Köszönöm, hogy leírtad gondolataidat.

Miért hagyjuk, hogy minden hétköznapunk ugyanolyan átlagos, céltalan kavargás legyen... Mert az!

Azt hiszem nem feltétlenül céltalan.Hisz aki felkel munkába megy aztán hazamegy, hogy enni adhasson a gyerekeinek, ez már nem céltalan.Monoton, de nem céltalan.
Én ha felkelek sulib megyek aztán dolgozni és végül haza, már ez sem céltalan úgy gondolom.Bár holnap és azután és azután és azután is ez lesz.Mert muszáj.
Rohanó világban álünk.

Nos és aztán mi a célja? Mit viszel magaddal , ha pl. meghalsz?

nem értek egyet evvel az élj a mának gondolattal...egy ember viselkedjen felelősségteljesen, a felelősség pedig lemondásokkal jár.A tedd azt mindig amit akarsz és amit szeretnél hozzáállás miatt ilyen a világ most mint amilyen, mert csak avval törödősz ami van, és nem gondolsz a jövőre...kellemes lesz az unokád szemébe nézni amikor a gobális felmelegedés miatt nincs kaja például?

[Szerkesztve]

Viszont ha nem így tesz , akkor nemcsak a gyerekeinek, de már neki sme lesz jövője, mert pl. bekészül , hogy nem azzal foglalkozik, amivel igazán szeretne ...

nem azt mondom hogy ne csinálja azt amit szeret, de ne mindig csak arra gondoljon mi jó önmagának,gondoljon arra hogy amit tesz annak következményei vannak.Mert igaz hogy miért érdekeljenek engem a következmények ha úgyis meghalok, de ez így nem működik.

Azt hogy kinek mi a célja azt nem tudhatom, de biztos, hogy van mindenkinek vmi kitűzött célja amiért tesz, dolgozik.hiszen ezek a célok éltetnek minket, szerintem.
Nem?

Persze nem szabad, hogy ez a rohanó világ teljesen magával ragadjon minket.Néha meg kell állnunk egy kicsit, hogy oda tudjunk figyelni másokra és magunkra is, és kicsit tényleg élni tudjunk, de közben azért köteleségünket se felejtsük el.

Nos mi a kötelességünk?
- Lerakni valamit az asztalra?
- utódokat nemzeni?
- jobbá tenni a világot?
- jól érezni magunkat?

véletlenül se kötekedésnek vegyétek....

A következő írásod írd arról, hogy mindezt milyen tettekre váltottad, az jobban érdekelne.

- Lerakni valamit az asztalra? - Igen, nem árt
- utódokat nemzeni? - valakinek tovább kell vinnie a nevem
- jobbá tenni a világot? - ha letettél vmit az asztalra(bármit) és helyesen nevelted fel az utódokat akkor máris hozzájárultál egy kicsit
- jól érezni magunkat? - nos ezt köteleségemnek érzem

Nagyon megértem, amit írsz. Nemrég meghalt egy öreg barátom, akit pár hónapja láttam utoljára. Idős volt már, mégis úgy éreztem lesz még alkalmam látni. Egy ideje már tudtam, h a feleségem gyermeket vár, de ezt nem szokás túl hamar kikotyogni. Aztán most, amkor kondoleáltam a feleségénél, ő rákérdezett, h lesz-e baba. Lesz, mondtam. Mire ő, h ezt nem érhette meg! Irtó bűntudatom támadt, mert ha csak egy nappal korábban felhívom, biztos életben tartotta volna még az öröm, amit ezzel szerezhettem volna neki...
Igaza van Marqueznek.

''Nem tudjuk megbecsülni azt amink van, mert mindig több kellene. Ha megszerzel valamit már nem vagy boldog mert megszokottá válik. Megunod. Nem így van? Eldobod és megszerzel valami újat, de hamarosan az sem kell. Ez az EGO hatalma a lélek és az ''én'' felett.''

Akkor mi ertelme van melozni ha csak azert teszed, hogy a szamlad tele legyen a 20 asokkal. Pl gepnel, akinek az jelent oromot, hogy mindig a legujabb cucca legyen az miert ne vehetne meg?

Részemről örömmel tölt el a sok apróság. Kinyíltak a szobába behozott tavaszi virágok, és a jácint édes illata felhangol. A nárciszok pedig a sárga virágaikkal, olyanok mint a smile-k.

És ha csak akár egy is nem jön össze? Akkor már hiába éltél?

Ne haragudj meg, csak ettől a kötelesség szótól kiráz a hideg. Erre értem: ''de közben azért köteleségünket se felejtsük el.''

Természetesen nem, nem éltünk hiába.

Ha pl. egy pár egyerekt vállal akkor kötelességük felnevelni.
Persze volt választásuk.Tehát ők maguk vállalták ezt a kötelességet.

Én úgy gondolom, hogy lehet ötvözni a kettőt... élj a mának, ugyanakkor gondolj a holnapra is.

Te biztosan semmit, ha ez a hozzáállásod. Számomra ez alapvetően félresikerült gondolkodásmód. A kérdés helyesen úgy hangzik: Mit hagysz magadból itt, ha meghalsz?
Egyetlen értelmes válasz van csak, és ez egyben felelet arra a kérdésre is, hogy miért születtél meg.

A neved kell továbbvinnie? Remélhetőleg olyan gyerekeid vannak/lesznek, akik nemcsak a nevedet viszik tovább. Beszéld meg az asszonnyal.

Kérdezd erről a szüleidet. Érdemes volt téged felnevelniük úgy, hogy unoka nélkül menjenek el? Persze nem fogsz teljesen őszinte választ kapni, de ha csak a kérdésekre gondolsz, amivel az unoka esélyeit firtatják, rájössz, hogy akár tudat alatt is milyen jelentősége van ennek.

Én már ott elakadtam, hogy ha nem akartak engem, akkor miért vagyok itt mégis
Nagyon fájó pontra tapintottál rá. Még mindig nem tudom mi célom e világon, főleg úgy, hogy tudom, majdnem sikerült ''nem megszületnem''. Nem tudom, mi lett volna jobb, lehet az.


[Szerkesztve]

Bocsánat, én egészen más meggondolásból hoztam elő a szülőket. Sajnos így könnyebben magyarázható, hogy elcsúszott a világképed. Ha van még nagyszülő, próbálkozz tőlük álláspontot szerezni. Sorry, ha ez is fájó pont.

Hat en meg tod hogy lettem?
Rosszul allt a szenam /el akartak vetetni /mivel volt mar 3 lanytesom...
A nagynenem aszonta a fateromnak: -tartsatok meg...most hatha fiu lesz... /engem persze meg se kerdeztek /
Hat ezutan muszaly volt...

[Szerkesztve]

''Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.''

Khmm, anarchia?

Azt mondják, hogy az emberek halál előtti helyzetben (pl. kivégzések előtt, mint Auswitz) ugyanolyan hétköznapi módon viselkednek, mintha semmi sem történt volna. Hogy vagy, mi újság, a Rozi már megint milyen ruhát hord? - mintha az agy megpróbálná kompenzálni a speciális, igen nehéz helyzetet. Erről igazából a nagyszüleink, szüleink tudnának beszélni, hogy milyen volt a háborúban, amikor tudták, hogy bármikor vége lehet... Miről beszélgettek, mit csináltak? Én csak egy pszichológiai tanulmányt idéztem, szerencsére nincs ilyen irányú tapasztalatom.

Joc