Micsoda blogcím Majd lehet átneveztetem, gondoltam megnyitom, már régóta gondolkoztam rajta, majd kiderül, hogy mi lesz belőle.
Winner_hun blogja - Logoszféra fórum
hozzászólások
(#1) Winner_hun
(#2) Winner_hun
Érdekességképpen:
1987.05.15-én születtem.
A PH!-s ID-m pedig 21505. itt van benne, igaz fordítva, hgoy 15 és 05
mod: helyesírás
[Szerkesztve]
(#3) Winner_hun
Itt ülök suliban Fogászaton voltunk, nem tartott sokáig, sőőőőt. Nem talált semmit, mert a lukas fogam épp nemrég kezelve lett fehér töméssel lett kitömve. Ez a fogorvoscsaj meg igen kezdőnek tűnt, nem nagyon mert belenyúlni a fejembe Olyan óvatos vagy mittomén milyen volt Mindegy, bent voltam fél percet és kész
Hogy mik ki nem derülnek egy nap Király, mert másfél hét lesz a tavaszi szünet, mert április 9-től lesz 18-ig, ha jól tom. Viszont ennek az a hátránya megvan, hgoy 8-án suliba kell menni, akkor fogjuk ráadásul megírni a matek kisérettségit Utána meg ha minden igaz mehetek PH!-s autótalálkozóra Remélem eljutok oda is
(#4) Winner_hun
2-3 hete suliban kinyomtam 100 kilót Mondjuk ezt senki sem nézné ki belőlem, még én sem Hogy miért? Mert nemgyengén vékony vagyok Bár legalább nem vok olyan vékony, mint amikor kezdtem. Akkor volt 26-os karom. Ehh, most 34. Nem vastag, sőőőt. Páran néha fárasztanak is, hgoy szedjek ezt meg azt, de kösz, inkább nem. De legalább megvan az erőm mellette
(#5) Winner_hun
Csütörtökön indul a jégkorszak2 Nagyon várom már, az első is nagyon ütött, azthiszem most mindjárt megnézem még1x
Látom nem sok nap kell már a saját avatarhoz, de asszem nem fogom elkapkodni, ami bizots, hgoy a jégkorszakból a Scrat lesz a választott lény, már el is kezdtem photoshoppolni, de amíg az meglesz Van kép csak nagyon át kell alakítani De meglesz, nem akarom mással csináltatni, mindent szeretek magamnak magamtól megcsinálni Remélem jó lesz, szülinapomra szeretném majd, szal van még idő
(#6) Winner_hun
Nah lassan itt van a választás, elmehetnék, de szerintem nem fogok. Nem nagyon érdekel a politika, sőt, szarok rá olyan mértékben, hogy az lassan aranyeret okoz Szörnyű, amit a politikusok csinálnak Egy dolgot nagyon tudnak: hazudni. Ez meg nagyon áll tőlem.
(#7) Winner_hun
Tablófaragás alakul. 2 hete itt tartottam: [link]
Hétvégén jó idő lesz remélem, mert osztálytársakkal megyünk kirándulni. Hogy hova, azt még nem tudjuk. Vagy Visegrád, vagy Kismaros, vagy Kóspallag, vagy valami más Jó lesz, 4-en kispolákkal Majd beférnek hátra is Lassan vége a sulinak, május 6-án ballagás. Aztán érettségi, nem tom még, hgoy milyen lesz Szar
(#9) Winner_hun Winner_hun (#8)
Csak sikerül
Holnap meg nem lesz kiruccanás, de valami lesz, az biztos
Nah még szép, hogy zárva lett [link] Nem jött össze, amit szerettem volna Rossz volta topik címe Mert hogy már van ilyen De itt nem az volt a lényeg. Mert simán egy ; ]-t space nélkül akartam nyitni, de nincs tartalma a szövegnek vagy mit dobott a pofámba a motor Miaz, hgoy nincs? Talán azok nem karakterek? Na mind1. A topikcímben az az április 1 zavart be
mod: trölve lett. De miért? Ezt magyarázza már el nekem valaki. Csak azért, mert ezzel az erővel annyi zárt topikot lehetne törölni, hogy az csak na
[Szerkesztve]
Azért a szervezés ott volt, max 2 és fél órát szerveztem de azt keményen Mindegy, tapasztalat, madj máskor nem így és kész. Pedig olyan szépen alakult.
Csinálgatom az avatart, itt tartok:
Photoshopot és paintet használtam, 90%-ban paintet, mert a fotosop egy szar program. Kijelölök egy baromi nagy részt, és azt írja, hgoy nincs semmi kijelölve. Anyád
(#13) Winner_hun Winner_hun (#12)
Itt van a többi kép is, amikből majd az avatart szeretném:
alapkép:
gondoltam valami serlegszerű kéne a kezébe:
mogyoró helyén a serleg:
összevágva, még a hiányzókat kellett kipótolni: [OFF]bal kezénél valahogy nem sikerült a szőrlemény, de kicsiben úgy sem fog látszódni, és attól félek, hogy ez az egész nem lesz jó kicsiben Majd megyek a szerkesztős topikba, ha nem megy:
(#14) Winner_hun Winner_hun (#12)
Tök jó lett a tökénél a szőr
jaigen, és painttel csináltam a szőrzést
[Szerkesztve]
Feljövök netre, mittalálok: 7800 GT voltmod. Jeah, lesz mit csinálni tavaszi szünetben Remélem nem járok GTX sorson De nem fogok, kérek westlaketől potit, remélem kapok is Már csak egy jobb hűtés kéne de arra nem érek rá 7800GT-nek szar a gyári hűtése, szerintem. GTX-é sokkal jobb volt, sőőőt.
Fujj, ezt a retkes szart. Ez a windows grrrrrr. Átküldtek egy fájlt, 3 mega feletti modemmel vok. Szal nem volt rövid idő. Átjön, megnyitnám, windows tűzfal vagy mi a fene el kezd ugatni, ghoy így megúgy vírusos lehet vagy nemtom, rámegyek az ok-ra és letörölte. Fujjjjjj, egyre jobban úúúútálom a windózt pedig direkt le is tiltotta a tűzfalat. De akkro mia francért ugat? Most felment az agyvizem De csakazért sem káromkodok, az messze áll tőlem
(#17) Winner_hun Winner_hun (#12)
Asszem lesz itt még sok Scrat
Nem jó a teljes alakos Elvész a lényeg Nemadomfeeel
Segíts másokon és segítenek rajtad is nagyon jó példája: [link]
Tökjó, tegnaptól tavaszi szünet van. Yeah. Ezen a héten megcsinálom a 7800 GT-m vmodját. Ma voltam potiért, nem volt 3k-s, vettem 5k-sat. Jó lesz az is. Procim sajna antituning darab, azzal még szívni fogok Remélem a GPU nem antituning darab. Már kezdeném ma is, de nem tom, mert nincs akkum a fényképezőbe
7800 GT/GTX vmod topik: [link]
Huhh, PH! kedvence lettem Elég furán néz ki Majd megszokom. Az őstag rangot úúúútáltam, olyan hülyén nézett ki