Szürke zóna - Logoszféra fórum

üzenetek

hozzászólások


bim
(veterán)

Jó reggelt.

Tegnap egész délelőtt csapatépítőn voltunk a gyerekekkel. Legalább megismerkedtünk pár szülővel, de igazán csak egy párral beszélgettem amíg szerelmem és a lányok az első osztályosokhoz csatlakozva harci túráztak az erdőben. Nyilván anya azért kellett ha Boldink elfárad akkor fel tudja venni és cipelni. Szerencsére csak egy rövid szakaszon kellett vinnie ahol meredeken emelkedett az út pedig 3 órát voltak el. Én gyorsan beszaladtam addig Fehérvárra csapágyakat venni mert valamiért a mostani felvonó kocsijára nem tettek oldaltartó görgőket amit délután pótolnom kell.
Délután bornapoztunk. Egy halom pénzt elköltöttünk a vurstliban de megérte mert a gyerekek nagyon jól érezték magukat.
Ma délelőtt szokásos menet apámnál és a misén. Utána itthon leszek egy kicsit és elmegyek a felvonó kocsiját megpróbálom megberhelni és késő délután elmegyek egy futóért megpakolni mindenféle cuccal amit holnap reggel vinni akarok.
Szép napot mindnekinek.

üzenetek