csak ahogy jött:

1. a Profil alatt tölthető Név mező technikai okból van limitálva min. 5 karakterre?

2. a menüsávban minden jó helyen van, de sztem ha a "Divat és ruházat" jobbra mozogna 3 vagy 4 hellyel, az tükrözne egyfajta fontossági sorrendet, és valószínűleg az alá érkező bejegyzések számához is igazodna

3. a Like/Dislike gombokat nem értem, mi vele a szándék? Mire enged következtetni? Emellett vagy akár e helyett sztem több haszna lenne egy olyannak, hogy "Megvettem" "Ennyiért sem venném meg" "Megvettem volna, de lemaradtam" gomboknak.

4. lejárt/elfogyott paraméterezés: ez necces lehet olyanoknál, mint pl. Alza, akiknél a kosárból felszabadulás is fennáll, valamint "csomagokban" teszik ki ugyanazt a terméket, időközökkel

5. én is az ÁK legkedvezőbb árat iratnám be az Akció feltöltő űrlapon, mert azt egzakt. Azonban valahova kellen egy figyelemfelhívás valami ilyen szöveggel, hogy ezzel óvatosan, illetve fenntartásokkal, mivel: "Az Árukeresőn található legkedvezőbb ár nem minden esetben utal meg is rendelhető termékre. Az árszint ellenőrzésénél javasolt az ismert webshopok aktuális árát (is) figyelembe venni."

6. erről jut eszembe a következő feature: webshop kategorizáló - a nem annyira ismer webshopokról adna infót, azzal a célzattal, hogy szabad-e tőlük rendelni, vagy sem. Kellemes és kellemetlen tapasztalatok jöhetnének hozzászólásban, és lenne egy Like/Dislike. Azért nem "ötcsillagozás", mert az "igen-nem" egzaktabb. Ha sok a "nem" (rossz tapasztalás, ami elolvasható a hozzászólásban) akkor nem fognak onnan rendelni, hiába jó ÁK-n.

7. "Újracsomagolt" cimkéről volt szó, én is támogatnám, de sajna valóban rövidek az átfutások. Mire kikerül az Akció, lehet már leütik. De a lehetőséget meg lehetne adni, ha van valaki aki feltolja a "tiszavirág élet" tudatában. Az archivumba bekerül, később is lehet látni, mennyiért eshet be újracsoagoltként, ill. használtpiaci árakhoz támpontot adhat.


Mr.Csizmás
(félisten)
Blog

fork: lehetne egy "game+szoftver" kategória. (vagy digitális termékek)


ferensz
(senior tag)
Blog

A Like/Dislike gombok sorrendjenek van valami konkret oka, hogy a dislike van a bal oldalon a like pedig a jobb oldalon? Aktiv reddit felhasznalokent nagyon fura, hogy ilyen sorrendben vannak.

Jovobeni bovitesnek login providerek kozul ajanlanam a Microsoft-Github-Gitlab-Apple ID negyest.


ZsZso
(Közösségépítő)
Blog

Bocsi késői válaszért:

1. Profil név minimum 5 karakter
Nincs semmilyen különös oka. A 3 karakter olyan non-sensnek tűnt (érezd az iróniát! / Zso a nevem ott /), letolhatom 4 -re, de ez az utolsó ajánaltom! :D.

2. Menüsáv fontossági sorrend (kategóriák)
Hmmm ... nem tudom, hogy fontossági sorrend. ABC sorrendben kellett volna kipakolnom, de ahogy nézem nincs rendezve sehogy. Még az is lehet éppen jó is, mert így beszélünk róla. El lehetne gondolkozni más sorrendeken is, ahogy mondod: akár akció számosság alapján is. Jó ötlet, reflektálok majd, hogy mire jutottam/jutottunk.

3. Like/Dislike gombok az oldal magja, ugyanis így tudják a tagok értékelni az akciókat (mint pl. Redditen). A like gombba mindent beleérthetsz amit írtál. "Megvettem", "tényleg jó akció", "bárcsak lenne rá pénzem", "jujjj ezt nézzétek", stb. . A lényeg annyi, hogy előrébb fog kerülni a listán, többen fogják látni, így segíthetsz kiemelni a jó akciókat.
A népszerűség szerinti rendezés még nem végleges, sok tényezőtől függ majd: mikor posztolták, mennyi plusz/negatív értékelés született, talán a megtekintés vagy kommentek száma is bejátszik. Ezt úgy gondoltam, hogy majd akkor fejlesztem le amikor lesznek már éles adatok és likeok/dislike -ok. Most buta verzióban megy.

4. Újra készleten
Lehet a jelentés funkcióba beleteszek majd egy új opciót is: lejártaknál/elfogyottaknál lesz olyan, hogy újra van készleten, vagy/és a lejártak esetében kiteszek egy gombot, amivel lehet jelezni, hogy újra készleten van. Jó gondolat!

5. ÁK ár
Hmmm, nem tudom. Most tettem ki egy kis információs ikont a következő legjobb ár mellé, ahol az én eléggé szegényes szókészletemmel próbáltam tovább magyarázni, hogy miről is van szó. Kisebb nagyobb-sikerrel :). Még lehet futok vele egy karikát. A bajom az, hogy ÁK n sokszor nincs legjobb ár, olcsobbat vagy valami máson kell keresni ezért nem szeretném a címkébe kitenni az ÁKt, de gondolkozok még rajta. Nincs ebben egyébként ennyi, a lényeg, hogy az Ármegosztó ne az akciónál szereplő eredeti árat írja be. Hozzászólásokban amúgy is lehet korrigálni, vagy jelenteni, hogy van olcsóbb.

6. Webshop értékelés
Későbbre jó lehet, de inkább a távoli jövőbe :). Ezt is feljegyzem.

7. Újracsomagolt
Erre egyelőre nem szeretnék koncentrálni, mert nem erre terveztem az oldalt. Ha ez is egy opció lenne a szerkesztő felületen, akkor komoly teret adnék neki, sőt talán ösztökélném is a felhasználókat arra, hogy ilyen akciókat rögzítsenek. Ez most nem célom, de köszi a feedbacket! Később azt el tudom képzelni, hogy lenne egy rövidlejáratú kategória, ahol ömlesztve lennének a dolgok, szépen elszeparálva a többitől, szóval nem vetettem el teljesen, csak formát és időt keresek neki. Volt róla szó, de jó hogy Te is szóltál, mert így tudom, hogy többeket is érdekel.

Nagyon szépen köszönöm a visszajelzést ruti! :R


ZsZso
(Közösségépítő)
Blog

Bizony, a kategóriákat át kell dolgozni, mert nem jók. A nehézség az, hogy számosságban is kell húzni egy határt és diszjunktnak is kellene lenniük. Valamilyen külföldi oldalból merítek némi ötletet és módosítom majd a kategóriákat (pl. HotUKDeals elég szimpatikus). Köszi, hogy szóltál!

[ Szerkesztve ]


ZsZso
(Közösségépítő)
Blog

Like/dislike sorrend:
Hát ez megint milyen érdekes már! :) A fejemben volt, szúrta a szemem, de nem fogalmazódott meg a gondolat. Valóban cserélni kell őket! Remek ötlet, köszönöm!

Social login:
Pont tegnap elalvás előtt filóztam azon, hogy MS & Apple kellene, de ha nem írod le, lehet elfelejtem. Github/Gitlab már szerintem túl kocka lenne, azt egyelőre hanyagolnám :). Meglátom mire megyek velük, köszi! :R


Mr.Csizmás
(félisten)
Blog

egy checkboxot beraknék, ha van esetleg ingyen szállítás. (mivel egyre drágább mindenféle futár, posta, van létjogosultsága ha 1-2e-t lehet ezen is fogni)


ZsZso
(Közösségépítő)
Blog

Ezt azért nem került fel végül, mert ez nem biztos, hogy egzakt. Pl. Pestre van, de vidékre nem. Vagy mondjuk x összeg fölött van ingyen szállítás. De ha meg paraméterezhető ("Pestre ingyenes szállítás") akkor meg elmegyünk az űrhajó irányba a szerkesztő felüelten, aminek pont az lenne a legfőbb célja, hogy ne rémissze meg azt aki csak egy egyszerű akciót szeretne felvenni :). Érdekes kérdés ez is.


ZsZso
(Közösségépítő)
Blog

Megizzadtam az új verzióval, mert verziócserénél némi gond akadt, de aztán csak sikerült.

Javítva lettek az alábbiak:
- Profil - Megjelenítendő név minimum 4 karakter
- Kategóriák akciók számának megfelelően listázódnak felül (elől a legfelkapottabb akció)
- Kategóriák picit át lettek dolgozva
-- "Baba,mama" és "Játék" helyett "Család és gyerekek"
-- "Divat és ruházat" helyett "Divat és kiegészítők"
-- "Élelmiszerek" kategória bekerült
-- "Gaming" kategória is létrejött
-- "Kultúra" helyett "Kultúra és szabadidő" - Könyv, DVD, stb. mind mehet ide
-- "Irodatechnika" eliminálva
- Likeok megcserélve, bal oldalt a like, jobb oldalt a dislike

Köszi az ötleteket! :R


RexpecT
(addikt)

Jó kis Vue-s oldal, tetszik ez a Vuetify is, én BootstrapVue-t használok. :)


Chaser
(titán)

ebből még meggazdulhatsz ( : :R
jó ötlet


ZsZso
(Közösségépítő)
Blog

SZAKMA ON
Jótól messze van, még nincs egy éve, hogy Vue -val foglalkozom, de próbálkozom (bár lassan 13 éve dolgozok fejlesztőként). Majd egyszer ha lesz pénzem akkor korrekt design is lehet rajta, de egyelőre ilyen. A Bootstrap is frankó lett volna, csak mivel tipikus örömprogramozás volt, ezért valami frissebbel szerettem volna megismerkedni.
SZAKMA OFF

(#35) Chaser:
"ebből még meggazdulhatsz ( : :R"
Ahhoz sose értettem, valószínűleg azért, mert a pénznél több fontosabb dolgot találtam az életben (bár az se elhanyagolható természetesen). A mázlim, hogy imádom a munkám, segítőkész barátaim vannak és így, hogy ez összeállt végre tán sikerül valami hasznos dologgal segíteni az embereket. Most pl. a világot jelentette számomra az, hogy mennyi pozitív visszajelzés jött és hogy mennyi önzetlen segítséget kaptam tőletek. Ki szakmai tanácsokat adott, ki akciót osztott meg, ki kommentet dobott, ki kritikát vagy ötletet fogalmazott meg. Mind-mind olyan örömöt okoz, amit nehéz szavakba önteni (pláne az én szókincsemmel! :DDD ). Végtelenül hálás vagyok Nektek, mert azt érzem, hogy volt értelme nekilátni és dolgozni vele.

Kétségbeejtő, hogy az elmúlt pár évben az akciók mennyire semmitmondóak lettek és ha nem hagyjuk átverni magunk, akkor milyen munkába kerül, hogy meg tudjuk mondani, hogy egy ajánlat mennyire ütős. 50-85% -os kedvezmények orrba-szájba, aztán ha utánajársz lehet 10% -kal még mindig olcsóbban kapod meg máshol 0% kedvezménnyel. Létrejöttek hát a fórumok, ahol hihetelenül jó közösség verbuválódott össze, de érezhető, hogy kényszerhelyzetbe került. Rengeteg feszültség adódik a sok OFFból, a nehehezen kiszűrhető tartalomból (bár az #akció szűr a BB topikban pl. egész kiválló, de még mindig túl sok a fórum mivoltából adódó korlát). Ezt a feszültséget próbálom kiiktatni és pusztán a lényeget prezentálni. Azonban az oldal tényleg csak egy eszköz, ami akkor működik ha használjátok. Ha valami nem áll kézre vagy nem megfelelő, akkor pedig megpróbálom mihamarabb módosítani azt, így járulni ahhoz, hogy valami igazán jó jöhessen létre, aminek szerintem tényleg csak egy apró százaléka maga a lap: a többi Ti vagytok. Nélkületek fabatkát sem ér az egész.

Na az lesz még még nagy feladat, hogy minél több emberhez elérjen a híre és valóban használják az Ármegosztót. Ez már sajnos teljesen ismeretlen terület számomra és elég messze is áll tőlem a marketing - mint látjátok -, de olvasgatok, fejlesztem magam, aztán végül abból is lesz valami. Muszáj neki! :K


Chaser
(titán)

pénzből élünk
el is mosolyodtam, bázze', ez mekkora, és nekem nem jutott eszembe ( :
ha annyi pénzt látsz ebből hogy venned kell egy nagyon számító gépet ( :, akkor költhetsz jótékonykodásra ha segíteni akarsz
ettől független én ezt azért kiaknáznám, hatalmas siker lehet
lehet egyszer még az árukereső is megkeres egy szép nagy csekkel, hátha elfogadod alapon ha lemondasz az oldalról, mert ez igen ismert/látogatott lehet majd idővel, lehet akár jobban mint az övék

szerk:
a világ az fb és egyéb közösségi oldalak - jaj de szép fogalom - körül forog
tehát ismerősök osszák megfele', és azok ismerősei, aztán bepörög
yt-ra is csinálhatsz egy kis videót róla
az emberek azért szeretnek olcsóbban vásárolni ha megoldható, viszont annál kevesebben hajlandóak ezért időt áldozni az életükből
ahogy látom ák-ra is egyre többen írnak véleményeket, a te oldaladra is biztos aki ráfekszik, lehet még én is beírok egy-két jó dealt néha:)

[ Szerkesztve ]


Egon
(nagyúr)
Blog

Köszönjük a Best Buy topic lakóinak nevében is... :R


RexpecT
(addikt)

Szerintem teljesen használható ez a design és megállja a helyét, tetszik a loading skeleton is.
Fejlesztési javaslat:
Úgy látom hogy nem jegyzi meg az oldal a rendezési beállításokat(még nem regeltem), érdemes lenne localStorage-be menteni szerintem ha a defaultot megváltoztatja a user (vuex-el oldható meg).


ZsZso
(Közösségépítő)
Blog

Köszi a véleményt és az ötletet is! Hosszútávon szeretném ha egyedi kezdolapot is össze tudna kattintani a user, de ez messze van. Most is létezik megoldás egyébként arra amit mondtál: egyszerűen a rendezés után kapott URLt bookmarkolja a user, mint ahogy a redditen is mukodik. Tudom nem annyira fancy, de ez is valami ;).

üzenetek