Rise of the Ronin (PS5) - Konzol játékok fórum

üzenetek

hozzászólások


Kai_Rong
(senior tag)

Én is berománcoltam utólag mindenkit a Midnight mód alatt.

Nálam az működött, hogy végigjátszottam a választásos opciókat újra, anti-shogunate útvonalon, reflektálva a mostani idővonalon. A Shoinos börtönmenekítéskor Genzui megközelítését választottam és végigjátszottam újra a bond missionjeit. Az utolsó bond missionjének teljesítése után írta, hogy Genzui valami fontosról akar velem beszélni, és lehetett veiled vowozni.

Személyes vélemény: a personal itemek nagy része elég hulladék, egyedül a Ryomáé must have (és elég nagy szemétség, hogy midnightban se dobálja senki, egészen addig, amíg a veiled vowon keresztül meg nem szerzed).


spleenszuru
(őstag)

Amúgy azok az itemek eleve elég szarok szerintem, kevés az igazán hasznos stat rajtuk.
Tegnap lapozgattam őket végig, szerintem lassan végzek a sztorival, de még mindig azt a 3-at használom (+Ryoma), amit már ch1 végén felraktam magamra.

(Mondjuk úgy könnyen mondom, hogy szarok, hogy se violent galet, se flash attackot nem használok, mert egyszerűen nem tudom kivitelezni, mert örülök, hogy nem halok meg. Egy sem sikerült még egyikből sem, 76 óra alatt).


Kai_Rong
(senior tag)

Az accesory-k nagy része tényleg csak fluff, Ryomáé azért kell, mert a set requirement-et eggyel lejjebb viszi (szóval ha csak két item van rajtad, akkor is megadja a három itemért járó bónuszt).
A többi statnövelő meg effektező sorral pedig nem is annyira érdemes foglalkozni. Ha min-maxolsz, akkor fontos, de őszintén majdnem mindegy, hogy valami +8.2%-ot ad az attackhoz bónusznak, vagy pedig +9%-ot, marginális a különbség.

Annyi, hogy bizonyos szettekhez van accessory (azaz az accessory maga lehet egy szett része), azok azért hasznosak, mert akkor több opciód van a fegyverválasztásban, illetve több szett bónuszod is lehet egyszerre.


spleenszuru
(őstag)

Profik, segítsetek légyszi, pontosan mit jelent a "hyper armor" kifejezés ezekben a játékokban?
Minél többet olvasom, annál jobban kezdem azt gondolni, hogy semmi köze nincs pajzshoz. :DDD

Főleg mikor ilyen kommentet látok, hogy "they are hyper armoring your attacks".


Kai_Rong
(senior tag)

Ez egy eredetileg bunyós játékos kifejezés :D Hyper armornak vagy super armornak hívják azt, amikor annak ellenére is végbemegy a támadási animációd és a hit, hogy az ellenfél közben megüt téged (még OP-bb esetben még a bekapott sebzést is lenegálja). Normál támadás esetében ha az ellenfél megüt téged, akkor interruptolja a támadásod animációját, és sebződsz.

Itt a Shinsengumi tesók egy jó része hyper armoros támadásokkal bír, szóval ha elkezdenek egy hosszú chaint, nem lehet megrekeszteni őket, ameddig végig nem nyomják :D


spleenszuru
(őstag)

Oh köszönöm. :)
Na de várj, ha nekik, azaz az ellenfeleknek van hyper armorja, akkor miért rólam írod, hogy végbemegy a támadásom?

A Shinsengumik betegek amúgy jah, kicsit eltúlozták már őket.
Bár még mindig Shintaro Nakaoka a legutáltabb ellenfelem, a nyomorult puskájából 2 lövés, és zéró a stamina, countersparkozni meg képtelen vagyok a puskákat.


Kai_Rong
(senior tag)

Azért, mert neked is vannak hyper armoros támadásaid :D Egyszerűbb volt így körülírni. De igen, akinek végbemegy az animációja a hit ellenére interrupt nélkül, annak van hyper armorja. Ez lehetsz te is, meg lehet ellenfél is.


spleenszuru
(őstag)

Világos, köszi.

Lehet, hogy a szettes dolgot teljesen félreértettem...
Jól látom, hogy a szettek száma csak 3ig megy max, azaz elég egy szett teljes hatásához 3 db belőle, és még ebből is mínusz 1, ha rajtam van Ryoma cucca?
Én tegnapig azt hittem, full szett kell, ruhák, fegyver, minden. :DDD
Pl. van rajtam 5 db mighty warrior darab, de a szett effekt listán csak 3ig számlál.


Kai_Rong
(senior tag)

Igen, a szettek ilyen kevés számból állnak, de a szett bónusz 2 darab itemmel kezdődik (szóval két azonos szetthez tartozó fegyver / armor adja meg a szett bónusz 1-es szintjét). Összesen tehát 4 equipment ad ki 1 teljes szettet. A logika mögötte az, hogy a buildelésben legyen szabadságod, a Niohban és a Wo Longban is a high-end buildek két (vagy három) szett hibridelésével állnak elő. Ebben a játékban a szett bónusz harmadik szintje csak random stat boosting, nem igazán éri meg, szóval Ryoma cuccával úgy érdemes optimalizálni, hogy minden vágyott szettből két darab legyen rajtad, mert azzal megvan a kettes szintű bónusz. 2 main weapon, 2 ranged weapon, 5 armor és Ryoma cuccán kívül még 3 equipment slotod van, szóval ha ki tudod keverni, akkor akár 6 szett is lehet rajtad, kettes bónusszal, ami nem rossz :D


spleenszuru
(őstag)

Közben kiderítettem már én is, és lett is egy 22 oldalas guidem, mit honnan tudok összeszedni. :))
Sőt, végig is értem a játékban, platináztam, és nekiálltam a midnightnak, én... :DDD

Nehéz, sokszor rossz élmény, de valamiért mégis jó. Level upolni próbálok high risk coop küldivel, de pl. tegnap este elég nehezen találtam meccset, gondolom nem játssza sok európai, Ázsia meg aludt.
2-3 azért sikerült.

Ez a szett osztás tetszik, és a bónuszaik szerintem megérik, azért jók ezek a +-10%-os dolgok így midnightban.
Szinte biztos, hogy nem tudom majd így végigtolni, mivel ch3 végén már a dusk küldetések is feladták a leckét, főleg az utolsó pár küldetés.
Az viszont tény, hogy az új skillek nem rosszak, lehet azért érezni a hatásukat.

A midnight public orderek meg, pffff...
Párat Yokohamában már sikerült, de van aminek nem merek nekimenni se még egyszer, annyira szétvertek. :DDD


Kai_Rong
(senior tag)

A midnight elején haladj nyugodtan a bond és main missionökkel, a public order nagyon durva tud lenni :D Kedvencem a tengerparti rész Yokohamában, ahol vannak 16-an, és az egyik formidable foe a Blue Demon :D Egy párszor a kis 60+-os karakteremet úgy helyben hagyta, hogy öröm volt nézni.

Egy kis "cheese" stratégia a keményebb bossok ellen: legyen nálad mindig tüzes nyíl és mérgezett nyíl. Kb. két lövés és applikálja is a státusz effectet az ellenfélre, és ha egyszerre rajta van a kettő, akkor kap egy harmadik státuszt, a confused / discord státuszt, ilyenkor több damage-et (élet és ki) kap be a boss, és nagyon gyorsan szét lehet pukkantani őket.

A Breakthrough fa kirakásával és 100-as szinten a chapter 3 se lesz egy nagy kaland, szóval ne tarts tőle :)


spleenszuru
(őstag)

Többször van a Blue demon, vagy mi? Ugyanis tegnap azt megtaláltam, öten voltak összesen, ebből 1 fugitive, 1 ő, és sikerült elsőre, halál nélkül kinyírni! :C
Nem is tengerpart volt btw.

A cheese biztos jól jönne, mert van pár ellenfél, akikkel abszolút nem akarok majd harcolni kb., ilyen pl. Shintaro Nakaoka, vagy mi a neve. A Puskás-kardos.
Még ki sem próbáltam ezeket a nyilakat, azt sem tudom, hogy mérgezem/tüzezem be a nyilaim, lol. Utána kell nézzek, de köszi.

A breakthrough fán amúgy már a HP, def, és a Ki damage/loss részeket fullra raktam, de annyira azért nem érzem magam erősnek tőle.
Gondolom majd azok a százalékos statos skillek is jelentenek valamit, ha kiraktam őket, amik stat alapján adnak +3% dmg-t.


Kai_Rong
(senior tag)

Tegnap jött ki az új patch, elég sok minden változott, plusz vannak új pályák is.

Az egyik új pálya több wave-es, konstans 3v1 :D Nem tudom, hogy ki gondolta erről, hogy ez jó ötlet. De valaki már megcsinálta solóban, természetesen.


spleenszuru
(őstag)

Az új szettek is elég betegek lennének, ha esnének, de hát a drop ratet hagyjuk.


Kai_Rong
(senior tag)

Discordon láttam egy képet, ami alapján valszeg van olyan item, amin egyszerre van set requirement -1 és valami egyéb szett buff. Ez azért eléggé spicy buildeket tudna eredményezni.

De a drop rate valóban nem javult, arányaiban még mindig sokkal több equisite cucc esik, mint masterwork...


spleenszuru
(őstag)

Plusz mostmár lehet 2 féle szett bónusz 1 db-on, igaz ebből az egyik csak az új lehet, de mivel azok elég jók lettek, ez nem baj.
Tehát pl. egy mighty warrior+az új, mindez egy darab gearen.

Cserébe az új effektből 6 db kell, még akkor is, ha Ryoma iteme rajtad van.

Szóval nemigen fogom célzottan farmolni, főleg hogy nem rég bondoltam be a mostani cuccaim, amúgy sem lenne elég bond jewel meg egyéb, hogy teljesen új geart alkossak.


melega
(őstag)

Küldhetek off spoiler címszó alatt videókat a vegigjátszásomról?


melega
(őstag)

Kedvenc szamurájos játékom

üzenetek