Hű, de feljöttek az emlékek, jó kis írás. Az enyém 2001-ben volt, 21 éves koromban. Szerintem nem szabad addig várni, sokkal de sokkal rosszabb. Négy korombeli volt a kórteremben, mind elég rosszul vettük, meg egy hatéves kislány, na ő másnap kolbászos zsemlét evett. Édesapámnak meg negyven felett vették ki a manduláját, na ő ha lehet még jobban szenvedett.

Fú, az a hatalmas tű tényleg, meg a recsegés a torkomban, meg a jéghideg verejték, ahogy végigcsorog a hátamon, és ahogy érzem a lábam remegését... Mert hát ugye felnőttet nem altatnak, kerek perec megtagadták. Viszont így megmutatták az áldozatokat a tálban, egy utolsó véres vigyorgás keretében búcsút intethettem a kis nyavalyásoknak. No meg beparáztattam a többieket, amikor krétafehér arccal visszatoltak a kórterembe egy tolószékben. Tanulság: érdemes elsőnek menni a vágóhídra. Ja, másik tanulság: ha van Reikis ismerős, legyen veled közvetlenül a műtét után, még ha nem is hiszel a dologban, mert utána fogsz.

Vagy egy hétig nem tudtam beszélni utána, meg enni se nagyon (életem legszúrósabb krinolinját adták következő nap reggelire, zsemlével ), de túléltem, és azóta max. évente ha egyszer kapok torokfájást, azelőtt meg sokszor még nyáron is csak zsepivel közlekedtem. Megérte.

[ Szerkesztve ]