üzenetek

hozzászólások


Terminus_
(aktív tag)
Blog

Nem olvastam végig a kommenteket, így lehet már írta valaki.

Személyes tapasztalat: BME-VIK + meló kombót tolom. Véleményem szerint mindkettő (diploma+szakmai tapasztalat) fontos tényező egy új állásnál, de a szakmai tapasztalat a döntő. Ennek ellenére nem javasolnám, hogy rögtön első éves fejjel dolgozzál a suli mellett, mert könnyen elcsúszhatsz a tanulmányaiddal. Ez szélsőséges esetben a suli abbahagyásával is járhat. Nem egy példa volt már erre.

Én azt mondom, hogy kezdj bele a suliba és majd 2-3. éven úgyis lesz csomó munkalehetőséged. Akkor meg már érzed, hogy mennyire van energiád és időd a suli mellett. Diploma nélkül csupán szakmai tapasztalattal is nagyon jól lehet keresni informatikában. Nekem most lett volna lehetőségem céget váltani, és szó nélkül megkaptam volna azt a pénzt, amit szerettem volna (mert megvolt a szükséges tapasztalat), de egyetem mellett nem mertem belevágni.

És amivel még érdemes számolnod: munka mellett piszok nehéz tanulni. Fáradtan hazaérsz 8-10 órányi munka után, hidd el nem az lesz a legfontosabb, hogy másnap ZH vagy vizsga. Az meg nagyon lelombozó, hogy nyáron nem tudsz szabit kivenni, mert az összeset ellőtted a vizsgaidőszakra. Ez saját tapasztalat. Ilyenkor jön, hogy az ember éveket csúszik a sulival, mert nem tudja olyan tempóban csinálni, hogy 5 év alatt meglegyen. Én is a 6. évemet fejeztem most be és még 1 biztosan lesz. Persze jó dolog a fizetés, meg király érzés, hogy sokkal többet megengedhetsz magadnak, de mérlegre kell rakni a két dolgot. Első 1-2 évben én nem javaslom a munkát.

Üdv,
T_

[ Szerkesztve ]

üzenetek