...Amikor Fekete István kanapéján ültem Göllén, vagy azon az ágyon, ahol meghalt Pesten (de később azt is lehozták Göllére), lapozgattam a kézzel írt, meglepően sok helyen javított, széljegyzetelt könyveit - rájöttem, hogy Ő volt azon - ma már egyre kevesebb - írók egyike, aki nem azért írt, hogy híres legyen, vagy gazdag, hanem mert hihetetlen fantáziája volt már gyerekként és imádott írni. Érdekes, de a legtöbb élménye gyermekkorából származik, amit felnőttként megírt. De mindegyikhez tartozott, tartozik egy valós történet, hely vagy esemény. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy egy emlék. Csak egy példa. Uhu. Kevesen tudják még a rajongói közül is, hogy a göllei házuk udvarán állt egy hatalmas fenyőfa. Még nekem is sikerült látnom, sajnos már kivágták, mert veszélyes volt a látogatókra. (hagyjuk, talán ha nem az alá rakták volna a padot, nem kellett volna veszélyesnek minősíteni, mert egyébként kutya baja nem volt) Tehát, amikor Fekete István gyermekként élt itt, arra a "süldő" fára odaszoktak a baglyok, egyre több család, ahogy a fa terebélyesedett. Ennek köszönhetjük az Uhu-t. Sorolhatnám, és ennél sokkal érdekesebb dolgokra is fény derül, ha valaki veszi a fáradtságot és rászán egy, vagy két napot a dombóvári magánmúzeumra, a göllei házra és az ottani temetőre, ahol bizony Bodri is nyugszik. (Nekem szerencsére még bicajjal sincs messze egyik sem). Az én szememben Ő az Író. Minden kiadott könyve megvan, sok első kiadásban, nem egy dedikálva. Pedig nem kevés volt. 28-ig jutottam. . Sokakban megütközést kelthet, pedig nem zárja ki az egyik a másikat, hogy amennyire sugárzott könyveiből a természet és az állatok, vadállatok szeretete, Kittenberger Kálmánnal nem egyszer vadásztak együtt. Nem beszélve Fekete István Kittenberger Kálmánról szóló könyvéről. Engem sokszor jobban érdekel az író maga, mint a könyv, amit a kezemben tartok. Nagyrészt az is, hogy mi inspirálta éppen az adott könyv megírására, mert mindig van "alapsztori". És az a legtöbbször még izgalmasabb, mint a könyv ami készül belőle..